|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kereszténydemokrata Néppárt közleménye
"...a KDNP VIII. kerületi szervezete minden további
disputa helyett azt javasolja - függetlenül attól, hogy a felmerült
bizalmatlansági kérdést is tisztázni kell -, hogy mind a zárt, mind
a nyílt rendszerű adatfeldolgozást működtetni kell a választás
alatt, s csak ha a két végeredmény egyezik, akkor fejeződik be az
első forduló. Ha ez netán későn történne meg, a második fordulót egy
héttel el kell halasztani. Véleményünk, hogy első szabad
választásunk tisztaságát nem befolyásolhatja sem időbeli, sem anyagi
korlátozás.
"
SZER, Zene-szó:
A Hit Gyülekezete fiatal hívei és a kampánymunka
"- Beszélgetésünk aprópóját is az adja, hogy a Gyülekezet tagjai
- a Hit Gyülekezete nevében is, és hát itt ezekben az említett
szervezeteken belül is - aktívan kiveszik részüket a választási
kampányból.
- Igen, nekem is tudomásom van arról, hogy keresztények,
gyülekezeti tagok támogatnak képviselőjelölteket. Ennek én személy
szerint örülök, és én magam is bátorítom őket, hogy vegyenek részt
azoknak a személyeknek a menedzselésében, a kampánymunkájában,
szervezésben meg más természetes tevékenységekben - ami
hozzájárulhat ahhoz, hogy ezek a képviselők sikeresen szerepeljenek
a választáson. "
|
|
|
|
|
|
|
Csernobil - éhségsztrájk
|
Kóti Lóránt, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1990. március 4. vasárnap (MTI-tud.) -
Éhségsztrájkot hirdetett február végén a csernobili katasztrófa
következményeinek felszámolásában részt vett donyecki bányászok egy
csoportja. A tizennyolc bányász annak idején több hónapon át
dolgozott a sérült négyes számú blokk körüli beton szarkofág
építésén, illetve a nukleáris szennyeződés eltakarításán, s közben
olyan sugárdózist kaptak, amelynek következtében súlyosan
megbetegedtek.
A bányászok követelései között első helyen szerepel a megfelelő orvosi- és gyógyszerellátás, a fokozott szociális gondoskodás. Szorgalmazzák azt is, hogy létesítsenek regionális radiológiai központokat a baleset károsultjainak ellátására. Követelik, hogy az állam fizessen méltányos kártérítést azoknak, aki részt vettek a katasztrófa következményeinek felszámolásában, és hozzák nyilvánosságra a sugárzásra vonatkozó titkosított csernobili okmányokat.
A helyszínre érkezett egészségügyi-minisztériumi küldöttség ígéretet tett az éhségsztrájkolók követeléseinek teljesítésére. Egyebek közt radiológiai központot létesítenek több ukrán nagyvárosban is.
A mostani éhségsztrájk nem az első. Tavaly decemberben Szverdlovszkban tiltakoztak a csernobili áldozatok a hatóságok lelketlen hozzállása miatt.
K. Maszika ukrán miniszterelnök-helyettes szerint teljesen jogosak a követelések. Ugyanis az illetékes szervek az elmúlt négy évben szándékosan igyekeztek kisebbíteni a csernobili katasztrófa jelentette veszélyt. Kezdettől fogva balesetnek, és nem katasztrófának állították be a történteket, hogy ezzel is csökkentsék az illetékes szervek felelősségét, és hogy minél kisebb kártérítést kelljen fizetni a rászorulóknak. +++
1990. március 4., vasárnap 14:43
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|