|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelmi Igazságtétel Bizottsága felhívása a magyar társadalomhoz
"1956 újraértékelése nélkül nem lehet hozzákezdeni a
demokratikus Magyarország megteremtéséhez, és hogy a forradalom
alapvető céljai - a demokratikus többpártrendszer, az önigazgatáson
alapuló népképviselet, a semleges és független Magyarország és a
szomszéd országokkal való, egyenjogúságon alapuló együttműködés -
változatlanul időszerűek. "
BBC, Panoráma:
A vagyonelszámoltatás eredménye
"A beidézettek névsora Gáspár Sándorral, a SZOT egykori
főtitkárával kezdődött, és Somogyi Lászlóval, az egykori építésügyi
miniszterrel, a Bécs-Budapest világkiállítás közelmúltban lemondott
kormánybiztosával záródott.
Kettejük között a magyar közelmúlt olyan alakjai jelentek meg,
mint Pulai Árpád, Komócsin Mihály, Miklós Imre, Tímár Mátyás és Buda
István. Az egykori vezetők készségesen, sőt felkészülten válaszoltak
a bizottság kérdéseire. Ezekből és a válaszokból kiderült, hogy a ma
már megérdemelt nyugdíjukat élvező államférfiak szinten kivétel
nélkül kedvező áron vásárolt állami bérlakásban élnek, pici hétvégi
bungalow-val, vagy még azzal sem rendelkeznek, bankszámlájuk pedig
szinte minimális."
|
|
|
|
|
|
|
Levélváltás Győr-Sopron megye és Burgenland között
|
1990. március 9., péntek - Levélváltás történt Szabó Mihály,
a Győr-Sopron Megyei Tanács elnöke és Hans Sipötz, Ausztria
Burgenland tartományának főnöke között.
A Győr-Sopron Megyei Tanács elnöke a Cinfalvára (Siegendorfba) tervezett hulladékégető építésével, illetve majdani működésével kapcsolatban fejezte ki a megye, főként Sopron és környéke lakóinak aggodalmát. A szóbanforgó hulladékégető építése ellen az osztrák környezetvédők is erőteljes akciót indítottak.
Hans Sipötz válaszában hangsúlyozza, hogy a hulladékégető csak akkor kapja meg a működési engedélyt, ha a folyamatban lévő széles körű és nagyon alapos környezetvédelmi vizsgálatok kedvező eredményre vezetnek. Az égetőműben, ha elkészül és működhet, fénycsöveket semmisítenek meg olyan módon, hogy a bennük lévő higanyt is visszanyerik, foglalkoznak továbbá szennyezett talajok tisztításával, oldószerek visszapárlásával és szennyvizek kémiai-fizikai tisztításával.
A burgenlandi tartományfőnök levelében javasolta azt is, hogy tegyék szervezetté, és bővítsék az osztrák tartomány és Győr-Sopron megye környezetvédelmi együttműködését. Ajánlotta például a soproni és a burgenlandi erdők állapotának közös vizsgálatát. (MTI)
1990. március 8., csütörtök 21:14
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|