|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kereszténydemokrata Néppárt közleménye
"...a KDNP VIII. kerületi szervezete minden további
disputa helyett azt javasolja - függetlenül attól, hogy a felmerült
bizalmatlansági kérdést is tisztázni kell -, hogy mind a zárt, mind
a nyílt rendszerű adatfeldolgozást működtetni kell a választás
alatt, s csak ha a két végeredmény egyezik, akkor fejeződik be az
első forduló. Ha ez netán későn történne meg, a második fordulót egy
héttel el kell halasztani. Véleményünk, hogy első szabad
választásunk tisztaságát nem befolyásolhatja sem időbeli, sem anyagi
korlátozás.
"
SZER, Zene-szó:
A Hit Gyülekezete fiatal hívei és a kampánymunka
"- Beszélgetésünk aprópóját is az adja, hogy a Gyülekezet tagjai
- a Hit Gyülekezete nevében is, és hát itt ezekben az említett
szervezeteken belül is - aktívan kiveszik részüket a választási
kampányból.
- Igen, nekem is tudomásom van arról, hogy keresztények,
gyülekezeti tagok támogatnak képviselőjelölteket. Ennek én személy
szerint örülök, és én magam is bátorítom őket, hogy vegyenek részt
azoknak a személyeknek a menedzselésében, a kampánymunkájában,
szervezésben meg más természetes tevékenységekben - ami
hozzájárulhat ahhoz, hogy ezek a képviselők sikeresen szerepeljenek
a választáson. "
|
|
|
|
|
|
|
A világ sportja - sorokban (1. rész)
|
1990. március 4. vasárnap
Rotterdam: ---------- A nemzetközi férfi tenisztorna második elődöntőjében:
Svensson (svéd, 7.) - Hlasek (svájci, 6.) 6:4, 7:5 Svensson ellenfele a döntőben az amerikai Gilbert lesz. (Reuter)
x x x
Indian Wells: ------------- A 350 ezer dollár összdíjazású női tenisztorna döntőjének párosítása a papírformának megfelelően alakult. Az elődöntők eredményei:
Navratilova (amerikai, 1.) - K. Maleeva (bolgár, 5.) 7:6, 6:1 Sukova (csehszlovák, 3.) - Frazier (amerikai, 11.) 7:5, 6:4 (Reuter)
x x x
Memphis: -------- A fedettpályás nemzetközi férfi tenisztorna elődöntőinek eredményei:
Stich (nyugatnémet) - Müller (dél-afrikai) 7:5, 7:6 Masur (ausztrál, 6.) - Layendecker (amerikai) 6:3, 6:2 (Reuter)
x x x
Scottsdale: ----------- A 300 ezer dolláros körmérkőzéses férfi teniszviadal szombati eredményei:
Courier (amerikai) - Agassi (amerikai) 7:6, 6:0 Krickstein (amerikai) - E. Sanchez (spanyol) 7:6, 6:4 Mayotte (amerikai) - Grabb (amerikai) 6:4, 6:1
A döntőben Krickstein és Mayotte találkozik. (Reuter)
x x x
Obihiro: -------- A junior összetett gyorskorcsolyázó világbajnokság győztesei:
férfiak: Falko Zandstra (Hollandia) 167.767 pont nők: Ulrike Adeberg (NDK) 178.079 (APA) x x x (folyt.köv.)
1990. március 4., vasárnap 12:28
|
Vissza »
|
|
A világ sportja - sorokban (2.rész)
|
1990. március 4. vasárnap
Lahti: ------ A síugró Világ Kupa keretében nagysáncon megrendezett csapatverseny végeredménye:
1. Ausztria 331 pont (Felder 112 m, Haim 109.5, Vettori 111.5) 2. Olaszország 308 3. Japán 296 (ADN)
x x x
New York: --------- Az észak-amerikai jégkorong bajnokság, a Nemzeti Hoki Liga (NHL) szombati fordulójának eredményei:
Boston Bruins - Chicago Black Hawks 4:3 Hartford Whalers - New York Rangers 6:4 Quebec Nordiques - Buffalo Sabres 3:3 Calgary Flames - Vancouver Canucks 5:1 Edmonton Oilers - Philadelphia Flyers 5:3 Detroit Red Wings - Toronto Maple Leafs 5:2 Minnesota North Stars - Montreal Canadiens 3:2 St.Louis Blues - New York Islanders 5:4 (Reuter)
x x x
Nagoya: ------- A lengyel Wanda Panfil 2:31:04 órás eredménnyel nyerte a nemzetközi női maratonfutó versenyt. (AP)
x x x
Orlando: -------- A 10 km-es utcai futóverseny győztesei:
férfiak: John Halvorsen (norvég) 28:15 perc nők: Lynn Jennings (amerikai) 31:06 (UPI)
x x x
London: ------- Az amerikai Mark Breland negyedik alkalommal is sikerrel védte meg a WBA váltósúlyú ökölvívó világbajnoki címét, miután a 3. menetben technikai K.O-val győzött az angol Lloyd Honeyghan elleni, 12 menetesre tervezett összecsapáson. (Reuter) x x x (folyt.köv.)
