|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kereszténydemokrata Néppárt közleménye
"...a KDNP VIII. kerületi szervezete minden további
disputa helyett azt javasolja - függetlenül attól, hogy a felmerült
bizalmatlansági kérdést is tisztázni kell -, hogy mind a zárt, mind
a nyílt rendszerű adatfeldolgozást működtetni kell a választás
alatt, s csak ha a két végeredmény egyezik, akkor fejeződik be az
első forduló. Ha ez netán későn történne meg, a második fordulót egy
héttel el kell halasztani. Véleményünk, hogy első szabad
választásunk tisztaságát nem befolyásolhatja sem időbeli, sem anyagi
korlátozás.
"
SZER, Zene-szó:
A Hit Gyülekezete fiatal hívei és a kampánymunka
"- Beszélgetésünk aprópóját is az adja, hogy a Gyülekezet tagjai
- a Hit Gyülekezete nevében is, és hát itt ezekben az említett
szervezeteken belül is - aktívan kiveszik részüket a választási
kampányból.
- Igen, nekem is tudomásom van arról, hogy keresztények,
gyülekezeti tagok támogatnak képviselőjelölteket. Ennek én személy
szerint örülök, és én magam is bátorítom őket, hogy vegyenek részt
azoknak a személyeknek a menedzselésében, a kampánymunkájában,
szervezésben meg más természetes tevékenységekben - ami
hozzájárulhat ahhoz, hogy ezek a képviselők sikeresen szerepeljenek
a választáson. "
|
|
|
|
|
|
|
Elős Budapest Bank-Hungária Kupa - Hajtós Bertalan bronzérmes
|
1990. március 4. vasárnap (MTI) - Vasárnap délelőtt a Körcsarnokban rendezték meg az első Budapest Bank-Hungária Kupa elnevezésű A-kategóriás cselgáncs versenyt. A 60, a 65 és a 71 kg-ban összesen 89-en léptek tatamira, köztük 27 magyar sportoló. A legkönnyebbek között francia győzelem született Salle jóvoltából. Ő bírói döntéssel győzte le a spanyol Sotillót. A magyarok közül az igazi bravurt Tar hajtotta végre, aki ippongyőzelmet ért el a japán Imagava ellen. Az EB-kiküldetésre esélyes másik magyar versenyző, Wágner helyezetlen lett.
A 65 kg-osok mezőnyében a vb-második Quellmalz ugyancsak ipponnal bizonyult jobbnak a francia Rossónál. Meglepetés, hogy az EB-bronzérmes spanyol Lorenzo csak a harmadik helyet tudta megszerzni. Balszerencsés napja volt az Ú. Dózsa válogatottjának, Csák Józsefnek. A Quellmalz elleni mérkőzése során részleges combizomszakadást szenvedett, így két hét kényszerpihenő vár rá.
A 71 kg-osok versenyét az osztrák Wiesner nyerte a japán Oguroszaga ellenében, bár el kell mondani, hogy az osztrák nem elsősorban cselgáncstudásával, hanem ügyes szinészi alakításaival - sérülést imitált - nyerte el a kategória elsőségét. Itt végre magyar érem is született. A 71 kilós Hajtós Bertalan, miután vitatható módon kikapott a francia Müllertől, négy szép győzelmet elérve lett harmadik. A bronzmérkőzésen a francia Damasint győzte le ippont érő válldobással. A kétnapos viadalon - amelyen 21 ország cselgáncsozói indultak - a szovjetek szerepeltek a legjobban, az első napon ugyanis három elsőséget szereztek. A magyar válogatottnak két harmadik helyezés jutott, a 78 kg-os Zsoldos és a 71 kg-os Hajtós jóvoltából. - Eredmények:
60 kg: 1. Philippe Salle (francia) 2. Carlos Sotillo (spanyol) 3. Kuraszpegijani (szovjet) és Arnold Raik (keletnémet) 65 kg: 1. Udo Quellmalz (keletnémet) 2. Patrick Rosso (francia) 3. Oszaki Akihiro (japán) és Francisco Lorenzo (spanyol) 71 kg: 1. Norbert Wiesner (osztrák) 2. Oguroszaga Maszamoto (japán) 3. Thiery Müller (francia) és Hajtós Bertalan (magyar) +++
1990. március 4., vasárnap 18:36
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|