|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelmi Igazságtétel Bizottsága felhívása a magyar társadalomhoz
"1956 újraértékelése nélkül nem lehet hozzákezdeni a
demokratikus Magyarország megteremtéséhez, és hogy a forradalom
alapvető céljai - a demokratikus többpártrendszer, az önigazgatáson
alapuló népképviselet, a semleges és független Magyarország és a
szomszéd országokkal való, egyenjogúságon alapuló együttműködés -
változatlanul időszerűek. "
BBC, Panoráma:
A vagyonelszámoltatás eredménye
"A beidézettek névsora Gáspár Sándorral, a SZOT egykori
főtitkárával kezdődött, és Somogyi Lászlóval, az egykori építésügyi
miniszterrel, a Bécs-Budapest világkiállítás közelmúltban lemondott
kormánybiztosával záródott.
Kettejük között a magyar közelmúlt olyan alakjai jelentek meg,
mint Pulai Árpád, Komócsin Mihály, Miklós Imre, Tímár Mátyás és Buda
István. Az egykori vezetők készségesen, sőt felkészülten válaszoltak
a bizottság kérdéseire. Ezekből és a válaszokból kiderült, hogy a ma
már megérdemelt nyugdíjukat élvező államférfiak szinten kivétel
nélkül kedvező áron vásárolt állami bérlakásban élnek, pici hétvégi
bungalow-val, vagy még azzal sem rendelkeznek, bankszámlájuk pedig
szinte minimális."
|
|
|
|
|
|
|
Moszkvai koncertek Örményország megsegítésére
|
Moszkva, 1989. január 1. (Reuter) - Három nagyszabású nemzetközi rock-koncertet rendeznek február 11. és 13. között Moszkvában az örményországi földrengés áldozatainak megsegítésére - adta hirül a Moszkovszkij Komszomolec szombati kiadása.
Világhírű sztárok egész sora jelezte részvételét a koncerteken. Ott lesz a Deep Purple, az elektronikus zene klasszikusának számító Tangerine Dream, az angol Bangles női kvartett, továbbá David Crosby és Graham Nash, valamint a UB 40 együttes, amely két éve elsőként készített koncertlemezt szovjetunióbeli fellépéseiről. A szervezők tárgyalnak a Beach Boys-szal is, az 1987-es ,,barátság-turné,, egyik résztvevőjével, a Santana együttessel, valamint Peter Gabriellel, aki már számos hasonló akcióban - köztük a tavalyi Emberi Jogok világturnéban - vállalt vezető szerepet.+++
1989. január 1., vasárnap 09:37
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|