|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelmi Igazságtétel Bizottsága felhívása a magyar társadalomhoz
"1956 újraértékelése nélkül nem lehet hozzákezdeni a
demokratikus Magyarország megteremtéséhez, és hogy a forradalom
alapvető céljai - a demokratikus többpártrendszer, az önigazgatáson
alapuló népképviselet, a semleges és független Magyarország és a
szomszéd országokkal való, egyenjogúságon alapuló együttműködés -
változatlanul időszerűek. "
BBC, Panoráma:
A vagyonelszámoltatás eredménye
"A beidézettek névsora Gáspár Sándorral, a SZOT egykori
főtitkárával kezdődött, és Somogyi Lászlóval, az egykori építésügyi
miniszterrel, a Bécs-Budapest világkiállítás közelmúltban lemondott
kormánybiztosával záródott.
Kettejük között a magyar közelmúlt olyan alakjai jelentek meg,
mint Pulai Árpád, Komócsin Mihály, Miklós Imre, Tímár Mátyás és Buda
István. Az egykori vezetők készségesen, sőt felkészülten válaszoltak
a bizottság kérdéseire. Ezekből és a válaszokból kiderült, hogy a ma
már megérdemelt nyugdíjukat élvező államférfiak szinten kivétel
nélkül kedvező áron vásárolt állami bérlakásban élnek, pici hétvégi
bungalow-val, vagy még azzal sem rendelkeznek, bankszámlájuk pedig
szinte minimális."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - harmadik munkanap (11. rész)
|
Ezen kívül 400 millió forinttal javasolják mérsékelni a védelmi kiadásokat és 300-300 millió forintttal a pártok, a társadalmi szervezetek támogatását. Ez utóbbi javaslatot a terv- és költségvetési bizottság nem támogatta, a tartalék nagyobb mértékű csökkentését ajánlja. Ettől függően a tartaléknak vagy 700 millió, vagy 1,3 miliárd forintos csökkentésére kerülhet sorr. Ezzel együtt ugyanakkor a lakással nem rendelkező fiatalok támogatását a tervezett 3 milliárd forinttal változatlanul növelni fogják. A költségvetési gazdálkodás eredményeként a Parlament által júniusban jóváhagyott csomagtervnek megfelelően az akkor tervezett 21 milliárd forintos deficit az év végéig teljesül. A folyó évi költségvetési folyamatokat tehát a júniusi döntésnek megfelelően a kormány kézben tudta tartani. Két ok miatt mégis nagyobb lesz a költségvetés végső hiánya 1989-ben. Az egyik ok a kormány azon elhatározása, hogy tabula rasát teremt az adósságszolgálat területén, feltárja a külső és belső adósságállományt, és érvényesíti annak összes következményét. Ez a folyó évi költségvetést két területen érinti. A kormány szakít az eddigi gyakorlattal, amely a költségvetés bankszférával kapcsolatos negyedik negyedévi kamatterheit minden esztendőben a következő évre csúsztatta át. A növekvő kamatterhek miatt ez valamelyest minden évben tehermentesítette a folyó évi költségvetést. Az áthúzódás 1990-re 16-17 milliárd forint lett volna, ám ezzel a teherrel most nem növelik a jövő évi költségvetés kiadásait, hanem a 89-es zárszámadás keretében számolják el azt. A teljes államadósság ismeretében mintegy 12 milliárd forinttal nőnek a költségvetés jegybanki kamatai is, amelyek ugyancsak a folyó esztendő hiányát növelik. Így a zárszámadás előreláthatólag 49-50 milliárd forint hiányt fog tartalmazni, ugyanakkor egyetlen fillér áthúzódás sem fogja terhelni a jövő esztendő költségvetését. Van még egy tényező, amely befolyásolhatja a végelszámolás során a folyó esztendő költségvetési hiányának mértékét. A lakásfinanszírozási rendszer módosítása törvényszerűen együtt jár az eddigi gyorsított lakáshitel törlesztésre ösztönző feltételek felülvizsgálatával is. Jelenleg az összes hiteltartozás 45 százalékát elengedi az állam akkor, ha a hiteltartozást egy összegben fizetik vissza az adósok. Ez a konstrukció ösztönöz a gyors visszafizetésre, de kétségkívül a nagyjövedelműeknek kedvez. A hiteltörlesztések felemelése után ez a nagymérvű kedvezmény már nem tartható, csökkentését napirendre kell tűzni. Ez a terv, mint annyi más, hetek óta kint van az utcán. Az elmúlt két hétben tömegessé vált a hiteltartozások visszafizetése, az emberek hosszú sorokban állnak az OTP-fiókok előtt. (folyt.köv.)
1989. december 20., szerda 12:37
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|