|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF állásfoglalása
"Az MDF azt kívánja, hogy minden
földdarab legutolsó igazolt tulajdonosa, illetve annak örököse, ha
gazdálkodni kíván, kapja vissza jogos tulajdonát; ha más
foglalkozást folytat, jusson az új országgyűlés által meghatározandó
kártalanításhoz."
BBC, Esti panoráma:
Az új magyar Nemzetbiztonsági Hivatalról - interjú
"Mennyiben különböztethető meg a hírhedt, vagy híressé várt
III/3-as ügyosztály munkájától, ami a Duna-gate botránnyal
kapcsolatban került napvilágra?
- Alapvetően annyiban - és ez rendkívül jelentős -, hogy a volt
III/3-as csoportfőnökségnek a tevékenysége zömében a szocializmustól
idegen eszmék, nézetek, ideológiák elleni harc volt. Ez a feladat
most teljes egészében kikerült a Nemzetbiztonsági Hivatal és
valamennyi magyar nemzetbiztonsági szolgálat hatásköréből."
|
|
|
|
|
|
|
- Magy.Püsp.Kar - 1. folyt.
|
A Pénzügyminisztérium nyilatkozata szerint az állam az elmúlt esztendőben is 400 millió forinttal járult hozzá az egyházi iskolák kiadásaihoz. Kiderül azonban, hogy egyik állítás sem felel meg a valóságnak. Az említett összeg az egyházaknak juttatott teljes támogatás. Az egyházi iskolák ennek tizedét se kapják. Az egyházi és állami iskolák költségeinek azonos mértékű fedezése pedig csak a távoli jövő ígérete. Erre az évre legfeljebb 50 százalékos támogatást biztosít az állam a közoktatási és szociális intézményeknek, ha azok egyházi vezetés alatt állnak.
Véletlen tévedés, vagy tendenciózus, de félrevezető ígérgetés? Vagy pedig még mindig a sok évtizedes beidegződések működnek tovább? Az egyház tengődjön az állam kegyelemkenyerén és köszönje meg, hogy az állam támogatást biztosít számára? Nem lehetne ebben a kérdésben is a jog és az igazságosság talajára lépnünk?
- Bármint alakul is a jövő, a katolikus gimnáziumok továbbfejlesztéséhez szükség van a katolikus hívek nagylelkű támogatására. A Magyar Püspöki Kar egy körlevéllel az idén is nagyböjt első vasárnapjára, március 4-ikére templomi gyűjtést rendelt el a szerzetes gimnáziumok javára. Idézzünk a körlevélből:
- Immár 10 év óta nagyböjtben adakozásra kérünk fel benneteket a magyar katolikus szerzetes gimnáziumok fenntartására. Nyolc katolikus gimnáziumunk 1950 óta teljesíti azt a hivatását, amelyet a II. Vatikáni Zsinat így fogalmazott meg: teremtse meg az evangéliumi szabadság és szeretet légkörét az iskolai közösségben, segítse a fiatalokat abban, hogy személyiségük kibontakoztatásával együtt növekedjék bennük az az új teremtmény, amellyé a keresztségben lettek. Az emberi kultúrát úgy hangolja össze végső fokon az ödvösség hívével, hogy a hit fénye hassa át a világról, az életről és emberről fokozatosan szerzett ismereteket. (folyt.)
1990. március 1., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|