|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelmi Igazságtétel Bizottsága felhívása a magyar társadalomhoz
"1956 újraértékelése nélkül nem lehet hozzákezdeni a
demokratikus Magyarország megteremtéséhez, és hogy a forradalom
alapvető céljai - a demokratikus többpártrendszer, az önigazgatáson
alapuló népképviselet, a semleges és független Magyarország és a
szomszéd országokkal való, egyenjogúságon alapuló együttműködés -
változatlanul időszerűek. "
BBC, Panoráma:
A vagyonelszámoltatás eredménye
"A beidézettek névsora Gáspár Sándorral, a SZOT egykori
főtitkárával kezdődött, és Somogyi Lászlóval, az egykori építésügyi
miniszterrel, a Bécs-Budapest világkiállítás közelmúltban lemondott
kormánybiztosával záródott.
Kettejük között a magyar közelmúlt olyan alakjai jelentek meg,
mint Pulai Árpád, Komócsin Mihály, Miklós Imre, Tímár Mátyás és Buda
István. Az egykori vezetők készségesen, sőt felkészülten válaszoltak
a bizottság kérdéseire. Ezekből és a válaszokból kiderült, hogy a ma
már megérdemelt nyugdíjukat élvező államférfiak szinten kivétel
nélkül kedvező áron vásárolt állami bérlakásban élnek, pici hétvégi
bungalow-val, vagy még azzal sem rendelkeznek, bankszámlájuk pedig
szinte minimális."
|
|
|
|
|
|
|
A baranyai képviselők támogatják az uránbányászokat
|
1989. augusztus 24., csütörtök - Az országgyűlési képviselők Baranya megyei csoportja Pécsett tartott csütörtöki ülésén támogatásáról biztosította az uránbányászok augusztus harmincadikára tervezett demonstrációját, mert egyetért annak céljaival. A testületet Varga Mihály vezérigazgató tájékoztatta a Mecseki Ércbányászati Vállalat helyzetéről, s hangoztatta, hogy a hazai uránbányászat felszámolása nem csökkentené olyan mértékben az állami támogatást, amint azt a kormány reméli, mert a bezárt bányák állagfenntartása, a szükséges környezetvédelmi ráfordítások további tetemes kiadásokat jelentenének. Piti Zoltán Baranya megyei tanácselnök rámutatott, hogy a funkcionális minisztériumok csak a termelés kiadásait és bevételeit teszik mérlegre, holott a bezárás utáni helyzet számos egyéb - a végkielégítéssel, korengedményes nyugdíjazással, új munkahely-teremtéssel, a vállalati jóléti intézmények átvételével kapcsolatos - új kiadással is járna. Dányi Pál, az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának első titkára szerint átfogó energiapolitikai stratégia, munkahelyek teremtését segítő foglalkoztatáspolitika híján nem lehet megalapozott az uránbányák sorsáról hozott döntés. Az ülésen hangsúlyozták, hogy a bányászat termelési kultúrájának szétzüllesztésévél megnehezítik a bezárásra ítélt bányák újranyitását is, amire esetleg szükség lehet.
A baranyai képviselők úgy határoztak, következő ülésükön döntenek arról, hogy a mecseki uránbányászat ügyének megoldását parlamenti interpellációval, a téma országgyűülési bizottság elé terjesztésével, vagy esetleg mindkét módon szorgalmazzák-e majd. (MTI)
1989. augusztus 24., csütörtök 18:11
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|