|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelmi Igazságtétel Bizottsága felhívása a magyar társadalomhoz
"1956 újraértékelése nélkül nem lehet hozzákezdeni a
demokratikus Magyarország megteremtéséhez, és hogy a forradalom
alapvető céljai - a demokratikus többpártrendszer, az önigazgatáson
alapuló népképviselet, a semleges és független Magyarország és a
szomszéd országokkal való, egyenjogúságon alapuló együttműködés -
változatlanul időszerűek. "
BBC, Panoráma:
A vagyonelszámoltatás eredménye
"A beidézettek névsora Gáspár Sándorral, a SZOT egykori
főtitkárával kezdődött, és Somogyi Lászlóval, az egykori építésügyi
miniszterrel, a Bécs-Budapest világkiállítás közelmúltban lemondott
kormánybiztosával záródott.
Kettejük között a magyar közelmúlt olyan alakjai jelentek meg,
mint Pulai Árpád, Komócsin Mihály, Miklós Imre, Tímár Mátyás és Buda
István. Az egykori vezetők készségesen, sőt felkészülten válaszoltak
a bizottság kérdéseire. Ezekből és a válaszokból kiderült, hogy a ma
már megérdemelt nyugdíjukat élvező államférfiak szinten kivétel
nélkül kedvező áron vásárolt állami bérlakásban élnek, pici hétvégi
bungalow-val, vagy még azzal sem rendelkeznek, bankszámlájuk pedig
szinte minimális."
|
|
|
|
|
|
|
Iliescu-Domokos
|
Oltványi Ottó, az MTI tudósítója jelenti:
Bukarest, 1990. március 23. péntek (MTI-tud) - Mélységes
aggodalmát fejezte ki az RMDSZ nevében Domokos Géza Ion Iliescunak,
az Ideiglenes Nemzeti Egységtanács elnökének a marosvásárhelyi
fejlemények miatt. A Romániai Magyar Demokarata Szövetség elnöke
külön szóvátette Sütő András súlyos bántalmazását, az RMDSZ Maros
megyei vezetői elleni akciókat és a szövetség székházának
megrongálását.
A pénteki találkozóról Bukarestben este kiadott közlemény szerint a felek megvizsgálták a marosvásárhelyi fejleményeket, áttekintették az összecsapásokhoz vezető folyamat szakaszait. Úgy értékelték, hogy az incidensek jelentőségük miatt túllépnek a regionális jellegen és az etnikai kereteken, ,,szervezői az ország egyensúlyának megbontására törekedtek,,.
Domokos Géza reményét fejezte ki, hogy a Marosvásárhelyen tevékenykedő kormánybizottság feltárja a valós tényeket. Mindketten megelégedéssel nyilatkoztak a bizottság munkájáról. Elítélték a mindkét oldalról tapasztalt nacionalista túlkapásokat és vandál akciókat.
Az RMDSZ elnöke kiemelte a marosvásárhelyi magyar és román fiatalok képviselőinek tárgyalásain elfogadott dokumentum jelentőségét. Ez a dokumentum alapként szolgálhat a vitás kérdések megoldásához. Jelezte, hogy a hatékony megbeszélések eredményeként a romániai magyar kisebbség egyéni és kollektív jogait meghatározó törvényes kereteket biztosítanak.
Végezetül átadta Tőkés László temesvári református lelkész üzenetét, amelyben keserűségét fejezi ki a marosvásárhelyi áldozatok miatt.+++
1990. március 23., péntek 21:32
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|