|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Szabad Demokraták Szövetségének beadványa a Katonai Főügyészhez
"Nyilvánvaló, hogy a Belügyminisztérium vezetői által elkövetett
bűncselekmények társadalomra veszélyessége rendkívüli. Utalunk itt
mindenekelőtt arra, hogy megzavarták a békés átmenetet, a szabad
választásokba vetett hitet, hiszen - joggal - azt sugallták, hogy a
választások nem lehetnek tiszták, ha a Belügyminisztérium szervei a
pártok választási elképzeléseiről, az egyik párt vezetőit
folyamatosan tájékoztatják."
SZER, Választási híradó:
A koalíció lehetőségei
"...a két, talán legerősebb párt - a Magyar Demokrata
Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége - között dől el a választási
harc.
Sokan hajlanak arra, hogy az ország érdeke az, ha ez a két párt
lépne koalícióra egymással. Durván leegyszerűsítve a képletet, ennek
a következő előnyei lennének:
A szabaddemokraták rendszerváltása - amely elsődlegesen a
liberális piacgazdaság szerkezetének kialakítását jelenti - népi
támogatást kapna. Az SZDSZ a legégetőbb gazdasági gondok megoldására
radikális beavatkozást sürget, amely kezdetben jelentős
destabilizációs következményekkel jár majd.
A Demokrata Fórum ez esetben hozzájárulhat a társadalmi
konszenzus megteremtéséhez. Cserében az SZDSZ-nek le kellene
mondania bizonyos radikális, vagy tiszta liberális elvről. Mivel az
SZDSZ-en belül is van egy szociálliberális irányzat, ez nem tűnik
lehetetlennek.
"
|
|
|
|
|
|
|
Választási felhívás (1. rész)
|
1990. március 6., kedd - Az országgyűlési képviselők
választásáról szóló törvény értelmében a Magyar Távirati Iroda a
választáson jelöltet állító pártok választási felhívását - azonos
feltételek mellett legkésőbb a választást megelőző napig - legalább
egyszer ingyenesen közli.
Az MTI a felhívásokat változtatás nélkül, a beküldés sorrendjében hozza nyilvánosságra.
x x x
A Magyar Néppárt választási felhívása
-------------------------------------
Anyapártunk, elődünk a Nemzeti Parasztpárt, amely 56-ban Petőfi Párt néven alakult újjá, a magyar szellem legjavát gyűjtötte magába, századunk vezércsillagait - Illyés Gyula, Németh László, Veres Péter, Kovács Imre, Bibó István és a többiek már beépültek a történelembe azóta, majd minden politikus kortársuknál tisztábban és teljesebben. Ma sem lehet úgy ebben az országban jövőt tervezni, szerkeszteni, hogy ez a szellemi csúcs ne legyen tájolási pont.
Arra kötelezi a Magyar Néppártot ez az örökség: legyen a nemzet lelkiismerete.
Azt kérdezik tőlünk: van-e harmadik út?
Mi azt válaszoljuk: csak harmadik út van, tisztességgel járható. nemcsak Keletről, Nyugatról sem másolhatunk semmit, annyira mások itt az előzmények, a körülmények, a lehetőségek. Saját fejjel kell gondolkoznunk, ha le is szoktattak róla, ha nehezünkre esik is.
Ha pedig a hatalmi függelmekre vonatkozik a kérdés, Németh Lászlóval válaszolhatunk: uralkodhatnak Új-Guineában a hollandok egyrészt, uralkodhatnak másrészt persze az angolok is - de nem lehetne végre Új-Guinea a pápuáké?
Ha végül politikánkra utal a kérdés: se jobbszél, se balszél - ott is a harmadik utat választjuk.
Híve az Európa-háznak a Magyar Néppárt is, de okot látunk rá, hogy leszögezzük: nem óhajtjuk az alagsorát, sem az albérletét, sem a cselédszobáját. Legszívesebben a szomszédsággal együtt váltanánk benne főbérletet, laza államszövetségben, ahol a légiesedő határok inkább összekötnek, mint elválasztanak. (folyt. köv.)
