Rendszerváltás és az MTI

	Beléphetnénk-e a NATO-ba? (1.rész)
1990 március 1. csütörtök (MTI-PRESS) - A múlt hét magyarországi eseményeinek határainkon túl is élénk visszhangot kiváltó ,,szenzációja,, kétségtelenül Horn Gyula külügyminiszternek az a nyilvánosság előtt elhangzott (úgy mondják, csupán egyéni véleményét tükröző) kijelentése volt, miszerint nem tartja elképzelhetetlennek, hogy hazánk a nem túl távoli jövőben a NATO egyes politikai szervezeteinek tagj a legyen. Az erről szóló sajtóbeszámolók egyikében-másikában - vélhetően elhallásból, vagy értelmezési zavarból eredően - az Észak-atlanti Szerződés Szervezete katonai integrációjához való csatlakozásunk lehetőségéről olvashattunk, holott nem erről van szó, mert mint köztudomású, a tömb politikai és katonai mechanizmusának rendeltetése, funkciója között a tagállamok szuverenitása szempontjából egyáltalán nem lebecsülhető a különbség. Erre igen jó példa Franciaország, amely de Gaulle tábornok elnöksége idején, 1966-ban - önálló döntési jogát, a saját fegyveres erők nemzeti alárendeltségét fenntartva - kivált a NATO katonai szerveiből, ám a politikai szervezetnek változatlanul tagja maradt. Hasonló problémák merültek fel a nyugati blokkba 1982-ben belépett Spanyolországgal kapcsolatban; Madrid ugyanis akkoriban csak a politikai szervezetbe kérte felvételét, a katonaiba nem. Mindezt azért érdemes felemlíteni, mivel korántsem mindegy, az atlanti szövetség felépítményi struktúrájában melyik oldalra helyezzük a hangsúlyt. Horn Gyula nyilatkozatából egyébként világosan kitűnt, hogy ő sem gondolt - nem is gondolhatott - a katonai beintegrálódásra, hanem csakis és kizárólag a NATO politikai konzultációs szervezeteivel való szorosabb együttműködésre, példának okáért az Észak-atlanti Közgyűléssel és a Strasbourg-ban székelő Európa Tanácscsal. Tagságunk ezekben a szervezetekben nem állna ellentétben VSZ-beli részvételünkkel, s az ebből fakadó nemzetközi kötelezettsé- geink teljesítésével, legalábbis az idézett külügyminiszteri állás- foglalás szerint. Kérdéses viszont, hosszabb távon hogyan alakulhat, milyen irányban fejlődhet ez a ,,kettősség,,, pontosabban fogalmaz- va: meddig maradhat fenn egymás mellett a két európai koalíció? Úgy tűnik, egyidejű felszámolásukra a közeli jövőben nincs sok esély, az azonban bizonyos, hogy a kelet- és közép-európai hatalomváltások folyamatának lezárulása után a VSZ - amennyiben képes túlélni belső válságát, a régi modell működési zavarait - egészen más szervezet lesz majd, mint amilyen eddig volt. (folyt.) 1990. március 1., csütörtök 10:48
Vissza »

	Beléphetnénk-e a NATO-ba? (2.rész)
Az se lehetetlen, hogy a két szövetség egyre gyorsuló közeledésének menetében az a bizonyos ,,kettősség,, egyszerűen eltűnik, s a kontinens államai egy merőben új alapokra helyeződő összeurópai kollektiv biztonsági rendszerbe ágyazódnak be. Ha persze meglesz erre nézve a közös akarat. Senki sem tudja még, milyen módon, formában és ütemben jöhet létre ez a rendszer, s mikor váltja fel a jelenlegi tömbpolitikát, kontinensünk megosztottságát. Pillanatnyilag az látszik valószínűnek, hogy a NATO - nagyobb szilárdságánál, stabilitásánál fogva - még jó ideig megőrizheti létét, talán tovább, mint a varsói paktum, noha az utóbbi érvényét 1985-ben újabb húsz évre meghosszabbították. Különben az észak-atlanti szerződést is húsz évenként újítják meg, s bár az 1949-es alakpító okmány minden tagállam számára lehetővé teszi a kilépést, e jogával eddig egyik aláíró fél sem élt. Ezzel szemben a VSZ-ből - mintegy precedenst szolgáltatva - 1968 őszén Albánia kivált. Meghatározott körülmények között természetesen bármelyik más tagország is megszüntetheti tagságát, ehhez viszont az szükséges, hogy egy évvel a szerződés hatályának lejárta előtt bejelentse ezt a szándékát. Némileg más a helyzet az egyik, vagy a másik tömbhöz való csatlakozással. Ami a NATO-t illeti, ott ehhez a szerződés a tagállamok egyhangú beleegyezését írja elő. És még valamit: a szövetséghez tartozás eleve kizár minden, a paktum szellemével és betűjével össze nem egyeztethető nemzetközi kötelezettségvállalást. Ebből logikusan következik, hogy egy varsói szerződésbeli ország tisztán jogi-politikai és katonai nézőpontból sem lehetne egyszerre két koalíció tagja, miután a vállalt kötelezettségek katonaföldrajzi hatáskörzete és jellege nem azonos. Visszatérve Horn Gyulának arra a felvetésére, hogy a Magyar Köztársaság a ,,nem túl távoli jövőben,, szorosabban kötődhetne a NATO bizonyos politikai intézményeihez. A hazai szakértők és párt képviselők többsége ezt nem tartja kizárhatónak, de hogy az atlanti szövetség ténylegesen irányító politikai szervezeteiben is részt vehetnénk, azt irreálisnak tekintik. Elképzelhetetlen ugyanis az egyik tömb tagállamainak - akár külön-kjülön, akár csoportosan - a másikba történő belépése. Adott helyzetben persze módunk nyílhat a két alternatíva mérlegelésére, ám csak az egyiket választhatjuk, a teljes értékű kettős tagságot semmi esetre sem. A ,,vagy-vagy,,-ban nem zárható ki egy közbeeső választás sem: a semlegesség. Csakhogy ehhez megfelelő nagyhatalmi garanciák is kellenének. És ezen felül a legfontosabb: egy szuverén Országgyűlésnek nemzeti létünkért teljes felelősséget vállaló döntése. +++ 1990. március 1., csütörtök 10:52
Vissza » A hírhez kapcsolódik »