|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kereszténydemokrata Néppárt közleménye
"...a KDNP VIII. kerületi szervezete minden további
disputa helyett azt javasolja - függetlenül attól, hogy a felmerült
bizalmatlansági kérdést is tisztázni kell -, hogy mind a zárt, mind
a nyílt rendszerű adatfeldolgozást működtetni kell a választás
alatt, s csak ha a két végeredmény egyezik, akkor fejeződik be az
első forduló. Ha ez netán későn történne meg, a második fordulót egy
héttel el kell halasztani. Véleményünk, hogy első szabad
választásunk tisztaságát nem befolyásolhatja sem időbeli, sem anyagi
korlátozás.
"
SZER, Zene-szó:
A Hit Gyülekezete fiatal hívei és a kampánymunka
"- Beszélgetésünk aprópóját is az adja, hogy a Gyülekezet tagjai
- a Hit Gyülekezete nevében is, és hát itt ezekben az említett
szervezeteken belül is - aktívan kiveszik részüket a választási
kampányból.
- Igen, nekem is tudomásom van arról, hogy keresztények,
gyülekezeti tagok támogatnak képviselőjelölteket. Ennek én személy
szerint örülök, és én magam is bátorítom őket, hogy vegyenek részt
azoknak a személyeknek a menedzselésében, a kampánymunkájában,
szervezésben meg más természetes tevékenységekben - ami
hozzájárulhat ahhoz, hogy ezek a képviselők sikeresen szerepeljenek
a választáson. "
|
|
|
|
|
|
|
Minden éremből egy (1. rész)
|
1990. március 4. vasárnap (MTI) - Háromhetes sevillai edzőtáborozása csattanójaként idényeleji ,,próbaversenyen,, vett részt a magyar kajak-kenu válogatott. (Az együttes ,,krémje,,, azaz az évek óta verhetetlen kajaknégyes - Gyulay Zsolt, Csipes Ferenc, Ábrahám Attila, Hódosi Sándor - és a legjobb női versenyző, Kőbán Rita nem tartott a többiekkel Andalúziába, ugyanis idehaza, illetve Új-Zélandon készültek).
A versenyen kilenc nemzet - a Szovjetunió, Lengyelország, Bulgária, Magyarország, Franciaország, Csehszlovákia, Spanyolország, Svédország és Portugália - sportolói indultak, s a több világhírességet felvonultató mezőnyben a magyarok egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet szereztek. Vajda Vilmos szövetségi kapitány elmondása szerint a viharos, helyenként 100 km/óra sebességű szél, s a tízfokosra lehült hőmérséklet meglehetősen irreálissá tette a versenyt, amelynek eredménye különben sem mérvadó, hiszen például a magyarok mintegy 500 km leevezésével az izmaikban álltak rajthoz. - Eredmények:
férfiak:
k-1 1000 m: 1. Jose Garcia (portugál) 4:30.89 p 2. Szabó Attila (csehszlovák) 4:31.17 3. Jose Manuel Sanchez (spanyol) 4:32.87 4. Petrovics Béla 4:33.19 ...9. Angyal Ákos 5:04.27
c-1 1000 m: 1. Zala György 5:01.28 p 2. Tomasz Goliasz (lengyel) 5:02.98 3. Nikola Buhalov (bolgár) 5:04.90 ...6. Boldizsár Gáspár 5:19.46
A kisdöntőt Takács Tibor nyerte.
k-1 10 000 m: 1. Sztanyiszlav Borejko (szovjet) 45:38.02 p 2. Szergej Kirszanov (szovjet) 45:47.00 3. Sanchez 45:48.57 ...8. Petrovics Béla 46:45.38 ...14. Kulcsár Gábor 48:04.75
Böjti Zsolt a második helyen evezve sérülés miatt kiállt.
c-1 10 000 m: 1. Goliasz 51:27.64 p 2. Valerij Vesko (szovjet) 51:29.46 3. Vaszil Haralamov (bolgár) 51:38.32 ...19. Zala György 56:05.53 20. Takács Tibor 58:11.03 21. Pálizs Attila 58:11.43 (folyt.köv.)
1990. március 4., vasárnap 16:43
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|