|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelmi Igazságtétel Bizottsága felhívása a magyar társadalomhoz
"1956 újraértékelése nélkül nem lehet hozzákezdeni a
demokratikus Magyarország megteremtéséhez, és hogy a forradalom
alapvető céljai - a demokratikus többpártrendszer, az önigazgatáson
alapuló népképviselet, a semleges és független Magyarország és a
szomszéd országokkal való, egyenjogúságon alapuló együttműködés -
változatlanul időszerűek. "
BBC, Panoráma:
A vagyonelszámoltatás eredménye
"A beidézettek névsora Gáspár Sándorral, a SZOT egykori
főtitkárával kezdődött, és Somogyi Lászlóval, az egykori építésügyi
miniszterrel, a Bécs-Budapest világkiállítás közelmúltban lemondott
kormánybiztosával záródott.
Kettejük között a magyar közelmúlt olyan alakjai jelentek meg,
mint Pulai Árpád, Komócsin Mihály, Miklós Imre, Tímár Mátyás és Buda
István. Az egykori vezetők készségesen, sőt felkészülten válaszoltak
a bizottság kérdéseire. Ezekből és a válaszokból kiderült, hogy a ma
már megérdemelt nyugdíjukat élvező államférfiak szinten kivétel
nélkül kedvező áron vásárolt állami bérlakásban élnek, pici hétvégi
bungalow-val, vagy még azzal sem rendelkeznek, bankszámlájuk pedig
szinte minimális."
|
|
|
|
|
|
|
Nyílt levél Németh Miklósnak, a Minisztertanács elnökének (2. rész) (OS)
|
Most tehát a Duna ügyének rendezése következik. Kutatásokra, építőmunkára, a táj helyreállítására van szükség. Engedje meg miniszterelnök úr, hogy a további munkákban való részvételünk felajánlása mellett aggodalmunkat fejezzük ki, mert nem látjuk biztosítottnak az eredményességhez szükséges szervezeti kereteket. Az illetékes szaktárca nem támogatta a kormány előterjesztését, minisztere tartózkodott a szavazástól. Szolgálhatja-e ilyen szemléletű minisztérium a kormány elhatározásait? Működhet-e eredményesen két ellentétes érdek, a környezetvédelemé és a vízgazdálkodásé összevontan, egy közös tárca irányítása alatt? Ezért a Duna ügyének rendezéséhez most következő legfontosabb lépés az intézményi szerkezet megteremtése, a kormányzat elhatározásait hűen megvalósító felelősök kiválasztása. Az elmúlt hónapok lelkesítő változásai nyomán bízunk a jó megoldáshoz vezető út zavartalanságában. Végezetül ismételten köszönetet mondunk Önnek, miniszterelnök úr, amiért nemzeti érdekeink elsődlegességének szellemében, elkötelezetten vezeti a Duna ügyének rendezését szolgáló nagy munkát. Budapest, 1989. november 10. dr. Barta György geofizikus, dr. Cserepes László geofizikus, dr. Fodor András genetikus, dr. Hábel György mérnök, Hajós Csilla közgazdász, dr. Hajósy Adrienne geofizikus, Kiss E. Csaba agrármérnök, Kiss János biológus, Mangel Gyöngyi biológus, dr. Molnár István mérnök, Páska Csaba mérnök, dr. Perczel Károly építészmérnök, Szekeres László újságíró, dr. Szekfű András szociológus, dr. Tóth György hidrogeológus, dr. Tóth János biológus, dr. Tóth László szeizmológus, dr. Vida Gábor genetikus (OS)
1989. november 16., csütörtök 19:24
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|