|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelmi Igazságtétel Bizottsága felhívása a magyar társadalomhoz
"1956 újraértékelése nélkül nem lehet hozzákezdeni a
demokratikus Magyarország megteremtéséhez, és hogy a forradalom
alapvető céljai - a demokratikus többpártrendszer, az önigazgatáson
alapuló népképviselet, a semleges és független Magyarország és a
szomszéd országokkal való, egyenjogúságon alapuló együttműködés -
változatlanul időszerűek. "
BBC, Panoráma:
A vagyonelszámoltatás eredménye
"A beidézettek névsora Gáspár Sándorral, a SZOT egykori
főtitkárával kezdődött, és Somogyi Lászlóval, az egykori építésügyi
miniszterrel, a Bécs-Budapest világkiállítás közelmúltban lemondott
kormánybiztosával záródott.
Kettejük között a magyar közelmúlt olyan alakjai jelentek meg,
mint Pulai Árpád, Komócsin Mihály, Miklós Imre, Tímár Mátyás és Buda
István. Az egykori vezetők készségesen, sőt felkészülten válaszoltak
a bizottság kérdéseire. Ezekből és a válaszokból kiderült, hogy a ma
már megérdemelt nyugdíjukat élvező államférfiak szinten kivétel
nélkül kedvező áron vásárolt állami bérlakásban élnek, pici hétvégi
bungalow-val, vagy még azzal sem rendelkeznek, bankszámlájuk pedig
szinte minimális."
|
|
|
|
|
|
|
A szovjet csapatkivonások politikai haszna
|
----------------------------------------
München, 1990. március 8. (SZER, Magyar híradó) - A Magyar Demokrata Fórum, a Fiatal Demokraták Szövetsége és a Szabad Demokraták Szövetsége képviseli Moszkvában az ellenzéki pártokat a szovjet csapatok kivonásáról folyó tárgyalásokon. Az bizonyosnak látszik, hogy a Szovjetunió a még hivatalban lévő kormánnyal akar megállapodni. Hogy miért is sürgős egyszeriben, arról gondolkodik hangosan Kasza László:
- Bíró József a honvédség vezérkari főnökhelyettese mondta tegnap: "Magyarországon a Szovjetunió annyi harci anyagot halmozott fel, amennyi egy feltételezett agresszióra válaszoló nagyméretű támadó hadművelethez szükséges".
Ha valaki emléket akar maga, gyermekei, unokái számára tárolni, amely bizonyítja, mit tartott a leköszönőben lévő rendszer a társadalomról, mennyire becsülte az állampolgár szellemi képességét, pontosabban mennyire nem érdekelte, hogy hihető-e, amit hazudik, vagy nem, nos ha valaki ilyen emléket akar, akkor tegye el magának ezt a mondatot - iskolapélda.
De most sietve fordítsunk egyet a lapon abban a reményben, hogy a vezérkari főnökhelyettes úr száján véletlenül csúszott ki a 40 éve beidegződött formula, és az intézmény, amelyet képvisel - adott esetben a magyar honvédség és a kormány - valójában sokkal komolyabban gondolja a szovjet csapatkivonás ügyét, mint az ebből az idézetből látszanék.
Tudjuk, a kormány tájékoztatta tegnap délután az országos lista 12 pártját a kivonulási tárgyalások részleteiről. Ők ezt tudomásul vették, és több-kevesebb egyetértéssel kifejezésre juttatták, hogy nincsenek egészen megelégedve. Hangsúly az "egészen" szón, és ez azt jelenti, hogy már az idén szeretnék ők Csap mögött tudni az oroszokat családostól, felszerelésestől. (folyt.)
1990. március 8., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Szovjet csapatkivonások - 1. folyt.
|
A szombaton minden bizonnyal aláírásra kerülő szerződésben ez nem lesz benne. Ezért mondták a pártok, hogy fenntartják maguknak a jogot a szerződés megváltoztatására, illetve felülvizsgálatára, a választások után nem ismerik el magukra nézve kötelezőnek.
Abban azonban sikerült megegyezni ma délelőtt, hogy három párt megfigyelőt küld Moszkvába, a holnap kezdődő tárgyalásokra, amelyek befejeztével - előreláthatólag szombaton - megtörténik az aláírás.
A megfigyelők neve: Demszky Gábor az SZDSZ, Kósa Lajos a Fidesz és Raffay Ernő az MDF képviseletében. Ők hangsúlyozottan nem a 12 pártot képviselik, csak sajátjukat. A többiek nem voltak abban a helyzetben, hogy jelöltet tudtak volna megnevezni.
A szerződés gyakorlatilag csak aláírásra vár. Nem hiszem, hogy tévednék, amikor azt mondom, hogy a szovjet és magyar kormány már megegyezett abban, hogy ki, hogyan enged abban a jelentéktelen kérdésben, hogy 1991 június, vagy augusztus végén fejeződik be a csapatkivonás. Nem lepne meg, ha a szovjet fél engedne, mert ezzel szolgálatot tenne most a választások előtt a magyar kormánypártnak, amely változásai ellenére sem igazán idegen a moszkvai politikának.
És álljunk meg itt egy pillanatra. Sokan érzik úgy, hogy túl sok itt a véletlen. Véletlenül pontosan most, a választások előtt sikerül fedő alá hozni - több mint egy éves távra - a szovjet csapatok kivonulásának ügyét, holott két éve tárgyalnak róla titokban, mint azt Németh Miklós miniszterelnök elmondta. (folyt.)
1990. március 8., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Szovjet csapatkivonások - 2. folyt.
|
Aztán véletlenül most érik be az NSZK vízumkényszer feloldásának ügye is, holott az szintén régi téma. Persze rossz, aki rosszra gondol. De akkor azért elég sok rossz ember van ebben az országban. Másrészt az is természetes, hogy kormányok adnak minden ellenzék mindenkori mérge ellenére választási ajándékokat. Csakhát mindenekelőtt a szovjet csapatok kivonásának kérdése több mint pártpolitika. Többnek kellene lennie. +++
1990. március 8., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|