|
|
|
|
|
|
|
|
OS Szabad Március 15-ét - A Szabad Demokraták nyilatkozata
"A Szabad Demokraták megütközéssel
fogadják azokat a terveket, amelyek a március 15-i ünnep
semlegesítésére és a tájékoztatás csorbítására irányulnak. Szabad
március 15-ét kívánunk, ahol mindenki a maga módján ünnepelhet. Az
irányzatokat a Fidesz-től a Demisz-ig egybemosó ünneplést éppoly
természetellenesnek és félrevezetőnek tartanánk, mint azt, hogy a
választásra készülő országban ne szólalhassanak meg a
képviselőjelöltek. Még nem érkezett el a közös ünneplések ideje: még
itt vannak a szovjet csapatok; nem szabad a sajtó, a rádió, a
televízió; még nem történt meg a rendszerváltás. A Szabad Demokraták
ragaszkodnak a demokratikus ellenzék hagyományos, demokráciát
követelő menetéhez. A szabad sajtó ünnepén különösen visszatetsző
volna, ha az ország a televízióból nem szerezhetne tudomást az
elhangzó beszédekről.
"
SZER, Magyar híradó:
Kőszeg:
ha úgy látják, vezessenek elő
"Végvári Józsefet megrovásban
részesítették, vagyis ugyanazt a büntetést kapta, amit a
lehallgatók. Tehát a lehallgatás és a lehallgatás leleplezése
egyenértékű dolog a jelenlegi katonai ügyészség szemében. Én ezt nem
így látom, és gondolom, hogy Végvári József ugyancsak fellebbez az
ügyészségi határozat ellen.
Független dolog ettől, ha nem is lehallgatási ügy, hanem az
állambiztonsági szolgálatnak, vagy a volt állambiztonsági
szolgálatnak az ügye. Létrejött a Nemzetbiztonsági Hivatal, de a
különböző információkból lehet tudni azt, hogy az állambiztonságisok
jelentős része itt kapott beosztást."
|
|
|
|
|
|
|
A védelmi doktrina első bemutatkozása ... (2. rész)
|
Az új vonások közé tartozik továbbá a dandárok kialakítása. Ez előnyösebb forma, hiszen több zászlóaljat foglal magába, mint a korábbi ezred, így több fegyvernemben, komplexebb módon folyhat a kiképzés és a harcászati gyakorlat is.
A gyulafirátóti harcászati gyakorlat nemcsak az új elven alapuló harcászati vezetésnek volt a főpróbája, ezuttal vizsgázott a Magyar Honvédség egy új szervezeti részlege, a szociálpolitikai főnökség is. Vezetőinek, beosztottjainak főhivatásként ellátott felkadata hogy az eddiginél nagyobb figyelmet fordítsanak az egyes katonákra, azok személyes és szociális gondjaira. Ők gondoskodtak arról, hogy megkapják leveleiket, újságjaikat, eltávozhassanak az egyetemi felvételire. Sőt, ők gondoskodtak arról is, hogy esténként rendelkezésükre álljanak a hordozható tv-készülékek.
Maga a harcászati gyakorlat 50 percig tartott. Menetét Vekerle Béla vezérőrnagy kommentálta a parancsnoki emelvényen ülőknek. Ezt követően a köztársaság ideiglenes elnöke és a Honvédelmi Bizottság vezetői sajtótájékoztatón összegezték benyomásaikat.
Göncz Árpádot, mint elmondta, teljesen lenyűgözte a fegyelmezettség és az összehangoltság. Szólt a fegyvert kezelő katonák óriási felelősségről. Felvetette a kérdést, hogy az ilyen és még korszerűbb technikát nem tudná-e hatásosabban, eredményesebben használni hivatásos állomány? Estleg hosszabb kiképzési idővel, illetve szolgálattal nem választódna-e ki nagyobb eséllyel egy olyan tisztikar, amely a másodperc felelősségét is magára tudja vállalni? Ez olyan téma, mondotta, amiről még sokat kell beszélni a honvédség vezetőivel is. A honvédség, mutatott rá végül Göncz Árpád, a most megindult átalakulási folyamatban válik egyértelműen a nemzeti célok követőjévé.
Balogh György, az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának elnöke napjaink legfontosabb feladatai közé sorolta az ország saját katonai doktrínájának kialakítását. Elmondta, hogy a Honvédelmi Bizottság emellett a fiatalok hazafias nevelésére is nagy gondot kiván fordítani. Az ország azt várja fiataljaitól, hangsúlyozta, hogy ne nacionalista és ne internacionalista módon, hanem hazafiasan gondolkodjanak.
Mécs Imre többek között arra rámutatott rá, hogy a Magyar Honvédség ebben a században soha nem tudta se megvédeni az országot, se megfelelő módon alátámasztani annak politikai érdekeit. Nagyobb haderők alárendeltségében idegen érdekeket képviselt. (folyt. köv.)
1990. május 31., csütörtök 20:45
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|