|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelmi Igazságtétel Bizottsága felhívása a magyar társadalomhoz
"1956 újraértékelése nélkül nem lehet hozzákezdeni a
demokratikus Magyarország megteremtéséhez, és hogy a forradalom
alapvető céljai - a demokratikus többpártrendszer, az önigazgatáson
alapuló népképviselet, a semleges és független Magyarország és a
szomszéd országokkal való, egyenjogúságon alapuló együttműködés -
változatlanul időszerűek. "
BBC, Panoráma:
A vagyonelszámoltatás eredménye
"A beidézettek névsora Gáspár Sándorral, a SZOT egykori
főtitkárával kezdődött, és Somogyi Lászlóval, az egykori építésügyi
miniszterrel, a Bécs-Budapest világkiállítás közelmúltban lemondott
kormánybiztosával záródott.
Kettejük között a magyar közelmúlt olyan alakjai jelentek meg,
mint Pulai Árpád, Komócsin Mihály, Miklós Imre, Tímár Mátyás és Buda
István. Az egykori vezetők készségesen, sőt felkészülten válaszoltak
a bizottság kérdéseire. Ezekből és a válaszokból kiderült, hogy a ma
már megérdemelt nyugdíjukat élvező államférfiak szinten kivétel
nélkül kedvező áron vásárolt állami bérlakásban élnek, pici hétvégi
bungalow-val, vagy még azzal sem rendelkeznek, bankszámlájuk pedig
szinte minimális."
|
|
|
|
|
|
|
Az Országos Választási Bizottság letette az esküt - December 9- én időközi választás az V. kerületben
|
1989. november 7., kedd - Letette az esküt kedden az Országgyűlés által megválasztott Országos Választási Bizottság Fodor István, az Országgyűlés megbízott elnöke előtt.
A bizottság tagjai: Kara Pál, a bizottság titkára, Ádám Antal, Balsai István, Máthé Gábor, Torgyán József. Az Országos Választási Bizottság kedden közleményt juttatott el az MTI-hez. Eszerint időközi választás lesz 1989. december 9-én, szombaton Budapest V. kerületében, a 14. számú országgyűlési képviselői választókerületben. Az időközi választásra megkezdődött a technikai feltételek megteremtése, a szavazókörök kialakítása, a választói névjegyzék összeállítása. A képviselőjelöltek ajánlásában minden választópolgár részt vehet. Ehhez a választópolgárok - a névjegyzékbe való felvételről szóló értesítés részeként - egy-egy ajánló szelvényt kapnak. A szelvényre az ajánlott személy, az ajánló párt vagy társadalmi szerv (független jelöltnél csak a személy) nevét kell beírni. A szelvényeket a kerületben működő pártok, illetőleg független jelöltek gyűjthetik össze 1989. november 10. és december 1. között. Képviselőjelölt az a személy lesz, aki legalább 750 ajánló szelvényt összegyűjtött. A jelölteket legkésőbb 1989 december 1-jéig kell bejelenteni az egyéni választókerületi választási bizottságnál. (MTI)
1989. november 7., kedd 16:23
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|