Rendszerváltás és az MTI

	Vagyont a falvaknak
A történelem csak olyan megvalósult demokráciákat ismer, amelyekben az előbb jön létre a településeken belül, és csak utána országos szinten. Nálunk a haladás hívei a felvilágosodás óta mindig felülről akarják bevezetni a demokráciát. Ezt teszik még azok is, akik elismerik, hogy a csak országos szinten megvalósított demokrácia törékeny, nem lehet időálló, és ezt tudva meg akarják szervezni a lakóhelyek demokráciáját is. Ez folyik igen becsületesen jelenleg is. Az e célt szolgáló tanácsi törvénytervezetről az a véleményem, hogy megfelelő keret akár a legszebb, legerősebb helyi demokrácia megvalósulásához is, de a kereteket ki lehet tölteni áldemokráciával is. Ebben a keretben elképzelhetők erős, önálló tanácsok éppen úgy, mint tehetetlenek, tekintélynélküliek. Minden azon múlik, hogy a tanácsi önkormányzatoknak mi lesz a vagyoni helyzete, a gazdasági funkciója. Ebben az irányban azonban eddig semmi sem történt, sőt minden ágazat szakemberei maguk akarnak tulajdonosok lenni. Most az volna a legfontosabb, hogy a korábbi bürokratikus állami tulajdont úgy társadalmasítsák, hogy annak az a része, ami a helyi gazdálkodás alapját képezi, legyen a területileg illetékes tanács, vagyis az ott lakók kollektív tulajdona. alc. A sztálinizmus történelmi kártétele Az alábbiakban elsősorban a községekről és a kisvárosokról beszélek, a nagyvárosok vagyoni helyzete egészen más szempontok alapján alakítandó. Ezeknek a településeknek történelmileg kialakult tulajdona volt. Erdejük, legelőjük, szántóterületük, helyi közüzemeik voltak. A községi elöljáróságoknak az adott tekintélyt, munkájuknak tartalmat, hogy volt mivel gazdálkodniuk, mégpedig olyannal, amihez a lakosság többsége nemcsak értett, de szorosan kötődött mind szakmai, mind anyagi tekintetben. Ezt a községi tulajdont korábban a földbirtokos osztály, az elmúlt negyven évben a mindent államosítani, centralizálni akaró diktatúra igyekezett megsemmisíteni. (folyt.) 1990. március 5., hétfő 12:16
Vissza »

	Vagyont a falvaknak 2.
Sajnos az utóbbi egy emberöltő alatt többet ért el ebben a tekintetben, mint a földesúri osztály évszázadok alatt. A legnagyobb történelmi kárt a sztálinizmus azzal tette, hogy szétrombolta a helyi közigazgatásokat, megalomániásan szervezte a községek határával mit sem törődő mammutüzemeket. E bizánci diktatúra európaiságunk legszilárdabb alapjait semmisítette meg. Sajnos napjainkban a sztálinista nagyüzemi struktúrát fokozatosan korszerűsítő menedzseri réteg ebben a tekintetben nem akar szakítani a múlttal. A nyugat-európai civilizáció individualizmust és kollektivizmust oly szerencsésen vegyítő formája annak köszönhetően alakult ki, hogy a gazdasági élet lényegében a családi földművelésen és a községi szinten szervezett állattartáson alapult. A családi gazdaságokat a községi gazdálkodás fogta keretbe, szervezte meg mindazt, amit családi alapon nem lehetett. A sztálinista kollektivizálás ezt cserélte fel az ázsiai-kelet-európai tiszta kollektivizmusra, ami felett a diktatúra gyakorolta a korlátlan hatalmat. A nyugat-európai civilizációt a központi hatalomtól gazdaságilag független községek és községeken belül önállóan gazdálkodó családok jellemezték, a bizáncit és a moszkovitát pedig a családi önállóságot, a családi tulajdont tagadó, a központi hatalomnak korlátok nélkül alávetett falusi közösségek. A falvak határaival mit sem törődő mezőgazdasági és erdészeti nagyüzemek tehát nemcsak azért idejétmúltak, mert nem voltak hatékonyak, hanem mert felrúgták a községi önkormányzatokat, semmibe vették a közigazgatási határokat. A jelenlegi nagyüzemek továbbélését támogatóknak tehát nem hatékonyságukat kellene bizonygatniuk, hanem azt, hogy létük és a magyar társadalom nyugat-európaivá válása mennyiben egyeztethető össze. A szakbarbárok érveinél ugyanis van sokkal fontosabb, a szabad társadalom érve, amely eddig egyetlenként bizonyította be, hogy képes a kor követelményeinek megfelelő gazdasági eredményekre. (folyt.) 1990. március 5., hétfő 12:16
Vissza »

