|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kereszténydemokrata Néppárt közleménye
"...a KDNP VIII. kerületi szervezete minden további
disputa helyett azt javasolja - függetlenül attól, hogy a felmerült
bizalmatlansági kérdést is tisztázni kell -, hogy mind a zárt, mind
a nyílt rendszerű adatfeldolgozást működtetni kell a választás
alatt, s csak ha a két végeredmény egyezik, akkor fejeződik be az
első forduló. Ha ez netán későn történne meg, a második fordulót egy
héttel el kell halasztani. Véleményünk, hogy első szabad
választásunk tisztaságát nem befolyásolhatja sem időbeli, sem anyagi
korlátozás.
"
SZER, Zene-szó:
A Hit Gyülekezete fiatal hívei és a kampánymunka
"- Beszélgetésünk aprópóját is az adja, hogy a Gyülekezet tagjai
- a Hit Gyülekezete nevében is, és hát itt ezekben az említett
szervezeteken belül is - aktívan kiveszik részüket a választási
kampányból.
- Igen, nekem is tudomásom van arról, hogy keresztények,
gyülekezeti tagok támogatnak képviselőjelölteket. Ennek én személy
szerint örülök, és én magam is bátorítom őket, hogy vegyenek részt
azoknak a személyeknek a menedzselésében, a kampánymunkájában,
szervezésben meg más természetes tevékenységekben - ami
hozzájárulhat ahhoz, hogy ezek a képviselők sikeresen szerepeljenek
a választáson. "
|
|
|
|
|
|
|
Anders visszavette a világcsucsot (6. rész)
|
férfi 800 m, Európa-bajnok: --------------------------- Tom McKean (Nagy-Britannia) 1:46.22 p 2. Tomas de Teresa (Spanyolország) 1:47.22 3. Zbigniew Janus (Lengyelország) 1:47.37 4. Jose Arconada (Spanyolország) 1:47.40 5. Giuseppe d,Urso (Olaszország) 1:49.52
női 200 m, Európa-bajnok: ------------------------- Ulrike Sárvári (NSzK) 22.96 mp 2. Natalja Kovtun (Szovjetunió) 23.01 3. Galina Malcsugina (Szovjetunió) 23.04 4. Sandra Myers (Spanyolország) 23.08 5. Silke Knoll (NSzK) 23.57
férfi 1500 m, Európa-bajnok: ---------------------------- Jens-Peter Herold (NDK) 3:44.39 p 2. Fermin Cacho (Spanyolország) 3:44.61 3. Tony Morrell (Nagy-Britannia) 3:44.83 4. Steffen Brand (NSzK) 3:45.58 5. Teofilo Benito (Spanyolország) 3:47.13 6. Antonio Monteiro (Portugália) 3:47.46 7. Banai Róbert (Magyarország) 3:48.50
férfi 3000 m, Európa-bajnok: ---------------------------- Eric Dubus (Franciaország) 7:53.94 p 2. Jacky Carlier (Franciaország) 7:54.75 3. Branko Zorko (Jugoszlávia) 7:54.77 4. Mihail Daszko (Szovjetunió) 7:55.22 5. Mario Silva (Portugália) 7:56.34 6. Uwe Pflügner (NDK) 7:57.90 ... 9. Káldy Zoltán (Magyarország) 8:02.33 (folyt.köv.)
1990. március 4., vasárnap 18:06
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|