|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelmi Igazságtétel Bizottsága felhívása a magyar társadalomhoz
"1956 újraértékelése nélkül nem lehet hozzákezdeni a
demokratikus Magyarország megteremtéséhez, és hogy a forradalom
alapvető céljai - a demokratikus többpártrendszer, az önigazgatáson
alapuló népképviselet, a semleges és független Magyarország és a
szomszéd országokkal való, egyenjogúságon alapuló együttműködés -
változatlanul időszerűek. "
BBC, Panoráma:
A vagyonelszámoltatás eredménye
"A beidézettek névsora Gáspár Sándorral, a SZOT egykori
főtitkárával kezdődött, és Somogyi Lászlóval, az egykori építésügyi
miniszterrel, a Bécs-Budapest világkiállítás közelmúltban lemondott
kormánybiztosával záródott.
Kettejük között a magyar közelmúlt olyan alakjai jelentek meg,
mint Pulai Árpád, Komócsin Mihály, Miklós Imre, Tímár Mátyás és Buda
István. Az egykori vezetők készségesen, sőt felkészülten válaszoltak
a bizottság kérdéseire. Ezekből és a válaszokból kiderült, hogy a ma
már megérdemelt nyugdíjukat élvező államférfiak szinten kivétel
nélkül kedvező áron vásárolt állami bérlakásban élnek, pici hétvégi
bungalow-val, vagy még azzal sem rendelkeznek, bankszámlájuk pedig
szinte minimális."
|
|
|
|
|
|
|
Szent a béke a magyar úszóedzők között (1. rész)
|
1989. július 19. szerda (MTI) - Meglepően békés hangulatban zajlott le a Magyar Úszó Szövetség hétfő délutáni elnökségi ülése, amelyen egyhangúlag szavazták meg az augusztus 12-20. között sorra kerülő bonni EB-re utazó tizenhárom tagú csapatot. Azért szokatlan az egyetértés, mert a korábbi években, sőt, még idén tavasszal is késhegyre menő harc folyt a Széchy Tamás és Kiss László mesteredzők nevével fémjelzett csoport és az úgynevezett ellenzékiek, a BVSC és az FTC szakemberei - élen Rátonyi Gáborral és Soós Csabával - között. Bármi is áll a váratlan kibékülés mögött, a lehető legjobbkor jött - három héttel a földrészbajnokság előtt. Persze mindez nem jelenti azt, hogy az egyes iskolák feladnák önállóságukat. A Széchy- és Kiss-tanítványok legjobbjai Fűzfőn készülnek, a BVSC EB-csapattagjai - Debnár Tamás, Kiss Tibor, Szilágyi Zoltán - a Szőnyi úton, a Soós Csaba által edzett Horváth Zoltán a Ferencváros létesítményében, a nyíregyházi Szabó Tünde pedig szülővárosában. - Mindnyájan beláttuk, hogy csakis az ,,élni és élni hagyni,, elve alapján dolgozhatunk, hiszen a célunk közös: a magyar úszósport további felvirágoztatása - mondta Kiss László. - A mostani béke persze nem jelenti az egészséges rivalizálás megszűnését, hiszen ez volt az elmúlt években elért magyar sikerek egyik mozgatórugója. Balatonfűzfőn egyébként Darnyi Tamás, Szabó József, Kalaus Valter, Ágh Norbert, Güttler Károly és Egerszegi Krisztina készül - ugyanabban az uszodában, ahol tavaly, a szöuli olimpia előtt. - Akkor remekül bevált ez a módszer, négy aranyérem bizonyította elképzeléseink helyességét. Remélem, most is hasonló lesz az eredmény. Nem mindenki értett egyet azzal, hogy tizenhárom úszó utazik Bonnba. Nem túl ,,felhígított, ez a csapat? - Korántsem, hiszen valamennyiüknek döntőbe jutási esélye van. Egyébként egy félreértést el kell oszlatnom: az EB-szinteket nem a tavalyi világranglista nyolcadik helyezettjének idejében állapítottuk meg, a rangsornak csupán az európai tagjait vettük figyelembe, országonként kettőt. S még valami: most Bonnba viszonylag csekély költséggel kijuttathatunk olyan fiatal tehetségeket - Szabó Tünde, Horváth Zoltán, Kiss Tibor -, akik 1991 januárjában aligha utazhatnak el a perthi vb-re, a hatalmas távolság miatt. Rájuk viszont Barcelonában már feltétlenül számítunk, s nem mindegy, hogy versenyrutin nélkül, vagy pedig már egy EB-vel a hátuk mögött szállnak vízbe az olimpiai uszodában. (folyt.köv.)
1989. július 19., szerda 11:57
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|