|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelmi Igazságtétel Bizottsága felhívása a magyar társadalomhoz
"1956 újraértékelése nélkül nem lehet hozzákezdeni a
demokratikus Magyarország megteremtéséhez, és hogy a forradalom
alapvető céljai - a demokratikus többpártrendszer, az önigazgatáson
alapuló népképviselet, a semleges és független Magyarország és a
szomszéd országokkal való, egyenjogúságon alapuló együttműködés -
változatlanul időszerűek. "
BBC, Panoráma:
A vagyonelszámoltatás eredménye
"A beidézettek névsora Gáspár Sándorral, a SZOT egykori
főtitkárával kezdődött, és Somogyi Lászlóval, az egykori építésügyi
miniszterrel, a Bécs-Budapest világkiállítás közelmúltban lemondott
kormánybiztosával záródott.
Kettejük között a magyar közelmúlt olyan alakjai jelentek meg,
mint Pulai Árpád, Komócsin Mihály, Miklós Imre, Tímár Mátyás és Buda
István. Az egykori vezetők készségesen, sőt felkészülten válaszoltak
a bizottság kérdéseire. Ezekből és a válaszokból kiderült, hogy a ma
már megérdemelt nyugdíjukat élvező államférfiak szinten kivétel
nélkül kedvező áron vásárolt állami bérlakásban élnek, pici hétvégi
bungalow-val, vagy még azzal sem rendelkeznek, bankszámlájuk pedig
szinte minimális."
|
|
|
|
|
|
|
Újabb román menekültek kisérelték meg vasuton az Ausztriába való átjutást
|
1989. április 22., szombat - Román menekültek ismét megkisérelték megfelelő okmányok nélkül az Ausztriába való átjutást. pénteken este a Budapestről Bécs felé haladó Lehár expressz egyik kocsijában 11 román állampolgár - nyolc férfi, két nő és egy gyermek - Ausztrián keresztül Portugáliába szeretett volna utazni. Mivel nem rendelkeztek átutazó vízummal, az osztrák hatóságok nem fogadták őket. Az érintett személyek arra gondolva, hogy ezzel kikényszeríthetik az átjutást, nem voltak hajlandók elhagyni a kocsit. Az osztrák szervek kérésére a hegyeshalmi határállomáson a kocsit kisorolták a szerelvényből. A Lehár expressz 68 perces késéssel folytathatta útját.
A román menekültek a magyar határőrizeti és rendőri szervek képviselőivel való többszöri tárgyalás és rábeszélés ellenére sem hajlandók elhagyni a vasuti kocsit. A határőrizeti és rendőri szervek az erőszakot kerülve járnak el, gondoskodnak étkeztetésükről, ellátásukról. Az érintett személyek ügyének intézése, a magyarországi tartózkodási helyükre való visszairányítása folyamatban van. (MTI)
1989. április 22., szombat 09:37
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|