1990. március 4., vasárnap 13:11
|
Vissza »
|
|
A világ sportja - sorokban (3. rész)
|
1990. március 4. vasárnap
Saskatoon: ---------- A kanadai Mark Tewksbury három napon belül a harmadik rövidpályás világcsúcsot érte el a 25 méteres medencében megrendezett kanadai úszóbajnokságon. Tewksbury tagja volt a Calgary egyetem 4x100 méteres vegyesváltójának, amely Clevelanddal, Pontinggal és Van der Meulennell kiegészülve 3:36.66 percre javította a világ eddigi legjobb eredményét. A régi csúcsot a Stanford egyetem tartotta 3:37.36 perccel. (Reuter)
x x x
London: ------- A Világ Kupa versenysorozatba tartozó férfi párbajtőr Martini Kupán a francia Eric Srecki szerezte meg a győzelmet, miután a döntőben 2:0 (5:3, 5:2) arányban bizonyult jobbnak honfitársánál, Olivier Lengletnél. A dobogó harmadik fokára a nyugatnémet Thomas Gerull állhatott fel, mivel a helyosztón 2:1-re (5:4, 1:5, 5:2) győzte le a francia Riboudot. (AFP)
x x x
Lahti: ------ A Finnországban megrendezett 15 km-es férfi sífutó Világ Kupa szombati szabad- és vasárnapi klasszikus stílusú futamának összesített végeredménye:
1. Björn Da:hlie (norvég) 1:15:10.5 ó 2. Ulvang (norvég) 46.3 mp hátrány 3. Haland (svéd) 53.6 mp hátrány
A VK állása:
1. Ulvang 121 pont 2. Da:hlie 118 3. Svan (svéd) 99 (UPI) x x x (folyt.köv.)
1990. március 4., vasárnap 14:05
|
Vissza »
|
|
A világ sportja - sorokban (4.rész)
|
1990. március 4. vasárnap
Veysonnaz: ---------- Férfi műlesikló Világ Kupa futamon a nyugatnémet Armin Bittner idei 4. műlesikló győzelmét aratta 1:33.81 perccel az olasz Tombát (1:34.07) és az osztrák Strolzot (1:35.37) megelőzve.
A műlesikló VK állása:
1. Bittner 135 pont 2. Furuseth (norvég) 81 3. Gstrein (osztrák) 80
Az összetett VK állása:
1. Pirmin Zurbriggen (svájci) 312 pont 2. Furuseth 220 3. Mader (osztrák) 203 (APA) x x x
Lahti: ------ A női 4x5 km-es sífutó váltó Világ Kupa futamán Norvégia győzött 1:00:08.8 órával a Szovjetunió (1:00:14.3) és Finnország (1:00:50.1) előtt. (Reuter)
x x x
Berlin: ------- Az NDK sporthivatala, a Német Torna- és Sportszövetség (DTSB) kongresszusa új elnökéül a 61 éves Martin Kiliant választotta meg a korábban erről a tisztségről lemondott Klaus Eichler helyébe. (Reuter)
x x x
Fairfax: -------- A Világ Kupa selejtezők sorozatába tartozó McDonalds tornaverseny szombati versenynapján minden szeren a szabadonválasztott gyakorlatokat mutatták be a résztvevők. Ennek alapján az összesítésben a legjobb nyolc tornász és tornásznő került a vasárnapi fináléba, ahol az összetett érmek sorsa eldől. Az egyetlen magyar résztvevő, Óváry Eszter a 14. helyen zárta a viadalt, 38.111 pontot szerezve a négy szeren. Az első napon a legjobb teljesítményt a férfiaknál az amerikai Lance Ringnald (57.35 pont ), a nőknél a szovjet Natalja Kalinyina (39.562 pont) nyújtotta. (UPI) x x x (folyt.köv.)