1990. március 6., kedd 16:39
|
Vissza »
|
|
Választási felhívás (2. rész)
|
Valami nagy-nagy félreértés lengi be a választási készülődést. Túl sokan képzelik a viaskodó pártokat cirkuszi porondra, s magukat a páholyba köréjük, eszükbe sem igen jut, hogy ennek a viadalnak a próbatétele, a kockázata az övék Jogot nyertek a szabad választásra, s élnek vele vagy sem, végképp elveszítik azt a jogukat, hogy vádolhassanak, panaszkodhassanak, mutogathassanak a politikára, a kormányra, az uralkodó pártra, minthogy ezek után mindennek - jónak, rossznak - ők, a választók lesznek az okai és a felelősei.
Méghozzá megsokszorozza ezt a felelősséget eme ritka pillanata a történelemnek, amikor ennyire befejeződhet minden, s minden ennyire előlről kezdhető. Talán fél évszázadra, talán egy évszázadra eldől az ország sorsa - unokáink áldása vagy szidalma kíséri majd mai tetteinket.
Vajon a baljós előjeleknek lesz igazuk? Ezt a csodálatos történelmi lehetőséget is el fogjuk játszani? A sunyító kapzsisággal, ahogyan az ajánlásokért baksisra vadásztak? A bamba közönnyel, a gyáva lapítással, azzal, hogy igen sokan a kisujjukat sem mozdítanák, amikor a felelősséget jövőjükért - gyerekeik, unokáik jövőjéért - magukra veszik?
Azzal, hogy gondolkozás nélkül hitelt adnak a harsogó demagógiának?
Választópolgárok, vigyázat
A hazugságban az is vétkes, aki elhiszi
A Magyar Néppárt úgy véli:
- A gyereknek is joga van az élethez, a létezéshez - adómentes létminimum jár neki
- A magánkezdeményezés minden közösség - a társadalom életében is - az önindító motor.
- A társadalom leghatalmasabb ereje az a közérdek, amelyet a legtöbb ember tekint a legszemélyesebb, parancsoló magánérdekének.
- Többféle zászló lobog ma - szemben is egymással - mint ahány jelszót fel lehet rájuk írni - figyeljünk hát a zászlóvivőkre is
- Erkölcsi csődben az ország, terjed a bűnözés, pusztít az alkohol, zülleszt a kultúrmocsok - arra az erőre figyeljünk, amely a züllesztésnek eddig is ellenállt
(folyt. köv.)
1990. március 6., kedd 16:41
|
Vissza »
|
|
Választási felhívás (3. rész)
|
Mi nem bizonytalan programokra, ígéretekre, követelésekre kérjük a voksot, mi arra kérünk igazolást a választótól, helyesli-e, hogy:
- annak idején mi javasoltuk a gyes intézményét, melynek talán százezrek köszönhetik az életüket azóta;
- elsőként szólaltunk fel az antibébi-lakótelepek ellen;
- elsőként tiltakoztunk a családnyomorító, a gyermeket, a teljesítményt, a munkakedvet büntető, kártékony adórendszer ellen;
- elsőként javasoltuk a ,,főhivatású anyaság,, intézményét: három vagy több gyermekét gonddal, szeretettel nevelő anya fizetéssel, nyugdíjjogosultsággal otthon maradhasson;
- elsőként tettünk javaslatot az anyasági nyugdíjra, nyugdíjpótlékra;
- elsőként tettük szóvá, hogy Kodály országában a rádió leghallgatottabb reggeli műsoraiból az Aczél-adminisztráció kiirtott minden hazai színt, minden nemzeti értéket;
- elsők között szóltunk - már a hatvanas évek elején a magyarság népirtással felérő önpusztítása ellen, amely immár 33 éve tart, s két vesztes háborúval fölér a károsítása;
- elsők között álltunk a magántulajdon fejlesztése, a gazdaság reformja, a termelés korszerűsítése, a vállalkozás szabadsága mellé;
- elsők között tettünk országos vihart kavaró, azóta is érvényes javaslatokat - már a hatvanas évek közepén - a gazdasági kibontakozásra;
- elsők között szálltunk szembe a falusorvasztó, bűnös településpolitikával;
- elsők között ütköztünk meg a nemzettudat módszeres elroncsolóival, a nemzeti érzés fojtogatóival;
- elsők között emeltünk szót a határokon túli s a világgá szétszóródott magyarság ügyében...
