|
|
|
|
|
|
|
|
OS Szabad Március 15-ét - A Szabad Demokraták nyilatkozata
"A Szabad Demokraták megütközéssel
fogadják azokat a terveket, amelyek a március 15-i ünnep
semlegesítésére és a tájékoztatás csorbítására irányulnak. Szabad
március 15-ét kívánunk, ahol mindenki a maga módján ünnepelhet. Az
irányzatokat a Fidesz-től a Demisz-ig egybemosó ünneplést éppoly
természetellenesnek és félrevezetőnek tartanánk, mint azt, hogy a
választásra készülő országban ne szólalhassanak meg a
képviselőjelöltek. Még nem érkezett el a közös ünneplések ideje: még
itt vannak a szovjet csapatok; nem szabad a sajtó, a rádió, a
televízió; még nem történt meg a rendszerváltás. A Szabad Demokraták
ragaszkodnak a demokratikus ellenzék hagyományos, demokráciát
követelő menetéhez. A szabad sajtó ünnepén különösen visszatetsző
volna, ha az ország a televízióból nem szerezhetne tudomást az
elhangzó beszédekről.
"
SZER, Magyar híradó:
Kőszeg:
ha úgy látják, vezessenek elő
"Végvári Józsefet megrovásban
részesítették, vagyis ugyanazt a büntetést kapta, amit a
lehallgatók. Tehát a lehallgatás és a lehallgatás leleplezése
egyenértékű dolog a jelenlegi katonai ügyészség szemében. Én ezt nem
így látom, és gondolom, hogy Végvári József ugyancsak fellebbez az
ügyészségi határozat ellen.
Független dolog ettől, ha nem is lehallgatási ügy, hanem az
állambiztonsági szolgálatnak, vagy a volt állambiztonsági
szolgálatnak az ügye. Létrejött a Nemzetbiztonsági Hivatal, de a
különböző információkból lehet tudni azt, hogy az állambiztonságisok
jelentős része itt kapott beosztást."
|
|
|
|
|
|
|
Kormányalakító parlamenti ülés (32. rész)
|
Antall József nagy tapssal fogadott beszéde után megkezdődött a kormányprogram vitája. Szabad György bejelentette, hogy a vitában - a házszabályban biztosított jogával élve és az előzetes jelentkezéseket figyelembe véve - meghatározott rend szerint ad szót. A parlamenti pártcsoportok kijelölt előadói az alábbi sorrendben követték egymást: dr. Tölgyessy Péter (Szabad Demokraták Szövetsége), dr. Kónya Imre (Magyar Demokrata Fórum), Pozsgay Imre (Magyar Szocialista Párt), dr. Torgyán József (Független Kisgazdapárt), dr. Orbán Viktor (Fiatal Demokraták Szövetsége), dr. Füzessy Tibor (Kereszténydemokrata Néppárt), valamint dr. Fodor István (független képviselők). Az Országgyűlés megbízott elnöke jelezte azt is, hogy több képviselő szándékozik felszólalni, s számukra úgy adnak szót, hogy egy ellenzéki felszólalást egy kormánypárti követ.
Dr. Tölgyessy Péter beszéde elején hangsúlyozta: a ------------------- rendszerváltás során újabb fontos mérföldkőhöz érkezett el az ország; megismerhette a hivatalba lépő, felelős magyar kormány programját. Az SZDSZ úgy látja: óriási jelentősége van annak, hogy rövidesen megkezdődhet a népnek felelős kormányzati munka, az ország nehéz helyzetének jobbítása.
A továbbiakban reményét fejezte ki: az MDF az SZDSZ-nek a megállapodása lehetővé teszi, hogy az országban a kormánypárti és az ellenzéki szerepek világosan szétváljanak. Kiemelte: a kormánypártok és az ellenzéki pártok együttesen, felelősségteljesen vegyenek részt az alapjogok, illetőleg az alapintézmények alkotmányban, illetve alkotmányerejű törvényekben való rögzítésében. Ugyanakkor a felállított intézményrendszer folyamatos működtetése, a válságkezelés már a kormány joga és felelőssége lesz.
A kormányprogram értékelésére rátérve kifejtette: az SZDSZ több ponton, kiváltképpen a külpolitika területén azonos, vagy hasonló elveket vall, mint amelyeket a kormányprogram megfogalmazott. Egyetért azzal, hogy a Varsói Szerződés ellentétes a nemzet akaratával, és a szerződés szükségtelen. Épp ezért a szabad demokraták helyeselnék, ha a kormány mielőbb tárgyalásokat kezdene, hogy Magyarország - a Varsói Szerződés többi tagállamával együtt - megszabaduljon ettől a terhes kötelezettségétől. Ugyancsak egyetért az SZDSZ a kormánynak azzal a szándékával, hogy Magyarország lehetőleg minél hamarabb szerződéses kapcsolatba kerüljön az Európai Közösséggel, majd a későbbiekben a Közösség teljes jogú tagjává váljon. (folyt. köv.)
1990. május 22., kedd 19:56
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|