|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelmi Igazságtétel Bizottsága felhívása a magyar társadalomhoz
"1956 újraértékelése nélkül nem lehet hozzákezdeni a
demokratikus Magyarország megteremtéséhez, és hogy a forradalom
alapvető céljai - a demokratikus többpártrendszer, az önigazgatáson
alapuló népképviselet, a semleges és független Magyarország és a
szomszéd országokkal való, egyenjogúságon alapuló együttműködés -
változatlanul időszerűek. "
BBC, Panoráma:
A vagyonelszámoltatás eredménye
"A beidézettek névsora Gáspár Sándorral, a SZOT egykori
főtitkárával kezdődött, és Somogyi Lászlóval, az egykori építésügyi
miniszterrel, a Bécs-Budapest világkiállítás közelmúltban lemondott
kormánybiztosával záródott.
Kettejük között a magyar közelmúlt olyan alakjai jelentek meg,
mint Pulai Árpád, Komócsin Mihály, Miklós Imre, Tímár Mátyás és Buda
István. Az egykori vezetők készségesen, sőt felkészülten válaszoltak
a bizottság kérdéseire. Ezekből és a válaszokból kiderült, hogy a ma
már megérdemelt nyugdíjukat élvező államférfiak szinten kivétel
nélkül kedvező áron vásárolt állami bérlakásban élnek, pici hétvégi
bungalow-val, vagy még azzal sem rendelkeznek, bankszámlájuk pedig
szinte minimális."
|
|
|
|
|
|
|
Libération: európai közvélemény - szociáldemokrácia 2.
|
,,A kapitalizmus ugyan jól szerepelt (a válaszokban), de korántsem hódította meg az európai népek szívét. Nyolc ország közül hatban ennek a szónak a megkérdezettek többség pejoratív jelentést adott,, - írja a lap. A ,,liberalizmus,, kifejezést éppúgy, mint a demokratikus szocializmus eszméjét a felmérés meglehetősen tisztázatlannak mutatta, a szociáldemokrácia fogalma viszont a nyolc megkérdezett ország többségében közérthetőbb volt és pozitívabb fogadtatásra talált, bár az értelmezések a tartalmat illetően nem mindenütt voltak azonosak. Különösen Magyarországon, Franciaországban és Nyugat-Németországban kapott nagyobb támogatást. Elsősorban nem a társadalom átformálása, hanem a társadalmi egyensúly, az általános szocialis biztonság képzete fűződik ehhez - vélekedik az elemzésben a lap.
A közvéleménykutatás azt a nagyszábasú ankétot előzte meg, amelyet a lap és más - francia és külföldi - tömegtájékoztatási eszközök együttesen tartanak kedden Párizsban, ,,Merre tart a Kelet,, címmel. A vita résztvevői sorában neves közéleti személyiségek lesznek Európa mindkét feléből, köztük Petre Roman bukaresti kormányfő, Gregor Gysi, a Demokratikus Szocializmus Pártjának elnöke, Bronislaw Geremek, a Szolidaritás parlamenti csoportjának vezetője, Willy Brandt, a Szocialista Internacionálé elnöke. Magyarországról Kis János, az SZDSZ ügyvivője tagja vesz részt a tanácskozáson, amelyet Michel Rocard miniszterelnök nyit meg. +++
1990. február 19., hétfő 11:15
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|