|
|
|
|
|
|
|
|
OS Szabad Március 15-ét - A Szabad Demokraták nyilatkozata
"A Szabad Demokraták megütközéssel
fogadják azokat a terveket, amelyek a március 15-i ünnep
semlegesítésére és a tájékoztatás csorbítására irányulnak. Szabad
március 15-ét kívánunk, ahol mindenki a maga módján ünnepelhet. Az
irányzatokat a Fidesz-től a Demisz-ig egybemosó ünneplést éppoly
természetellenesnek és félrevezetőnek tartanánk, mint azt, hogy a
választásra készülő országban ne szólalhassanak meg a
képviselőjelöltek. Még nem érkezett el a közös ünneplések ideje: még
itt vannak a szovjet csapatok; nem szabad a sajtó, a rádió, a
televízió; még nem történt meg a rendszerváltás. A Szabad Demokraták
ragaszkodnak a demokratikus ellenzék hagyományos, demokráciát
követelő menetéhez. A szabad sajtó ünnepén különösen visszatetsző
volna, ha az ország a televízióból nem szerezhetne tudomást az
elhangzó beszédekről.
"
SZER, Magyar híradó:
Kőszeg:
ha úgy látják, vezessenek elő
"Végvári Józsefet megrovásban
részesítették, vagyis ugyanazt a büntetést kapta, amit a
lehallgatók. Tehát a lehallgatás és a lehallgatás leleplezése
egyenértékű dolog a jelenlegi katonai ügyészség szemében. Én ezt nem
így látom, és gondolom, hogy Végvári József ugyancsak fellebbez az
ügyészségi határozat ellen.
Független dolog ettől, ha nem is lehallgatási ügy, hanem az
állambiztonsági szolgálatnak, vagy a volt állambiztonsági
szolgálatnak az ügye. Létrejött a Nemzetbiztonsági Hivatal, de a
különböző információkból lehet tudni azt, hogy az állambiztonságisok
jelentős része itt kapott beosztást."
|
|
|
|
|
|
|
Megválasztották a Budapesti Értéktőzsde tisztségviselőit
|
Budapest, 1990. június 19., kedd - A Budapesti Értéktőzsde alakuló közgyűlésén ma megválasztották az értéktőzsde tisztségviselőit.
A Tőzsdetanács elnöke Dr. Bokros Lajos, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója lett.
A Tőzsdetanács tagjai: Debreczeni Kálmán, Dr. Hardy Ilona, Iványi György, Lantos Csaba, Száz János, Terták Elemér. A befektetők képviselője Kepecs Gábor, a kibocsátók képviselője Réthy Imre.
Ügyvezető igazgatóvá Hardy Ilonát választották.
A felügyelő bizottság tagjai: Faluvégi Lajos, Finiász Zsuzsa, Mohácsik Jánosné, Rák György, Som Emilia, Tardos Márton.
Az etikai bizottság tagjai: Kraudy Adrienne, Petrahai Ferenc, Rotyis József, Simor András, Varga Imre. (MTI-Tőzsdei Hírszolgálat)
1990. június 19., kedd 17:46
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|