|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kereszténydemokrata Néppárt közleménye
"...a KDNP VIII. kerületi szervezete minden további
disputa helyett azt javasolja - függetlenül attól, hogy a felmerült
bizalmatlansági kérdést is tisztázni kell -, hogy mind a zárt, mind
a nyílt rendszerű adatfeldolgozást működtetni kell a választás
alatt, s csak ha a két végeredmény egyezik, akkor fejeződik be az
első forduló. Ha ez netán későn történne meg, a második fordulót egy
héttel el kell halasztani. Véleményünk, hogy első szabad
választásunk tisztaságát nem befolyásolhatja sem időbeli, sem anyagi
korlátozás.
"
SZER, Zene-szó:
A Hit Gyülekezete fiatal hívei és a kampánymunka
"- Beszélgetésünk aprópóját is az adja, hogy a Gyülekezet tagjai
- a Hit Gyülekezete nevében is, és hát itt ezekben az említett
szervezeteken belül is - aktívan kiveszik részüket a választási
kampányból.
- Igen, nekem is tudomásom van arról, hogy keresztények,
gyülekezeti tagok támogatnak képviselőjelölteket. Ennek én személy
szerint örülök, és én magam is bátorítom őket, hogy vegyenek részt
azoknak a személyeknek a menedzselésében, a kampánymunkájában,
szervezésben meg más természetes tevékenységekben - ami
hozzájárulhat ahhoz, hogy ezek a képviselők sikeresen szerepeljenek
a választáson. "
|
|
|
|
|
|
|
Kezdődnek a középdöntők ... (2. rész)
|
Iváncsik és társai érthetően még mindig nem tették túl magukat a svédektől elszenvedett szombati vereségen, de az jó jel, hogy már közvetlenül a mérkőzés után azt latolgatták, melyik ellenfélnek örülnének a legjobban a következő, hétfői fordulóban, amelynek összecsapásait Ostravában és Pozsonyban, illetve Zlinben játsszák. Azzal mindenki egyetértett, hogy a feljövőben lévő, bizonyítani akaró csehszlovákokat egyelőre jobb elkerülni, szerencsésebb a dél-koreaiak ellen kezdeni a középdöntőt. Mindennek fejtegetésére a csapatkapitány Marosi László vállalkozott, aki mellesleg a plzeni csoport gólkirálya lett 17 találattal.
- Szerintem a helyosztók előtt az addig hátralévő három mérkőzésen négy pontot kellene gyűjtenünk ahhoz, hogy teljesítsük alapcélkitűzésünket, a legjobb hat közé kerülést, s majd a végén az 5. helyért játszhassunk. Egyáltalán nem könnyű a feladat, de így, hogy a Koreai Köztársaság - Románia - Csehszlovákia sorrendben következnek a vetélytársak, nem tűnik megoldhatatlannak. Én úgy számolom, hogy a dél-koreaiakat, akiket közvetlenül a vb előtt otthon kétszer is biztosan legyőztünk, most is megverjük, utána pedig a két összecsapáson kell két pontot szereznünk. A házigazdák elleni sikerben már nem bíznék ennyire, s akkor az utolsó két meccset feltétlenül pontveszteség nélkül kellene hoznunk.
Marosiról egyébként kiderült, hogy a Svédország elleni összecsapás elején rugást kapott a lábára, s valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy nem mutatott olyan jó formát, mint korábban. Ugyan még vasárnap is fájlalta a sípcsontját, de a délutáni edzésen, amelyet már a négy éve átadott modern ostravai sportcsarnokban tartottak, ő is együtt gyakorolt a társakkal. Ismerkedett azzal a létesítménnyel, ahol 1987-ben súlyemelő világbajnokságot, tavaly pedig fedettpályás csapat tenisz Európa-bajnokságot rendeztek.
Végül még egy magyar vonatkozású hír: a rendezők változtattak az előre megadott menetrenden, s így a világbajnoki ezüstérmes magyar válogatott hétfői mérkőzését a Koreai Köztársaság, keddi összecsapását pedig Románia ellen nem 17.30 órakor, hanem egyarán 15 órakor játssza. A csütörtöki Csehszlovákia elleni találkozó időpontja változatlan, azt 17.30 órakor kezdik. A módosítást azzal indokolták, hogy a televíziós közvetítés miatt a házigazdáknak kell este játszaniuk.+++
1990. március 4., vasárnap 19:02
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|