|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelmi Igazságtétel Bizottsága felhívása a magyar társadalomhoz
"1956 újraértékelése nélkül nem lehet hozzákezdeni a
demokratikus Magyarország megteremtéséhez, és hogy a forradalom
alapvető céljai - a demokratikus többpártrendszer, az önigazgatáson
alapuló népképviselet, a semleges és független Magyarország és a
szomszéd országokkal való, egyenjogúságon alapuló együttműködés -
változatlanul időszerűek. "
BBC, Panoráma:
A vagyonelszámoltatás eredménye
"A beidézettek névsora Gáspár Sándorral, a SZOT egykori
főtitkárával kezdődött, és Somogyi Lászlóval, az egykori építésügyi
miniszterrel, a Bécs-Budapest világkiállítás közelmúltban lemondott
kormánybiztosával záródott.
Kettejük között a magyar közelmúlt olyan alakjai jelentek meg,
mint Pulai Árpád, Komócsin Mihály, Miklós Imre, Tímár Mátyás és Buda
István. Az egykori vezetők készségesen, sőt felkészülten válaszoltak
a bizottság kérdéseire. Ezekből és a válaszokból kiderült, hogy a ma
már megérdemelt nyugdíjukat élvező államférfiak szinten kivétel
nélkül kedvező áron vásárolt állami bérlakásban élnek, pici hétvégi
bungalow-val, vagy még azzal sem rendelkeznek, bankszámlájuk pedig
szinte minimális."
|
|
|
|
|
|
|
A szabad demokraták Németh Miklós miniszterelnök parlamenti beszédéről és az MDF javaslatáról (1. rész)
|
1989. november 21., kedd - A Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivői testülete keddi ülésén foglalkozott a Parlament novemberi ülésszakának eseményeivel. A testület állásfoglalásáról Kis János ügyvivő tájékoztatta az MTI munkatársát.
A szabad demokraták üdvözlik Németh Miklós miniszterelnök parlamenti bejelentését, miszerint a kormány intézkedéseket készül tenni a gazdasági összeomlás elkerülésére, s hogy erről, valamint a békés átmenethez szükséges egyéb feltételekről tárgyalni kíván az ország pártjaival, társadalmi és érdekképviseleti szervezeteivel. Az SZDSZ ügyvivői testülete emlékeztet arra, hogy a szervezet októberi küldöttközgyűlésén határozatot fogadott el, amelyben javasolta: a veszélyes gazdasági helyzetben a kormány terjesszen elő rövid távra szóló válságkezelési programot, illetve valamennyi jelentős politikai tényező tegye egyértelművé, hogy pártérdektől vezérelve nem támadja e program végrehajtását. Az SZDSZ egyetért azzal is, hogy már a választások előtt körül kell határolni a parlamenti erőviszonyok szerint elosztandó közszolgálati tisztségek körét, nehogy a kormányváltozás után mind erkölcsileg, mind politikailag veszélyes tisztogatási kampány rázza meg az államigazgatást. A szabad demokraták megerősítik: készek párbeszédet kezdeni a kormánnyal annak érdekében, hogy a demokratikus átmenet nyugodt gazdasági és politikai körülmények közt menjen végbe. Az ügyvivő testület ugyancsak egyetért a Bánffy György képviselő által előterjesztett MDF-indítvánnyal, hogy az Országgyűlés december közepén oszlassa föl önmagát, és március közepére írják ki a parlamenti választásokat. Szintén üdvözli azt a javaslatot, hogy január 7-én semmiképp ne tartsák meg a köztársaságielnök-választást. Az SZDSZ szerint a népszavazás hivatalos előkészítése során tapasztalt tömeges rendellenességek arra vallanak, hogy a közigazgatási apparátus egyelőre nincs felkészülve több országos szavazás gyors egymásutánban történő lebonyolítására. A szabad demokraták úgy ítélik meg, hogy a helyzetet nem egyszerűsítené, ha a parlamenti választással egyidejűleg választanák meg a köztársasági elnököt. (folyt. köv.)
1989. november 21., kedd 18:58
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|