|
|
|
|
|
|
|
|
OS Szabad Március 15-ét - A Szabad Demokraták nyilatkozata
"A Szabad Demokraták megütközéssel
fogadják azokat a terveket, amelyek a március 15-i ünnep
semlegesítésére és a tájékoztatás csorbítására irányulnak. Szabad
március 15-ét kívánunk, ahol mindenki a maga módján ünnepelhet. Az
irányzatokat a Fidesz-től a Demisz-ig egybemosó ünneplést éppoly
természetellenesnek és félrevezetőnek tartanánk, mint azt, hogy a
választásra készülő országban ne szólalhassanak meg a
képviselőjelöltek. Még nem érkezett el a közös ünneplések ideje: még
itt vannak a szovjet csapatok; nem szabad a sajtó, a rádió, a
televízió; még nem történt meg a rendszerváltás. A Szabad Demokraták
ragaszkodnak a demokratikus ellenzék hagyományos, demokráciát
követelő menetéhez. A szabad sajtó ünnepén különösen visszatetsző
volna, ha az ország a televízióból nem szerezhetne tudomást az
elhangzó beszédekről.
"
SZER, Magyar híradó:
Kőszeg:
ha úgy látják, vezessenek elő
"Végvári Józsefet megrovásban
részesítették, vagyis ugyanazt a büntetést kapta, amit a
lehallgatók. Tehát a lehallgatás és a lehallgatás leleplezése
egyenértékű dolog a jelenlegi katonai ügyészség szemében. Én ezt nem
így látom, és gondolom, hogy Végvári József ugyancsak fellebbez az
ügyészségi határozat ellen.
Független dolog ettől, ha nem is lehallgatási ügy, hanem az
állambiztonsági szolgálatnak, vagy a volt állambiztonsági
szolgálatnak az ügye. Létrejött a Nemzetbiztonsági Hivatal, de a
különböző információkból lehet tudni azt, hogy az állambiztonságisok
jelentős része itt kapott beosztást."
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZP szóvivőjének sajtótájékoztatója (2. rész)
|
Az interjúban Torgyán József kijelentette: ,,aki nem szakít 180 fokosan a bolsevik elvekkel - amit az MSZMP követett -, az fasiszta elveket vall. Ez jelenleg érvényes az MSZMP-re, amely nem szakított korábbi bolsevik politikájával, de az MSZP-re is, amely ragaszkodik vagyonához, kormánypozícióihoz, vagyis korábbi jogállásaihoz,,. Az MSZP kezdeményezi azt is, hogy azonnal szüntessék meg Torgyán József tagságát az Országgyűlés által kiküldött Választási Bizottságban.
A szóvivő elmondta, hogy csütörtök délelőtt Budapesten tanácskozást tartottak az MSZP tulajdonában lévő megyei lapkiadók, lapok helyzetéről. A minden érintett fél részvételével megtartott értekezleten úgymond tisztázni kívánták az egymás meg nem értéséből fakadó félreértéseket. Az MSZP világosan kifejtette álláspontját, miszerint a tulajdonában lévő kiadóvállalatok, illetve az ezek körébe tartozó lapok tulajdonjogához ragaszkodik. Az MSZP annyit kíván, mint bármely vállalkozó: tulajdonának arányában részesedni akar a nyereségből. A tulajdonjog fenntartása azonban nem jelenti azt, hogy az egyes szerkesztőségeknek pártpolitikai célokat kellene követniük. Az MSZP azt tartja kívánatosnak, hogy a lapok a helyi lakosságot érdeklő kérdések tisztességes, objektív közvetítői legyenek.
A tájékoztatón megjelent újságírók a többi között érdeklődtek arról, végül is milyen színekben indul Németh Miklós kormányfő a választásokon. Polgár Viktor elmondta, hogy a kormányfő jelölésére spontán mozgalom indult szülőhelyén, s meg is kapta a szükséges számú támogatást. A jelöltségével kapcsolatos találgatásoknak véget vetett, hogy Németh Miklós időközben bejelentette: eleget tett az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei választási irodája kérésének, s vállalja - formálisan is -, hogy a párt megyei választási listáján indul. A kormányfőt egyébként négy megye kérte fel arra, hogy vezesse az MSZP választási listáját.
Polgár Viktor ezután arra hívta fel az újságírók figyelmét, hogy máris gondok mutatkoznak a választások tisztaságával kapcsolatban. Az állítólagos visszaélésekre két konkrét példát is említett. Értesülései szerint Hajdúhadháztégláson az egyik jelölt hozzátartozója a szülők távollétében a gyerekektől kérte el az üres ajánlási szelvényeket. A másik esetben az I. kerületben egy férfi azzal kereste fel a családokat, hogy úgymond tévedésből kézbesítették számukra az ajánlócédulákat. A kitöltetlen lapokat visszakérte, mondván, hogy majd másikat kapnak helyette. Mindkét ügyet az illetékes választási szervek vizsgálják. (folyt.köv.)
1990. január 25., csütörtök 17:12
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|