|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kereszténydemokrata Néppárt közleménye
"...a KDNP VIII. kerületi szervezete minden további
disputa helyett azt javasolja - függetlenül attól, hogy a felmerült
bizalmatlansági kérdést is tisztázni kell -, hogy mind a zárt, mind
a nyílt rendszerű adatfeldolgozást működtetni kell a választás
alatt, s csak ha a két végeredmény egyezik, akkor fejeződik be az
első forduló. Ha ez netán későn történne meg, a második fordulót egy
héttel el kell halasztani. Véleményünk, hogy első szabad
választásunk tisztaságát nem befolyásolhatja sem időbeli, sem anyagi
korlátozás.
"
SZER, Zene-szó:
A Hit Gyülekezete fiatal hívei és a kampánymunka
"- Beszélgetésünk aprópóját is az adja, hogy a Gyülekezet tagjai
- a Hit Gyülekezete nevében is, és hát itt ezekben az említett
szervezeteken belül is - aktívan kiveszik részüket a választási
kampányból.
- Igen, nekem is tudomásom van arról, hogy keresztények,
gyülekezeti tagok támogatnak képviselőjelölteket. Ennek én személy
szerint örülök, és én magam is bátorítom őket, hogy vegyenek részt
azoknak a személyeknek a menedzselésében, a kampánymunkájában,
szervezésben meg más természetes tevékenységekben - ami
hozzájárulhat ahhoz, hogy ezek a képviselők sikeresen szerepeljenek
a választáson. "
|
|
|
|
|
|
|
Szovjet választások - kezdés (1.rész)
|
Kóti Lóránt, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1990. március 4. vasárnap (MTI-tud.) - Az
átalakítás jövője szempontjából meghatározó jelentőségű parlamenti
és helyhatósági választások kezdődtek vasárnap reggel a Szovjetunió
három legnagyobb köztársaságában, az Oroszországi Föderációban,
Ukrajnában és Belorussziában.
A három köztársaságban, ahol az ország 280 milliós lakosságának hetven százaléka él, a mostani választások fő tétje, hogy sikerül-e a parlamentekben és a helyi tanácsokban a reformerőknek többségbe kerülni. Az új választási törvénnyel elvben ennek megteremtődtek a feltételei, ugyanis minden parlamenti képviselői és tanácsi helyre átlagosan öt-hat jelölt jut. Az Oroszországi Föderációban az 1068 választókörzet egyharmadában több mint tíz, huszonnégy körzetben pedig több mint húsz jelölt jut egy-egy parlamenti helyre. A tanácstag-helyekre nemritkán ötven jelölt közül kell kiválasztani a szavazóknak a legalkalmasabbat.
A több mint négy hónapos választási kampány alatt a szavazók meglehetősen nagy közönyt tanúsítottak - jóllehet a három köztársaság történetében először nyílt lehetőségük arra, hogy különböző politikai irányzatok képviselői közül válasszanak. Erre utal az Izvesztyijában a múlt héten közzétett reprezentatív közvéleménykutatás eredménye, amely szerint a megkérdezett ötezer választó egyharmada ,,érdektelennek,, minősítette a választási kampányt. Egynegyedük egyáltalán nem hisz benne, hogy a képviselők teljesítik majd ígéreteiket.
Ígéretekből nem volt hiány. A képviselők programjának közös vonása a gazdasági és politikai átalakítás meggyorsítása, az adott köztársaság érdekeinek fokozott védelme, a nemzeti újjászületés sürgetése.
A képviselő- és tanácstagjelöltek összetételét illetően figyelemre méltó a párttagok magas aránya. Mindhárom tagköztársaságban több mint kétharmados többségben vannak, míg a párt- és tanácsi apparátusi alkalamazottak aránya 8-10 százalékos. A lakosság apparátus-ellenes hangulatát ismerve nem lesz könnyű dolguk. Nem véletlen, hogy közülük többen, így Borisz Gidaszpov leningrádi első titkár eleve visszalépett a jelöléstől, míg a többi apparátusi embernek több jelölttel kell felvennie a versenyt. Vlagyimir Ivaskonak, az Ukrán KP KB első titkárának három ellenlábasa van, míg a moszkvai pártbizottság első titkárának, Jurij Prokofjevnek két ellenféllel kell megküzdenie. (folyt.)
1990. március 4., vasárnap 10:50
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Szovjet választások - kezdés (2. rész)
|
Egyes körzetekben viszont a helyi apparátusi vezetők ellenjelöltek nélkül indulnak - elvileg könnyen bejuthatnak a törvényhozásokba. Ám egyfelől a politikailag mind érettebb lakosság bojkottálhatja a szavazást, másfelől a mostani választásokon is megismétlődhet a tavalyi össz-szövetségi parlamenti választás eredménye. Akkor sok körzetben nem szavaztak az apparátusi jelöltjekre.
A végeredményt várhatóan csak a jövő héten teszik közzé. Az már azonban most bizonyos, hogy sok körzetben a jelöltek magas száma miatt meg kell majd ismételni a szavazást, mivel aligha sikerül több tucat jelölt közül valakinek is többséget megszereznie. +++
1990. március 4., vasárnap 10:55
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|