|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelmi Igazságtétel Bizottsága felhívása a magyar társadalomhoz
"1956 újraértékelése nélkül nem lehet hozzákezdeni a
demokratikus Magyarország megteremtéséhez, és hogy a forradalom
alapvető céljai - a demokratikus többpártrendszer, az önigazgatáson
alapuló népképviselet, a semleges és független Magyarország és a
szomszéd országokkal való, egyenjogúságon alapuló együttműködés -
változatlanul időszerűek. "
BBC, Panoráma:
A vagyonelszámoltatás eredménye
"A beidézettek névsora Gáspár Sándorral, a SZOT egykori
főtitkárával kezdődött, és Somogyi Lászlóval, az egykori építésügyi
miniszterrel, a Bécs-Budapest világkiállítás közelmúltban lemondott
kormánybiztosával záródott.
Kettejük között a magyar közelmúlt olyan alakjai jelentek meg,
mint Pulai Árpád, Komócsin Mihály, Miklós Imre, Tímár Mátyás és Buda
István. Az egykori vezetők készségesen, sőt felkészülten válaszoltak
a bizottság kérdéseire. Ezekből és a válaszokból kiderült, hogy a ma
már megérdemelt nyugdíjukat élvező államférfiak szinten kivétel
nélkül kedvező áron vásárolt állami bérlakásban élnek, pici hétvégi
bungalow-val, vagy még azzal sem rendelkeznek, bankszámlájuk pedig
szinte minimális."
|
|
|
|
|
|
|
Közzétették az 1956-os eseményekkel összefüggésben kivégzettek névsorát - Nagy Imre és társai temetése - Borics Gyula tájékoztatója (1. rész)
|
1989. május 10., szerda - Az Igazságügyi Minisztérium szerdán közzétette az 1956. december 20-a és 1961. december 13-a között, a bíróságok által halálra ítélt és kivégzett személyek névsorát, amelyet a büntetésvégrehajtás adatai és a bírósági iratok alapján állítottak össze.
Ez alkalomból Borics Gyula igazságügyi államtitkár elmondta: ahhoz, hogy e 277 nevet tartalmazó lista elkészülhessen, több mint 150 ezer kartont kellett átnézni a büntetésvégrehajtás iratai, illetve a bíróságoknál fellelt dokumentumok közül. A névsor azonban nem teljes. A felsoroltakon kívül lehet még olyan személy, akit akkor halálra ítéltek és kivégeztek, ám e nevek között azért nem szerepel, mert ezidáig semmilyen adatot nem sikerült találni erre vonatkozóan. Az akkori nyilvántartások hiányosak, pontatlanok, előfordultak névelírások, s több helyen hiányzik például az ítéletek iratszáma. A névsorban szerepel 13 olyan személy is, akiknek az iratait eddig nem találták meg. A most nyilvánosságra hozott névsorban nem szerepelnek azok, akik a börtönben haltak meg. Jelenleg két ilyen személyről tudnak, egyikük öngyilkos lett. A bírósági iratok alapján az akkor hatályos jogszabályok szerint kifejezetten politikai - állam elleni - bűncselekmény miatt 77 személyt ítéltek halálra és végeztek ki. Közülük 51 rendes bíróság elé került, 26-ot pedig statáriális eljárás során vontak felelősségre. (Az akkori jogszabályok szerint az állam elleni bűncselekmények közé tartozott a hűtlenség; a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom kezdeményezése, vezetése; a népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés; a tiltott határátlépés és a külföldre szökés.) A listán 177-en szerepelnek, akiket politikai és köztörvényes bűncselekmény - az akkori szabályok szerint rablás, gyilkosság vagy vagyon elleni bűncselekmény - miatt ítéltek halálra és végeztek ki. Az államtitkár felhívta a figyelmet arra: az akkori megítélés szerinti rablás, vagyon elleni bűncselekmény ma már nem biztos, hogy bűncselekménynek minősülne. A gyilkosságok megítélése sem volt egyértelmű, hiszen a 177 személy között van olyan, aki agyonlőtt valakit, de olyan is akad, akinek a harcokban való részvétele minősült köztörvényes bűncselekménynek. Kifejezetten köztörvényes bűncselekmény elkövetése miatt egyébként 23 személyt végeztek ki az említett időszakban. (folyt. köv.)
1989. május 10., szerda 15:22
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|