1990. március 4., vasárnap 14:59
|
Vissza »
|
|
A világ sportja - sorokban (5. rész)
|
1990. március 4. vasárnap
Rotterdam: ---------- A nemzetközi férfi tenisztorna döntőjében:
Gilbert (amerikai, 1.) - Svensson (svéd, 7.) 6:1, 6:3 (Reuter)
x x x
Inzell: ------- Női gyorskorcsolyázó Világ Kupa-viadal 1500 méteres számában és annak pontversenyében is keletnémet győzelem született. Az osztrák Némethné Hunyady Emese az összetettben harmadik lett az 1500 méteres távon. - Eredmények:
női 1500 m: 1. Jaqueline Börner (keletnémet) 2:10.10 p 2. Hashimoto (japán) 2:10.25 3. Schalling (keletnémet) 2:10.31 ...5. Némethné Hunyadi Emese (osztrák) 2:11.32
A VK végeredménye:
1. Börner 85 pont 2. Moser (keletnémet) 80 3. Némethné 76 (DPA)
x x x
Helsinki: --------- Férfi gyorskorcsolyázó Világ Kupában 1000 méteres távon rendeztek versenyt. - A végeredmény:
1. Olaf Zinke (keletnémet) 1:18.21 p 2. Jansen (amerikai) 1:18.47 3. Flaim (amerikai) 1:19.36
A VK állása:
1. Jans-Uwe Mey (keletnémet) 144 pont 2. Jansen 116 3. Ki Te Be (dél-koreai) 97 (Reuter) x x x (folyt.köv.)
1990. március 4., vasárnap 16:04
|
Vissza »
|
|
A világ sportja - sorokban (6. rész)
|
1990. március 4. vasárnap
Inzell: ------- A női gyorskorcsolyázó Világ Kupa 5000 méteres számában hármas keletnémet siker született. Az osztrák Némethné Hunyady Emese a 8. helyen végzett mind a futamban, mind a VK-pontversenyben. - A végeredmény:
1. Gunda Kleemann (keletnémet) 7:50.10 perc 2. Börner (keletnémet) 7:52.28 3. Schalling (keletnémet) 7:54.27
A VK végeredménye:
1. Kleemann 97 pont 2. Börner 80 3. Schalling 77 ...8. Némethné 50 (DPA)
x x x
Helsinki: --------- Férfi gyorskorcsolya Világ Kupa versenyen az 5000 méteres számban a holland Bart Veldkamp 7:24.35 perccel győzött. A második a norvég Karlstad (7:31.55), a harmadik a svéd Bengtsson (7:32.08) lett.
A VK állása:
1. Veldkamp 115 pont 2. Karlstad 109 3. van der Burg (holland) 105 (APA)
Lahti: ------ A síugró Világ Kupában középsáncon lebonyolított verseny végeredménye:
1. Andreas Felder (osztrák) 217.5 pont (86, 86.5 m) 2. Lunardi (olasz) 211.3 (86, 85.5) 3. Nikkola (finn) 210 (89.5, 81)
A VK állása: 1.Ernst Vettori (osztrák) 213 pont, 2. Nikkola 202, 3. Jez (csehszlovák) 190 (UPI)
Párizs: ------- A Párizs-Nizza kerékpáros körverseny prológját a világhírességek előtt a francia Francis Moreau nyerte 9:15 perccel. (Reuter) x x x (folyt.köv.)
1990. március 4., vasárnap 19:29
|
Vissza »
|
|
A világ sportja - sorokban (7. rész)
|
1990. március 4. vasárnap
Tbiliszi: --------- A Barátság Kupa nemzetközi sulyemelő viadal vasárnapi győztesei:
100 kg: Szergej Kopitov (szovjet) 417.5 kg (187.5, 230) 110 kg: Rizvan Geliszhanov (szovjet) 430 kg (200, 230) (TASZSZ)
x x x
Rotterdam: ---------- A nemzetközi férfi tenisztorna páros döntőjében:
Lavalle, Lozano (mexikói) - Nargiso, Pereira (olasz, uruguayi) 6:3, 7:6 (AFP)+++
1990. március 4., vasárnap 19:47
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|