|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kereszténydemokrata Néppárt közleménye
"...a KDNP VIII. kerületi szervezete minden további
disputa helyett azt javasolja - függetlenül attól, hogy a felmerült
bizalmatlansági kérdést is tisztázni kell -, hogy mind a zárt, mind
a nyílt rendszerű adatfeldolgozást működtetni kell a választás
alatt, s csak ha a két végeredmény egyezik, akkor fejeződik be az
első forduló. Ha ez netán későn történne meg, a második fordulót egy
héttel el kell halasztani. Véleményünk, hogy első szabad
választásunk tisztaságát nem befolyásolhatja sem időbeli, sem anyagi
korlátozás.
"
SZER, Zene-szó:
A Hit Gyülekezete fiatal hívei és a kampánymunka
"- Beszélgetésünk aprópóját is az adja, hogy a Gyülekezet tagjai
- a Hit Gyülekezete nevében is, és hát itt ezekben az említett
szervezeteken belül is - aktívan kiveszik részüket a választási
kampányból.
- Igen, nekem is tudomásom van arról, hogy keresztények,
gyülekezeti tagok támogatnak képviselőjelölteket. Ennek én személy
szerint örülök, és én magam is bátorítom őket, hogy vegyenek részt
azoknak a személyeknek a menedzselésében, a kampánymunkájában,
szervezésben meg más természetes tevékenységekben - ami
hozzájárulhat ahhoz, hogy ezek a képviselők sikeresen szerepeljenek
a választáson. "
|
|
|
|
|
|
|
Anders visszavette a világcsucsot (4. rész)
|
rudugrás, Európa-bajnok: ------------------------ Rogyion Gataullin (Szovjetunió) 5.80 m 2. Grigorij Jegorov (Szovjetunió) 5.75 3. Hermann Fehringer (Ausztria) és Thierry Vigneron (Franciaország) 5.70-5.70 5. Bagyula István (Magyarország) 5.60 6. Nikola Nikolov (Bulgária) és Javier Garcia (Spanyolország) 5.60-5.60
5 km gyaloglás, Európa-bajnok: ------------------------------ Mihail Sennyikov (Szovjetunió) 19:00.62 p 2. Gianni de Benedictis (Olaszország) 19:02.90 3. Axel Noack (NDK) 19:08.36 4. Pavel Blazek (Csehszlovákia) 19:15.78 5. Jan Zahoncik (Csehszlovákia) 19:22.70 6. Massimo Fizialetti (Olaszország) 19:29.14
férfi 400 m, Európa-bajnok: --------------------------- Norbert Dobeleit (NSZK) 46.08 mp 2. Jens Carlowitz (NDK) 46.09 3. Cayetano Cornet (Spanyolország) 46.91 4. Olivier Noirot (Franciaország) 47.67
Thomas Schönlebe (NDK) feladta
női 1500 m, Európa-bajnok: -------------------------- Doina Melinte (Románia) 4:09.73 p 2. Sandra Gasser (Svájc) 4:10.13 3. Violeta Beclea (Románia) 4:10.44 4. Natalja Artyemova (Szovjetunió) 4:11.09 5. Ljudmila Rogacseva (Szovjetunió) 4:11.87 6. Veronique Pontgerard (Franciaország) 4:19.36 (folyt.köv.)
1990. március 4., vasárnap 17:49
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|