|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kereszténydemokrata Néppárt közleménye
"...a KDNP VIII. kerületi szervezete minden további
disputa helyett azt javasolja - függetlenül attól, hogy a felmerült
bizalmatlansági kérdést is tisztázni kell -, hogy mind a zárt, mind
a nyílt rendszerű adatfeldolgozást működtetni kell a választás
alatt, s csak ha a két végeredmény egyezik, akkor fejeződik be az
első forduló. Ha ez netán későn történne meg, a második fordulót egy
héttel el kell halasztani. Véleményünk, hogy első szabad
választásunk tisztaságát nem befolyásolhatja sem időbeli, sem anyagi
korlátozás.
"
SZER, Zene-szó:
A Hit Gyülekezete fiatal hívei és a kampánymunka
"- Beszélgetésünk aprópóját is az adja, hogy a Gyülekezet tagjai
- a Hit Gyülekezete nevében is, és hát itt ezekben az említett
szervezeteken belül is - aktívan kiveszik részüket a választási
kampányból.
- Igen, nekem is tudomásom van arról, hogy keresztények,
gyülekezeti tagok támogatnak képviselőjelölteket. Ennek én személy
szerint örülök, és én magam is bátorítom őket, hogy vegyenek részt
azoknak a személyeknek a menedzselésében, a kampánymunkájában,
szervezésben meg más természetes tevékenységekben - ami
hozzájárulhat ahhoz, hogy ezek a képviselők sikeresen szerepeljenek
a választáson. "
|
|
|
|
|
|
|
Nemzetközi labdarúgó híradó (7. rész)
|
1990. március 4. vasárnap
Belgrád: -------- A jugoszláv bajnokság 22. fordulója:
Partizan - Rad 0:2 Velezs - Rijeka 3:2 Borac - Buducsnoszt 0:1 Radnicski - Szarajevo 1:0 Osijek - Crvena Zvezda 0:5 Zseljeznicsar - Dinamo 0:0 (2:0 - 11-esekkel) Vardar - Szpartak 1:2 Vojvodina - Szloboda 3:1 Hajduk - Olimpija 3:1
Az élcsoport: 1. Dinamo 30, 2. Crvena Zvezda 29, 3. Partizan 24 pont. (AP)
x x x
Prága: ------ A csehszlovák bajnokság 17. fordulójának vasárnapi eredményei:
Spartak Trnava - Slavia Praha 1:1 Dukla Banska Bystrica - Povazska Bystrica 3:0 Plastika Nitra - Dukla Praha 2:1 Banik Ostrava - Zbrojovka Brno 7:0 Sigma Olomouc - TJ Vitkovice 2:1 Bohemians Praha - Inter Bratislava 1:2
Az élcsoport állása: 1. Sparta Praha 27 pont, 2. Slovan Bratislava 22, 3. Banik Ostrava 21. (AFP)+++
1990. március 4., vasárnap 19:45
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|