|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kereszténydemokrata Néppárt közleménye
"...a KDNP VIII. kerületi szervezete minden további
disputa helyett azt javasolja - függetlenül attól, hogy a felmerült
bizalmatlansági kérdést is tisztázni kell -, hogy mind a zárt, mind
a nyílt rendszerű adatfeldolgozást működtetni kell a választás
alatt, s csak ha a két végeredmény egyezik, akkor fejeződik be az
első forduló. Ha ez netán későn történne meg, a második fordulót egy
héttel el kell halasztani. Véleményünk, hogy első szabad
választásunk tisztaságát nem befolyásolhatja sem időbeli, sem anyagi
korlátozás.
"
SZER, Zene-szó:
A Hit Gyülekezete fiatal hívei és a kampánymunka
"- Beszélgetésünk aprópóját is az adja, hogy a Gyülekezet tagjai
- a Hit Gyülekezete nevében is, és hát itt ezekben az említett
szervezeteken belül is - aktívan kiveszik részüket a választási
kampányból.
- Igen, nekem is tudomásom van arról, hogy keresztények,
gyülekezeti tagok támogatnak képviselőjelölteket. Ennek én személy
szerint örülök, és én magam is bátorítom őket, hogy vegyenek részt
azoknak a személyeknek a menedzselésében, a kampánymunkájában,
szervezésben meg más természetes tevékenységekben - ami
hozzájárulhat ahhoz, hogy ezek a képviselők sikeresen szerepeljenek
a választáson. "
|
|
|
|
|
|
|
Gyilasz - Novoje Vremja (1. rész)
|
Kóti Lóránt, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1990. március 4. vasárnap (MTI-tud.) - A
kelet-európai rendszerek megreformálása olyan illúzió, amely
legfeljebb lassíthatja, de nem állíthatja meg az események menetét -
hangsúlyozta Milovan Gyilasz, a jugoszláv kommunista mozgalom
veterán politikusa a Novoje Vremja című szovjet hetilap legfrissebb
számában megjelent nyilatkozatában.
Szerinte a kelet-európai országokban zajló demokratikus forradalmi folyamatok a polgári liberalizmus irányába mutatnak. A kelet-európai országok, beleértve a Szovjetuniót is, Nyugat-Európa felé közelednek.
A jugoszláv politikus ugyanakkor azt mondta, hogy a jelenlegi európai fejlődéssel ellentétesek azok a nyugati elképzelések, amelyek a közép-európai országok érdekszférák szerinti felosztására irányulnak. Hasonlóképpen foglalt állást azokkal a nyugati elméletekkel kapcsolatban is, amelyek a Szovjetuniónak nyújtandó gazadasági segítséget attól teszik függővé, hogy Moszkva hajlandó-e feladni befolyását Kelet-Európában.
Milovan Gyilasz nézete szerint a térségben mindenütt eltűnnek a korábban a ,,létező szocializmusnak,, nevezett rendszerek. A Szovjetunióban vagy Jugoszláviában éppen olyan folyamatok zajlanak, mint Magyarországon vagy Csehszlovákiában - csak az ütem más.
A kommunista pártok azonban nemcsak Keleten, hanem Nyugaton is eltűnnek a politikai színtérről, mivel nincsen reális perspektívájuk - vélekedett Milovan Gyilasz. Kijelentette azonban azt is: - Noha a kommunista és szocialista eszmék fölött eljárt az idő, és a lenini tanítás csak meghatározott országok számára volt érvényes, mégsem osztja azokat a nézeteket, amelyek szerint a térség országainak egykori forradalmai ,,bűnös hibát,, jelentettek volna. Igaz azonban az, hogy a forradalmak nyomán létrejött apparátus most ellenállást tanúsít a változásokkal szemben.
Egy esetleges katonai hatalomátvételre vonatkozó kérdésre válaszolva azt mondta, hogy Jugoszláviában vagy a Szovjetunióban egy katonai fordulat csak látszólag lenne kommunista színezetű - valójában a polgári bürokratikus rendszert olyan katonai bürokratikus rendszer váltaná fel, amely szükségszerűen tüntetésekbe és fegyeres összetűzésekbe torkollna. (folyt.)
1990. március 4., vasárnap 18:22
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|