Mindezt: szemközt a hatalommal, százszoros, ezerszeres túlerővel szemben.
Mi tehát nem vagyunk most rászorulva, hogy olyasmiket ígérgessünk a választónak, amit nem tettünk meg vagy nem igyekeztünk megtenni évtizedek óta a politikából, a Parlamentből kirekesztve is.
Magyar Néppárt
(MTI)
1990. március 6., kedd 16:42
|
Vissza »
|
|
Választási felhívás (1. rész)
|
1990. március 6., kedd - Az országgyűlési képviselők
választásáról szóló törvény értelmében a Magyar Távirati Iroda a
választáson jelöltet állító pártok választási felhívását - azonos
feltételek mellett legkésőbb a választást megelőző napig - legalább
egyszer ingyenesen közli.
Az MTI a felhívásokat változtatás nélkül, a beküldés sorrendjében hozza nyilvánosságra.
x x x
A Magyar Szocialista Párt választási felhívása ---------------------------------------------- Magyarország polgáraihoz
A Szocialista Párt köszönetet mond Önöknek a többszázezer ajánlásért, amellyel lehetővé tették, hogy pártunk egy híján valamennyi választókerületben jelöltet indíthat az országgyűlési képviselőválasztáson.
A szocialisták bizalmat kérnek. Az Önökét, akik országunknak, szeretteiknek társadalmi békét, korszerü európai életkörülményeket kívánnak.
Napjainkban, egymásra licitálva, szinte mindenki a múlttal való gyökeres szakítást, az igazi demokráciát hirdeti. A polgárokat azonban nemcsak a forint inflációja fenyegeti, hanem az igéretek, az új szavak is értéküket vesztik. Nem lehet biztos a jövőnk, ha most a szavak demokratái nyúlnak erőszakos eszközökhöz.
Az a Szocialista Párt, amely Kelet-Európában elsőként szakított a tekintélyuralommal, örököse és folytatója az 1953 óta élő szocialista reformmozgalomnak. E mozgalom erői küzdöttek az államszocializmus ellen, ők álltak élére a hatvanas évek gazdasági reformkisérleteinek. Ők vették védelmükbe - nem kis kockázatot vállalva - a másként gondolkodás jogát, a mai ellenzék számos képviselőjét.
A múlttal való szakítás, a demokratikus fordulat azonban ma egyre több riasztó, torz hanggal keveredik. Mind több a konzervatív, sőt nyíltan jobboldali követelés. Terjed a múlt értékeit is tagadó, százezrek hitét és önérzetét megalázó, leszámolást hirdető demagógia. (folyt.köv.)
1990. március 6., kedd 17:07
|
Vissza »
|
|
Választási felhívás (2. rész)
|
A Szocialista Párt az egyetlen politikai erő, amely befolyásos parlamenti pártként megakadályozhat egy szélsőséges jobboldali átrendeződést. Védi a család, a nemzet féltve őrzött értékeit. Meggátolhatja a szövetkezetek erőszakos felszámolását, a földnek és a nemzet javainak elkótyavetyélését. Szembeszegül azzal, hogy a bürokrácia uralmát a pénz, az adósság új rabszolgasága váltsa fel.
A választások tétje, hogy a válságot arányos közteherviseléssel vészeli-e át a nemzet, vagy a jobboldal előretörése esetén, minden teher a munkavállalókra hárul. A Szocialista Párt azért kéri a választók bizalmát, hogy senki se fenyegethesse azokat a milliókat, akik az elmúlt évtizedekben hittel dolgoztak, becsületben éltek.
A szocialisták tulajdont akarnak a dolgozóknak, gazdát a földnek és szövetkezeteknek, teret az alkotásnak, esélyt a gyermekeknek és biztonságot a családnak.
Szavazzon a Szocialista Pártra
MSZP Sajtószolgálat
(MTI)
1990. március 6., kedd 17:08
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|