|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelmi Igazságtétel Bizottsága felhívása a magyar társadalomhoz
"1956 újraértékelése nélkül nem lehet hozzákezdeni a
demokratikus Magyarország megteremtéséhez, és hogy a forradalom
alapvető céljai - a demokratikus többpártrendszer, az önigazgatáson
alapuló népképviselet, a semleges és független Magyarország és a
szomszéd országokkal való, egyenjogúságon alapuló együttműködés -
változatlanul időszerűek. "
BBC, Panoráma:
A vagyonelszámoltatás eredménye
"A beidézettek névsora Gáspár Sándorral, a SZOT egykori
főtitkárával kezdődött, és Somogyi Lászlóval, az egykori építésügyi
miniszterrel, a Bécs-Budapest világkiállítás közelmúltban lemondott
kormánybiztosával záródott.
Kettejük között a magyar közelmúlt olyan alakjai jelentek meg,
mint Pulai Árpád, Komócsin Mihály, Miklós Imre, Tímár Mátyás és Buda
István. Az egykori vezetők készségesen, sőt felkészülten válaszoltak
a bizottság kérdéseire. Ezekből és a válaszokból kiderült, hogy a ma
már megérdemelt nyugdíjukat élvező államférfiak szinten kivétel
nélkül kedvező áron vásárolt állami bérlakásban élnek, pici hétvégi
bungalow-val, vagy még azzal sem rendelkeznek, bankszámlájuk pedig
szinte minimális."
|
|
|
|
|
|
|
Megépüljön-e, hol legyen az egri versenyuszoda?
|
1989 január 14., szombat - Szombaton vitára hivta az egri lakosokat a Magyar Demokrata Fórum helyi csoportja egy, a város közvéleményét igencsak foglalkoztató témában: megépüljön-e, hol legyen az egri fedett versenyuszoda? Mintegy kétszáz résztvevő előtt, a Neumann János Szakközépiskolában, felkért előadók ismertették a beruházás előtörténetét, a helyszin kiválasztásának érveit, a város vízellátásának helyzetét és a gyógyforrásokban rejlő idegenforgalmi, gazdasági lehetőségeket. Tájékoztatót tartott a városi tanács elnökhelyettese, a vízmű vállalat főmérnöke, a térségben kutatásokat végző geológus és orvos is.
A fürdő kultúrájáról és egykor úszósportjáról is méltán híres városban az első, ma is működő uszodát 1923-ban építették. A 60-as években épült a következő, a 33 méteres medencéjű fedett uszoda, amelyet néhány esztendeig tartó működés után életveszélyessé nyilvánítottak és bezártak. Végleges lebontásáról 1986-ban döntött a város vezetése. Ekkor határozták el egy újabb, versenysportokra alkalmas fedett uszoda építését, s a tanács testülete az elmúlt évben döntött annak helyéről is: a hőforrások közelében, a lebontott régi uszoda mellett épülne az új. A helybéliek közül azonban sokan aggódnak amiatt, hogy egy újabb építkezés az értékes gyógyforrásokban, nem tesz-e jóvátehetettlen kárt, s egyáltalán: a térség labilis talajszerkezete nem ítéli-e elődje sorsára az új, mintegy 300 millió forintért épülő versenyuszodát is? A vitafórumon kiderült, hogy a város lakói igen kevés információval rendelkeznek a döntések előkészületeiről. Érzelmi alapon elfogadhatják a hivatalos álláspontot és annak ellenkezőjét is. Uszodát mindenki szeretne, hiszen sérti a helyiek büszkeségét, hogy létesítmények hiányában elsorvad az egri úszósport, szeretnének azonban meggyőződni a turisták millióit vonzó gyógyforrások megőrzéséről is. Sokan itt hallottak először arról, hogy a Szent József Forrás vize, amely szintén az említett területen fakad, összetétele révén Európa legértékesebb ásványvizei közé tartozik. A vitafórum részvevői azt kérték a helyi vezetőktől, hogy mérlegeljék újra döntéseiket, s érveiket időben tárják a nyilvánosság elé. Ezáltal később jelentkező, káros következményeket háríthatnak el. (MTI)
1989. január 14., szombat 15:52
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|