	Vagyont a falvaknak 3.
alc. Ki legyen a tulajdonos? Annak érdekében, hogy létrehozhassuk a nyugat-európai társadalmaknak megfelelő közigazgatási élet feltételeit, jelenleg a következőket tartom a legfontosabbnak: - Minden állami vagy termelőszövetkezeti tulajdonban lévő ingatlan kerüljön a területileg illetékes tanács tulajdonába. - Mezőgazdasági és erdőterület csak helyi lakosok tulajdona lehet. - A községhatárt nem haladhatja meg egyetlen mezőgazdasági vagy termelőszövetkezeti gazdaság területe sem. Tisztában vagyok azzal, hogy sok, a polgári jogrendnek megfelelő érv szól amellett, hogy állítsuk helyre a kollektivizálás előtti tulajdonviszonyokat. Én mégis ellenzem. A történelem nem ismer példát arra, hogy akármelyik polgári társadalom helyreállította volna azokat a vagyoni viszonyokat, amelyeknek a megelőző hatalom által történt erőszakos megváltoztatását igazságtalannak, jogtalannak és ésszerűtlennek ismerte el. Az így visszaadandó földek többsége már nem is a településen mezőgazdaságból élők, vagy a jövőben élni akarók tulajdonába kerülne. Semmi értelme nem volna annak, hogy már régóta városi lakosok váljanak azáltal gazdagokká, hogy korábban földtulajdonuk volt. Amennyire erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében, hogy a kisvállalkozásokban üzemelő vagyon mielőbb magántulajdonba kerüljön, annyira nem értek egyet azzal, hogy ez történjen azokkal a mezőgazdasági ingatlanokkal is, amelyeket a községek tulajdonába kell adni. Erdő például csak úgy kerülhessen magántulajdonba, ha valaki a tulajdonában lévő területet beerdősíti, az erdészeti hatóság engedélye alapján. A községi tanács a tulajdonába került mezőgazdasági terülelet se adhassa el legalább addig, amíg a mezőgazdaság korszerű üzemi struktúrája ki nem alakul. Addig csak bérbeadással hasznosíthassa. Azok a tulajdonviszonyok, amelyek az értékesítés alapján alakulnak ki, aligha felelnének meg a jövő kívánatos üzemstrukturájának és a vevőknek indokolatlan nagy jövedelmet biztosíthatna néhány éven belül az értékesítés. A mi szegény, és szociális igazságtalanságokkal terhelt társadalmunkban óvakodni kell attól, hogy a lassan növekvő nemzeti jövedelemből azok hasíthassák ki a még nagyobbat, akik vagyoni spekulációval foglalkoznak. (folyt.) 1990. március 5., hétfő 12:17
Vissza »

	Vagyont a falvaknak 4.
alc. Erős helyi kormányzatot Az a követelmény, hogy egyetlen mezőgazdasági üzem se lehessen nagyobb a község határánál, mind gazdasági, mind politikai szempontból könnyen indokolható. Még az ekkora mezőgazdasági és erdészeti üzemek is nagynak számítanak a nálunk sokkal gazdagabb és fejlettebb tőkés országokban. Sem az iskola, sem a mezőgazdasági üzem ne szakadhasson el a községtől, még akkor sem, ha a pedagógusok és az agronómusok azt állítják, hogy ez szerintük esetleg a hatékonyság rovására menne. A helyi önkormányzat megerősítésének elengedhetetlen feltétele, hogy a község határában ne történhessen semmi, amibe a helyi közigazgatásnak nincs beleszólása. Életem során azt vallottam, hogy a falu határában lévő erdővel és földekkel ne gazdálkodhasson a Pesten élő arisztokrata vagy bankár. Ezt szerencsére megszüntettük, de aztán kialakult az a rendszer, amiben nemcsak a földet és az erdőt, de az iskolát, sőt a tanácsot is elvették a falvaktól. Szerintem a társadalom szempontjából nincs nagy különbség a településtől elszakadt, oda semmivel sem kötődő földbirtokos vagy mezőgazdasági kombinátvezető között. Aki szereti a földet és az erdőt, szeretnie és tisztelnie kell a helyi közigazgatást is. Befejezésül: tisztában vagyok azzal, hogy fenti elképzelésem nem lehet mindenki számára elfogadható recept. Nem is annak szántam. Azt szerettem volna megvilágítani, hogy a települések gazdasági önállósága egyik legnagyobb és legfontosabb civilizációs örökségünk, európaiságunk nélkülözhetetlen záloga, és hogy a helyi önkormányzatok gazdasági ereje nélkül írott malaszt marad minden jogi keret, legyen az bármilyen korszerű is. Kopátsy Sándor közgazdász 1990. március 5., hétfő 12:19
Vissza »