|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelmi Igazságtétel Bizottsága felhívása a magyar társadalomhoz
"1956 újraértékelése nélkül nem lehet hozzákezdeni a
demokratikus Magyarország megteremtéséhez, és hogy a forradalom
alapvető céljai - a demokratikus többpártrendszer, az önigazgatáson
alapuló népképviselet, a semleges és független Magyarország és a
szomszéd országokkal való, egyenjogúságon alapuló együttműködés -
változatlanul időszerűek. "
BBC, Panoráma:
A vagyonelszámoltatás eredménye
"A beidézettek névsora Gáspár Sándorral, a SZOT egykori
főtitkárával kezdődött, és Somogyi Lászlóval, az egykori építésügyi
miniszterrel, a Bécs-Budapest világkiállítás közelmúltban lemondott
kormánybiztosával záródott.
Kettejük között a magyar közelmúlt olyan alakjai jelentek meg,
mint Pulai Árpád, Komócsin Mihály, Miklós Imre, Tímár Mátyás és Buda
István. Az egykori vezetők készségesen, sőt felkészülten válaszoltak
a bizottság kérdéseire. Ezekből és a válaszokból kiderült, hogy a ma
már megérdemelt nyugdíjukat élvező államférfiak szinten kivétel
nélkül kedvező áron vásárolt állami bérlakásban élnek, pici hétvégi
bungalow-val, vagy még azzal sem rendelkeznek, bankszámlájuk pedig
szinte minimális."
|
|
|
|
|
|
|
Forma-1: kezdődik a nagy száguldás
|
1990. március 8. csütörtök (APA) - Várakozás teli hónapok, istállócserék, új csodagépek kipróbálása után vasárnap Phönix-ben megkezdődik a Forma-1-es világbajnokság. A norvember 4-ig tartó nagy száguldás közepette augusztus 12-én Magyarország is kiveszi részét a rendezésből, a Hungaroring ismét otthont ad a világ leggyorsabb autósai találkozójának.
Az amerikai városban minden menetrend szerint halad, a nyitányra pénteken és szombaton lesznek a bemelegítő, illetve hivatalos edzések, majd vasárnap a 3.8 km-es pályán megtörténik az 1990. évi premier. A Phönix-i pályán egyébként tavaly rendeztek először vb-futamot, s a körrekordot a brazil Senna tartja 1:33.969 perccel, ami 145 km-es átlagot jelent.
Az idei esélyeket latolgatva megoszlanak a vélemények, akadnak akik a címvédő francia Alain Prostra esküsznek, ő ebben a szezonban már nem a McLaren, hanem a Ferrari csapatának a sztárja. Prost már az amerikai városban nyilatkozta, igen szerencsésnek mondhatja magát, hogy a Ferrari versenyzője lett. Azt sem titkolta, hogy Ayrton Sennát tartja a legnagyobb riválisának és számítani kell az évről-évre meglepetésre képes osztrák Gerhard Berger előretörésére is. Prost egyébként az évadnyitó előtti napokban ,,elszívta a békepipát,, egykori fönökével, Ron Dennissel, a McLaren igazgatójával.
Az Arizona állambeli városban nagy érdeklődés előzi meg a versenyt, s bár most nincs olyan meleg, mint a tavalyi júniusi futam idején, sokan így is forróságra számítanak... Az idei 16 Grand Prix verseny menetrendje:
március 11.: Egyesült Államok, Phönix március 25.: Brazilia, Interlagos május 13.: San Marino, Imola május 27.: Monaco június 10.: Kanada, Montreal június 24.: Mexikó, Mexikóváros július 8.: Franciaország, Paul Ricard július 15.: Nagy-Britannia, Silverstone július 29.: NSZK, Hockenheim augusztus 12.: Magyarország, Budapest augusztus 26.: Belgium, Spa-Francorchamps szeptember 9.: Olaszország, Monza szeptember 23.: Portugália, Estoril szeptember 30.: Spanyolország, Jerez október 21.: Japán, Suzuka november 4.: Ausztrália, Adelaide+++
1990. március 8., csütörtök 12:49
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|