|
|
|
|
|
|
|
|
OS Szabad Március 15-ét - A Szabad Demokraták nyilatkozata
"A Szabad Demokraták megütközéssel
fogadják azokat a terveket, amelyek a március 15-i ünnep
semlegesítésére és a tájékoztatás csorbítására irányulnak. Szabad
március 15-ét kívánunk, ahol mindenki a maga módján ünnepelhet. Az
irányzatokat a Fidesz-től a Demisz-ig egybemosó ünneplést éppoly
természetellenesnek és félrevezetőnek tartanánk, mint azt, hogy a
választásra készülő országban ne szólalhassanak meg a
képviselőjelöltek. Még nem érkezett el a közös ünneplések ideje: még
itt vannak a szovjet csapatok; nem szabad a sajtó, a rádió, a
televízió; még nem történt meg a rendszerváltás. A Szabad Demokraták
ragaszkodnak a demokratikus ellenzék hagyományos, demokráciát
követelő menetéhez. A szabad sajtó ünnepén különösen visszatetsző
volna, ha az ország a televízióból nem szerezhetne tudomást az
elhangzó beszédekről.
"
SZER, Magyar híradó:
Kőszeg:
ha úgy látják, vezessenek elő
"Végvári Józsefet megrovásban
részesítették, vagyis ugyanazt a büntetést kapta, amit a
lehallgatók. Tehát a lehallgatás és a lehallgatás leleplezése
egyenértékű dolog a jelenlegi katonai ügyészség szemében. Én ezt nem
így látom, és gondolom, hogy Végvári József ugyancsak fellebbez az
ügyészségi határozat ellen.
Független dolog ettől, ha nem is lehallgatási ügy, hanem az
állambiztonsági szolgálatnak, vagy a volt állambiztonsági
szolgálatnak az ügye. Létrejött a Nemzetbiztonsági Hivatal, de a
különböző információkból lehet tudni azt, hogy az állambiztonságisok
jelentős része itt kapott beosztást."
|
|
|
|
|
|
|
A koalíciós tárgyalásokat nem zavarja a kisgazdák torzsalkodása
|
1990. április 26., csütörtök - A koalíciós tárgyalásokat nem
zavarják a Független Kisgazdapárton belül kialakult személyi
ellentétek - mondotta az MTI érdeklődésére Lezsák Sándor, a Magyar
Demokrata Fórum alelnöke. Az MDF - szögezte le - nem foglalkozik a
koalíciós partnerek belső ügyeivel. A párt elnöksége az országos
gyűléstől kapott felhatalmazásnak megfelelően folytatja tárgyalásait
a Független Kisgazdapárt és a Kereszténydemokrata Néppárt arra
kijelölt képviselőivel. Valóban elindult egyfajta belső megosztási
kísérlet a Kisgazdapárton belül, s ennek a sajtóban is
tapasztalhatók a jelei, ám ezek a torzsalkodások nem jutnak be a
tárgyalóterembe, nem akadályozzák a pártok közötti hatékony
együttműködést - mondta Lezsák Sándor, majd személyes
tapasztalataira utalva kijelentette: a helyi kisgazda-szervezetek
nyugalmat akarnak. Maguk a tárgyalópartnerek is számos jelét adták
annak: számukra is fontos a nemzet érdeke, az, hogy erős kormány,
működőképes parlament jöjjön létre. A tárgyalások tehát zavartalanul
folynak tovább, s minden remény megvan arra, hogy május közepére
felállhat az új kormány.
Kulin Ferenc alelnök hozzátette: az MDF úgy véli, nem tartozik rá a kisgazdapárt belső konfliktusa, így nem is foglalkozik ezzel. A koalíciós tárgyalásoknak a lényege az, hogy az egyébként egymáshoz közelálló programok vitás kérdéseit tisztázzák egymással. Ezek többségét egyébként sikerült rendezni, s csaknem egészében megteremtődtek a közös kormányprogram alapjai. (MTI)
1990. április 26., csütörtök 15:55
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|