|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kereszténydemokrata Néppárt közleménye
"...a KDNP VIII. kerületi szervezete minden további
disputa helyett azt javasolja - függetlenül attól, hogy a felmerült
bizalmatlansági kérdést is tisztázni kell -, hogy mind a zárt, mind
a nyílt rendszerű adatfeldolgozást működtetni kell a választás
alatt, s csak ha a két végeredmény egyezik, akkor fejeződik be az
első forduló. Ha ez netán későn történne meg, a második fordulót egy
héttel el kell halasztani. Véleményünk, hogy első szabad
választásunk tisztaságát nem befolyásolhatja sem időbeli, sem anyagi
korlátozás.
"
SZER, Zene-szó:
A Hit Gyülekezete fiatal hívei és a kampánymunka
"- Beszélgetésünk aprópóját is az adja, hogy a Gyülekezet tagjai
- a Hit Gyülekezete nevében is, és hát itt ezekben az említett
szervezeteken belül is - aktívan kiveszik részüket a választási
kampányból.
- Igen, nekem is tudomásom van arról, hogy keresztények,
gyülekezeti tagok támogatnak képviselőjelölteket. Ennek én személy
szerint örülök, és én magam is bátorítom őket, hogy vegyenek részt
azoknak a személyeknek a menedzselésében, a kampánymunkájában,
szervezésben meg más természetes tevékenységekben - ami
hozzájárulhat ahhoz, hogy ezek a képviselők sikeresen szerepeljenek
a választáson. "
|
|
|
|
|
|
|
Nemzetközi labdarúgó híradó (3. rész)
|
1990. március 4. vasárnap
Róma: ----- Az olasz bajnokság 27. fordulójában mindkét éllovas - ha nehezen is, de - győzött.
Atalanta - Bologna 0:0 Cesena - Bari 2:2 Fiorentina - Cremonese 0:0 Verona - Udinese 2:0 Lazio - Internazionale 2:1 Lecce - Roma 0:2 Milan - Ascoli 2:1 Napoli - Genoa 2:1 Sampdoria - Juventus 0:0
Az élcsoport: 1. Milan 42, 2. Napoli 40, 3. Internazionale 35 pont.
A B-liga eredményei:
Ancona - Avellino 1:0 Cagliari - Brescia 0:0 Catanzaro - Foggia 0:1 Como - Padova 2:0 Licata - Reggiana 1:0 Parma - Monza 1:0 Pescara - Messina 2:0 Reggina - Barletta 0:0 Torino - Cosenza 3:0 Triestina - Pisa 2:2 (ANSA)
x x x
London: ------- Egy mérkőzés az angol bajnokságból:
Coventry - Aston Villa 2:0 (Reuter)
x x x
(folyt.köv.)
1990. március 4., vasárnap 19:24
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|