|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelmi Igazságtétel Bizottsága felhívása a magyar társadalomhoz
"1956 újraértékelése nélkül nem lehet hozzákezdeni a
demokratikus Magyarország megteremtéséhez, és hogy a forradalom
alapvető céljai - a demokratikus többpártrendszer, az önigazgatáson
alapuló népképviselet, a semleges és független Magyarország és a
szomszéd országokkal való, egyenjogúságon alapuló együttműködés -
változatlanul időszerűek. "
BBC, Panoráma:
A vagyonelszámoltatás eredménye
"A beidézettek névsora Gáspár Sándorral, a SZOT egykori
főtitkárával kezdődött, és Somogyi Lászlóval, az egykori építésügyi
miniszterrel, a Bécs-Budapest világkiállítás közelmúltban lemondott
kormánybiztosával záródott.
Kettejük között a magyar közelmúlt olyan alakjai jelentek meg,
mint Pulai Árpád, Komócsin Mihály, Miklós Imre, Tímár Mátyás és Buda
István. Az egykori vezetők készségesen, sőt felkészülten válaszoltak
a bizottság kérdéseire. Ezekből és a válaszokból kiderült, hogy a ma
már megérdemelt nyugdíjukat élvező államférfiak szinten kivétel
nélkül kedvező áron vásárolt állami bérlakásban élnek, pici hétvégi
bungalow-val, vagy még azzal sem rendelkeznek, bankszámlájuk pedig
szinte minimális."
|
|
|
|
|
|
|
Az SZDSZ szerint a második forduló döntő lesz (2. rész)
|
Ezt követően kérdésekre válaszoltak az SZDSZ jelenlevő képviselői. Az MDF-nek a Magyar Hírlapban szerdán megjelent hirdetésével kapcsolatban, amelyben a Fórum egyebek közt a SZDSZ egyes vezetőinek marxista múltjára utalva azt állítja, hogy ,,a mai szabad demokraták nem egy vezetője sokat megőrzött kommunista múltjából és mentalitásából,,, Kis János a következőket mondta: ,,Én vagyok a vezetőknek az a része, aki egykor valóban marxista volt. Lényegesebb kérdés azonban, hogy az MDF választási kampányában arra építette stratégiáját, hogy intenzív ,,őskutatást,, végzett az SZDSZ házatáján. Ugyanakkor az SZDSZ nem foglalkozott azzal, hogy az MDF vezetésében hányan vannak, akik 1988-89-ben az MSZMP tagjai voltak, illetőleg a 70-es években az előszobájában ültek annak az Aczél Györgynek, aki engem, az exmarxistát kirúgatott állásából. Ezzel továbbra sem kívánunk foglalkozni, mert az SZDSZ véleménye az, hogy sem pártunk erkölcsi tartásának, sem az ország politikai moráljának nem tenne jót, ha minden párt odáig alacsonyodna le kampányában, mint az MDF.
Tölgyessy Péter elmondta, hogy a novemberi népszavazás alkalmával szövetségeseiknek számító FKgP-vel és Fidesszel továbbra is folyamatos a kapcsolat. Pető Iván ezt azzal egészítette ki, hogy a Független Kisgazdapárt vezetőségével még nem folytattak megbeszélést a második fordulóban való együttműködésről, ugyanakkor az FKgP és az SZDSZ helyi csoportjai között intenzív, előrehaladott tárgyalások folynak. (MTI)
1990. március 28., szerda 16:41
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|