|
|
|
|
|
|
|
|
OS Szabad Március 15-ét - A Szabad Demokraták nyilatkozata
"A Szabad Demokraták megütközéssel
fogadják azokat a terveket, amelyek a március 15-i ünnep
semlegesítésére és a tájékoztatás csorbítására irányulnak. Szabad
március 15-ét kívánunk, ahol mindenki a maga módján ünnepelhet. Az
irányzatokat a Fidesz-től a Demisz-ig egybemosó ünneplést éppoly
természetellenesnek és félrevezetőnek tartanánk, mint azt, hogy a
választásra készülő országban ne szólalhassanak meg a
képviselőjelöltek. Még nem érkezett el a közös ünneplések ideje: még
itt vannak a szovjet csapatok; nem szabad a sajtó, a rádió, a
televízió; még nem történt meg a rendszerváltás. A Szabad Demokraták
ragaszkodnak a demokratikus ellenzék hagyományos, demokráciát
követelő menetéhez. A szabad sajtó ünnepén különösen visszatetsző
volna, ha az ország a televízióból nem szerezhetne tudomást az
elhangzó beszédekről.
"
SZER, Magyar híradó:
Kőszeg:
ha úgy látják, vezessenek elő
"Végvári Józsefet megrovásban
részesítették, vagyis ugyanazt a büntetést kapta, amit a
lehallgatók. Tehát a lehallgatás és a lehallgatás leleplezése
egyenértékű dolog a jelenlegi katonai ügyészség szemében. Én ezt nem
így látom, és gondolom, hogy Végvári József ugyancsak fellebbez az
ügyészségi határozat ellen.
Független dolog ettől, ha nem is lehallgatási ügy, hanem az
állambiztonsági szolgálatnak, vagy a volt állambiztonsági
szolgálatnak az ügye. Létrejött a Nemzetbiztonsági Hivatal, de a
különböző információkból lehet tudni azt, hogy az állambiztonságisok
jelentős része itt kapott beosztást."
|
|
|
|
|
|
|
Újabb fogyasztóiár-emelések (1. rész)
|
1990. február 5., hétfő - Hétfőtől újabb fogyasztási cikkek
árának emelését tapasztalták a vásárlók. Javarészt élelmiszerek
kerültek többe, ám néhány háztartási és kozmetikai cikk vásárlásakor
is mélyebben a pénztárcánkba kell ezentúl nyúlni. Ezek az áremelések
a szabadáras cikkek körében alakulnak immár hétről-hétre, s ehhez -
úgy tünik - igencsak hozzá kell szoknunk a jövőben is. Valótlannak
bizonyult viszont az a - sajtóban is megjelent - hír, hogy az étolaj
és a margarin ára is emelkedett.
A Déli ABC Nagyáruház igazgatóságán elmondták: több mint tíz vállalat szállította hozzájuk hétfőtől drágábban az árukat. A kozmetikai cikkek közül például a Richtofit sportkrém ára 49,30 forintról 53,50-re, a Fabulissimo balzsamé 140-ről 159 forintra, a dauervízé 67,50-ről 79 forintra, a hajöblítőé 61,50-ről 72,50 forintra emelkedett. A szemüvegtisztító kendő ára ezután 40 forint helyett 53,50 forint, az autósamponé 75 helyett 81 forint, az eldobható pelenkáé 116 helyett 146 forint.
A Kecskeméti Sütő- és Édesipari Vállalat 11 féle termékének árát emelte. Az igen keresett, 20 dekagrammos babapiskóta ára 33,30-ról 45 forintra, a kecskeméti linzerkarikáé 26,50-ről 43 forintra nőtt. Az abonyi Új Világ Tsz 38 forintról 46,70 forintra emelte a dobozos extrudált kenyér árát, a gofriét pedig 22,50-ről 28,70 forintra. A Heves Megyei Sütő- és Édességipari Vállalat 9 féle termékének árát növelte: a 40 dekagrammos Tere-fere keksz ára az eddigi 34 forinttal szemben ezentúl 46 forint, a mézes linzeré pedig 30,50 forint helyett 41 forint. A Sasad Tsz-ben csomagolt gyorsrizst 16,20 helyett ezután 20,20 forintért lehet megvásárolni, míg a Hóvirág kétszersült árát 14,40-ről 20 forintra emelték.
A budapesti Mirelite Hűtőipari Vállalat - mint korábban hírül adtuk - több mint félszáz kész- és félkész-termékének árát emelte hétfőtől átlagosan 25 százalékkal. A grízgaluska ára 25 forintról 30 forintra, a sajtos pizzáé 32,40-ről 39 forintra, a milánói pizzáé 39,20-ról 47 forintra nőtt. Egy adag mirelit sertéspörkölt ára az eddigi 98,40 helyett 116 forint, a pirított sertésmáj ára 69,10 helyett 81 forint lett.
A Balatonboglári Mezőgazdasági Kombinát 12 féle bor árát emelte, így a 33,50 forintos Zöldszilvánit ezután 41 forintért, a Boglári Muskotályt 53 forint helyett 60,50 forintért, a Boglári Merlot-t 78,50 helyett 87 forintért lehet megvenni. (folyt.köv.)
1990. február 5., hétfő 17:48
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|