|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelmi Igazságtétel Bizottsága felhívása a magyar társadalomhoz
"1956 újraértékelése nélkül nem lehet hozzákezdeni a
demokratikus Magyarország megteremtéséhez, és hogy a forradalom
alapvető céljai - a demokratikus többpártrendszer, az önigazgatáson
alapuló népképviselet, a semleges és független Magyarország és a
szomszéd országokkal való, egyenjogúságon alapuló együttműködés -
változatlanul időszerűek. "
BBC, Panoráma:
A vagyonelszámoltatás eredménye
"A beidézettek névsora Gáspár Sándorral, a SZOT egykori
főtitkárával kezdődött, és Somogyi Lászlóval, az egykori építésügyi
miniszterrel, a Bécs-Budapest világkiállítás közelmúltban lemondott
kormánybiztosával záródott.
Kettejük között a magyar közelmúlt olyan alakjai jelentek meg,
mint Pulai Árpád, Komócsin Mihály, Miklós Imre, Tímár Mátyás és Buda
István. Az egykori vezetők készségesen, sőt felkészülten válaszoltak
a bizottság kérdéseire. Ezekből és a válaszokból kiderült, hogy a ma
már megérdemelt nyugdíjukat élvező államférfiak szinten kivétel
nélkül kedvező áron vásárolt állami bérlakásban élnek, pici hétvégi
bungalow-val, vagy még azzal sem rendelkeznek, bankszámlájuk pedig
szinte minimális."
|
|
|
|
|
|
|
Magyar-bolgár gazdasági tárgyalások
|
1989. január 10., kedd - Jegyzőkönyv-aláírással kedden Budapesten végetért a Magyar-Bolgár Gazdasági és Műszaki-Tudományos Együttműködési Bizottság XXIII. ülésszaka. A magyar tárgyalóküldöttséget Berecz Frigyes ipari miniszter, a bolgár delegációt Andrej Lukanov, a külgazdasági kapcsolatok minisztere, a bizottság társelnökei vezették. A felek áttekintették az 1987 márciusi kormányfői találkozón, valamint a bizottság korábbi ülésszakain hozott határozatok teljesítését. Megállapították, hogy gazdasági kapcsolataink az elmúlt időszakban nem fejlődtek kellő mértékben. Az 1988. évi tényleges kétoldalú árucsereforgalom az 1987. évivel azonos értékű, mintegy 420 millió rubel. A tárgyalásokon véleményt cseréltek az 1991-1995 évi tervkoordináció egyes kérdéseiről, az ipari kooperáció fejlesztésének lehetőségeiről, és néhány idegenforgalmi és pénzügyi kérdésről. A tárgyalások idején az illetékes kétoldalú miniszterhelyettesek parafálták a korszerűsített közúti egyezményt.
Andrej Lukanovot fogadta Németh Miklós miniszterelnök. A bolgár vendég megbeszélést folytatott Nyers Rezső államminiszterrel és találkozott Beck Tamással kereskedelmi miniszterrel. A bolgár miniszter látogatást tett a budaőrsi Sasad Termelőszövetkezetben. Andrej Lukanov kedden elutazott hazánkból. (MTI)
1989. január 10., kedd 15:39
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|