|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelmi Igazságtétel Bizottsága felhívása a magyar társadalomhoz
"1956 újraértékelése nélkül nem lehet hozzákezdeni a
demokratikus Magyarország megteremtéséhez, és hogy a forradalom
alapvető céljai - a demokratikus többpártrendszer, az önigazgatáson
alapuló népképviselet, a semleges és független Magyarország és a
szomszéd országokkal való, egyenjogúságon alapuló együttműködés -
változatlanul időszerűek. "
BBC, Panoráma:
A vagyonelszámoltatás eredménye
"A beidézettek névsora Gáspár Sándorral, a SZOT egykori
főtitkárával kezdődött, és Somogyi Lászlóval, az egykori építésügyi
miniszterrel, a Bécs-Budapest világkiállítás közelmúltban lemondott
kormánybiztosával záródott.
Kettejük között a magyar közelmúlt olyan alakjai jelentek meg,
mint Pulai Árpád, Komócsin Mihály, Miklós Imre, Tímár Mátyás és Buda
István. Az egykori vezetők készségesen, sőt felkészülten válaszoltak
a bizottság kérdéseire. Ezekből és a válaszokból kiderült, hogy a ma
már megérdemelt nyugdíjukat élvező államférfiak szinten kivétel
nélkül kedvező áron vásárolt állami bérlakásban élnek, pici hétvégi
bungalow-val, vagy még azzal sem rendelkeznek, bankszámlájuk pedig
szinte minimális."
|
|
|
|
|
|
|
Kelet-európai kollokvium Párizsban - Kis János (kieg. MTKI1051-
53-as hírhez)
|
Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 1990. február 20. kedd (MTI-TUD) - Érdekes vita
bontakozott ki a jövendő közép- és kelet-európai pártszerkezetről. A
közvéleménykutatási adatok szerint szociáldemokrata pártok befolyása
jelentős lesz. Kis János, az SZDSZ ügyvivője a vitában úgy
vélekedett, hogy az adatok nem feltétlenül valósak, mert elsősorban
a Nyugat-Európában is meglevő pártok helyzetét mérték fel. A
pártszerkezet alakulása rendkívül fontos lesz, mert lényeges kérdés,
hogy az azonos politikai és gazdasági szerkezet mellett az európai
államok pártstruktúrájában is legyen azonosság. Közép- és
Kelet-Európa országaiban a pártstruktúra azonban minden bizonnyal
valamelyest eltérő lesz - mondta.
Ennek oka részint az, hogy azok a hagyományos pártok, amelyek Nyugat-Európában a második világháborút követően kialakultak, gyakorlatilag megszűntek Európa másik felében. Nem tudni, hogyan alakulnak újjá, mikor jutnak el fejlődésük olyan szakaszába, amelyben nyugati társaik tartanak - folytatta Kis János. - Másrészt az elmúlt évtizedben új, az adott helyzetnek megfelelő pártok alakultak ki Kelet- és Közép-Európában, és azok nem feltétlenül hasonlíthatóak össze más országok pártjaival. Nem mérhető fel egyelőre az sem, hogy újjászületnek-e olyan, a háború előtt létezett, akkor befolyásos pártalakulatok, amelyek Nyugaton mára jelentéktelenné váltak: a monarchista, az autokrata, a populista, a nacionalista pártok.
A magyar helyzetről szólva Kis János azt mondta, hogy a ,,középbal,, pártjának szerepét, amelyet Nyugat-Európában általában a szocialista-szociáldemokrata pártok töltenek be, az SZDSZ fogja betölteni. Felszólalásában foglalkozott a nacionalizmus újjáéledésének veszélyével is. Úgy vélekedett, hogy Magyarországon ez a probléma szorosan összefügg a romániai helyzettel. Ha Romániában megnyugtató módon tudják rendezni a magyar nemzetiség helyzetét, ez a veszély nem jelentkezhet erőteljes formában.
A konferencián számos más témát is megvitattak, így a jogállam kialakításának kérdését, a liberalizmus és a szociáldemokrácia jövőjét. A párhuzamosan folyó kerekasztal-tanácskozásokon sok ismert politikai-közéleti személyiség szólalt fel, köztük Jorge Semprun spanyol kulturális miniszter, a világhírű író, Adam Michnik, a lengyel Szolidaritás lapjának szerkesztője és Lev Karpinszkij a Moszkovszkije Novosztyi képviseletében. +++
1990. február 20., kedd 18:59
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|