|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kereszténydemokrata Néppárt közleménye
"...a KDNP VIII. kerületi szervezete minden további
disputa helyett azt javasolja - függetlenül attól, hogy a felmerült
bizalmatlansági kérdést is tisztázni kell -, hogy mind a zárt, mind
a nyílt rendszerű adatfeldolgozást működtetni kell a választás
alatt, s csak ha a két végeredmény egyezik, akkor fejeződik be az
első forduló. Ha ez netán későn történne meg, a második fordulót egy
héttel el kell halasztani. Véleményünk, hogy első szabad
választásunk tisztaságát nem befolyásolhatja sem időbeli, sem anyagi
korlátozás.
"
SZER, Zene-szó:
A Hit Gyülekezete fiatal hívei és a kampánymunka
"- Beszélgetésünk aprópóját is az adja, hogy a Gyülekezet tagjai
- a Hit Gyülekezete nevében is, és hát itt ezekben az említett
szervezeteken belül is - aktívan kiveszik részüket a választási
kampányból.
- Igen, nekem is tudomásom van arról, hogy keresztények,
gyülekezeti tagok támogatnak képviselőjelölteket. Ennek én személy
szerint örülök, és én magam is bátorítom őket, hogy vegyenek részt
azoknak a személyeknek a menedzselésében, a kampánymunkájában,
szervezésben meg más természetes tevékenységekben - ami
hozzájárulhat ahhoz, hogy ezek a képviselők sikeresen szerepeljenek
a választáson. "
|
|
|
|
|
|
|
Váci Izzó - Haladás (1. rész)
|
1990. március 4. vasárnap (tud)
Váci Izzó - Haladás 1:1 (0:0) ------------------------------ Vác, 4000 néző, V: Hartmann gólszerzők: Oroszki (83.), illetve Elekes (88.) sárga lap: Marton (7.) jók: Nagy, Zsirkó, Füle, illetve Andorka, Illés, Elekes, Jagodics
Váci Izzó: ---------- Koszta - Szemere (Bánföldi 60.), Kardos, Csima - Nagy, Gyimesi, Fekete, Vig (Balog 79.), Zsirkó - Oroszki, Füle
Haladás: -------- Andorka - Jagodics, Szabó, Görög - Hegyi, Marton, Bognár, Elekes, Tóth (Deéry 85.) - Csertői, Scha:ffer (Illés 64.)
Dermesztő hideg szél várta a csapatokat, ám a közönség mégis szép számban látogatott ki a váci stadionba. A Vác biztatóan kezdett, és az első percek tudatos támadásszervezése és átgondolt akciói láttán mindenki arra számitott, hogy könnyedén nyeri ezt a találkozót és megkezdi a fölzárkózást. A csatárok sokat mozogtak, a szlovákiai bajnokság harmadik ligájából igazolt Zsirkótól indult el a legtöbb akció. Negyedóra alatt három kihagyott helyzet jelezte a honi fölényt, kettő Füle, egy pedig Zsirkó nevéhez füződött. A vendégcsapat védelme ekkor csak ,,keresgélte,, a labdát. Ezt követően érthetetlenül ,,leült,, a találkozó.
Fordulás után viszont nagyot változott a játék képe, feljött a vendégcsapat. A 61. percben Elekes Illést futtatta a jobbösszekötő helyén, a cserejátékos a kifutó Koszta mellett ellőtte a labdát, ám a hazaiak nagy szerencséjére a gólvonal előtt álló Csimát találta telibe. (folyt.köv.)
1990. március 4., vasárnap 17:13
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|