|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF állásfoglalása
"Az MDF azt kívánja, hogy minden
földdarab legutolsó igazolt tulajdonosa, illetve annak örököse, ha
gazdálkodni kíván, kapja vissza jogos tulajdonát; ha más
foglalkozást folytat, jusson az új országgyűlés által meghatározandó
kártalanításhoz."
BBC, Esti panoráma:
Az új magyar Nemzetbiztonsági Hivatalról - interjú
"Mennyiben különböztethető meg a hírhedt, vagy híressé várt
III/3-as ügyosztály munkájától, ami a Duna-gate botránnyal
kapcsolatban került napvilágra?
- Alapvetően annyiban - és ez rendkívül jelentős -, hogy a volt
III/3-as csoportfőnökségnek a tevékenysége zömében a szocializmustól
idegen eszmék, nézetek, ideológiák elleni harc volt. Ez a feladat
most teljes egészében kikerült a Nemzetbiztonsági Hivatal és
valamennyi magyar nemzetbiztonsági szolgálat hatásköréből."
|
|
|
|
|
|
|
Magyar állampolgárok csak útlevéllel utazhatnak Jugoszláviba
|
1990. március 1., csütörtök - Mint ismeretes, a jugoszláv
kormány rendelkezése szerint több ország állampolgárai személyi
igazolvánnyal is beléphetnek Jugoszláviába. Ezzel kapcsolatban a BM
Határőrség az MTI-hez eljuttatott közleményében leszögezi: a magyar
útlevéltörvény rendelkezései szerint a magyar állampolgárok csak
világútlevéllel, illetve a kishatárszéli forgalomban érvényes úti
okmánnyal utazhatnak ki az országból - így Jugoszláviába is. (MTI)
1990. március 1., csütörtök 11:09
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|