|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelmi Igazságtétel Bizottsága felhívása a magyar társadalomhoz
"1956 újraértékelése nélkül nem lehet hozzákezdeni a
demokratikus Magyarország megteremtéséhez, és hogy a forradalom
alapvető céljai - a demokratikus többpártrendszer, az önigazgatáson
alapuló népképviselet, a semleges és független Magyarország és a
szomszéd országokkal való, egyenjogúságon alapuló együttműködés -
változatlanul időszerűek. "
BBC, Panoráma:
A vagyonelszámoltatás eredménye
"A beidézettek névsora Gáspár Sándorral, a SZOT egykori
főtitkárával kezdődött, és Somogyi Lászlóval, az egykori építésügyi
miniszterrel, a Bécs-Budapest világkiállítás közelmúltban lemondott
kormánybiztosával záródott.
Kettejük között a magyar közelmúlt olyan alakjai jelentek meg,
mint Pulai Árpád, Komócsin Mihály, Miklós Imre, Tímár Mátyás és Buda
István. Az egykori vezetők készségesen, sőt felkészülten válaszoltak
a bizottság kérdéseire. Ezekből és a válaszokból kiderült, hogy a ma
már megérdemelt nyugdíjukat élvező államférfiak szinten kivétel
nélkül kedvező áron vásárolt állami bérlakásban élnek, pici hétvégi
bungalow-val, vagy még azzal sem rendelkeznek, bankszámlájuk pedig
szinte minimális."
|
|
|
|
|
|
|
Polgári lesz a jelenlegi szovjet katonai repülőtér Debrecenben -
Sajtótájékoztató
|
1990. január 19., péntek - A szovjet csapatcsökkentés ez évi
első lépéseként kivonják Debrecenből a katonai repülőezredet, majd
az év végéig folyamatosan megszüntetik a repülőtér teljes katonai
jellegét - mindezt Debrecenben erősítette meg Matvej Burlakov
vezérezredes, az Ideiglenesen Magyarországon Állomásozó Szovjet Déli
Hadseregcsoport parancsnoka azon a találkozón, amelyet a város
vezetőivel folytatott.
Debreczeni Ferenc megbízott tanácselnök pénteken sajtótájékoztatón ismertette a megbeszélés részleteit. Elmondta: a szovjet katonai parancsnokot aggasztja az a feszültség, ami a debreceni repülőtér kapcsán a lakosság körében kialakult. Reményét fejezte ki, hogy a szovjet alakulatok barátsággal válnak majd el a város lakosságától. Erről hasonló szellemben nyilatkozott a város megbízott tanácselnöke is.
Debreczeni Ferenc a sajtótájékoztatón bejelentette: a a jelenlegi katonai repülőteret polgári célra hasznosítják, amit korábban a lakosság is kezdeményezett. A tanácsi vezető kérte a szovjet parancsnokot, hogy már a szovjet repülőtér katonai jellegének teljes megszüntetése előtt tegyék lehetővé olyan polgári gépek próbarepülését, amilyenek a későbbiek során vennének majd részt a légiközlekedésben. A lakosság ezáltal már most összehasonlítást tehetne a katonai, illetve a polgári gépek okozta zajhatások között.
A megbízott tanácselnök kezdeményezésére abban is egyetértés született, hogy a debreceni szovjet lövészezred is átadja két telephelyét a városnak; az egyik, a Nagyerdő közelében levő 16 hektáros terület egy új városi lakótelep kialakítását teszi majd lehetővé. Debreczeni Ferenc végezetül elmondta: a Magyar Néphadsereg haderőreformjának végrehajtása során körülbelül két-három év múlva visszakerül a város tulajdonába a jelenlegi Bocskai laktanya. Személyes véleményének hangot adva úgy vélekedett, hogy ott egyfajta egyetemi városrész, oktatási centrum kialakítására kinálkozna lehetőség. (MTI)
1990. január 19., péntek 12:58
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|