|
|
|
|
|
|
|
|
OS Szabad Március 15-ét - A Szabad Demokraták nyilatkozata
"A Szabad Demokraták megütközéssel
fogadják azokat a terveket, amelyek a március 15-i ünnep
semlegesítésére és a tájékoztatás csorbítására irányulnak. Szabad
március 15-ét kívánunk, ahol mindenki a maga módján ünnepelhet. Az
irányzatokat a Fidesz-től a Demisz-ig egybemosó ünneplést éppoly
természetellenesnek és félrevezetőnek tartanánk, mint azt, hogy a
választásra készülő országban ne szólalhassanak meg a
képviselőjelöltek. Még nem érkezett el a közös ünneplések ideje: még
itt vannak a szovjet csapatok; nem szabad a sajtó, a rádió, a
televízió; még nem történt meg a rendszerváltás. A Szabad Demokraták
ragaszkodnak a demokratikus ellenzék hagyományos, demokráciát
követelő menetéhez. A szabad sajtó ünnepén különösen visszatetsző
volna, ha az ország a televízióból nem szerezhetne tudomást az
elhangzó beszédekről.
"
SZER, Magyar híradó:
Kőszeg:
ha úgy látják, vezessenek elő
"Végvári Józsefet megrovásban
részesítették, vagyis ugyanazt a büntetést kapta, amit a
lehallgatók. Tehát a lehallgatás és a lehallgatás leleplezése
egyenértékű dolog a jelenlegi katonai ügyészség szemében. Én ezt nem
így látom, és gondolom, hogy Végvári József ugyancsak fellebbez az
ügyészségi határozat ellen.
Független dolog ettől, ha nem is lehallgatási ügy, hanem az
állambiztonsági szolgálatnak, vagy a volt állambiztonsági
szolgálatnak az ügye. Létrejött a Nemzetbiztonsági Hivatal, de a
különböző információkból lehet tudni azt, hogy az állambiztonságisok
jelentős része itt kapott beosztást."
|
|
|
|
|
|
|
Választások előtt a Magyar Demokrata Fórum (2. rész)
|
Tájékoztatója után Franz Schausberger és Christian Stuber az Osztrák Néppárt képviseletében adott áttekintést az osztrák belpolitikai helyzetről és a választási kampányok idején szerzett tapasztalataikról. Javasolták a helyi pártszervezetek erősítését, rámutatva, hogy a kisebb politikai egységek jobban ismerik a választópolgárok igényeit és ezáltal jobban eleget tudnak tenni azoknak. Annyi legyen a központosítás, amennyi szükséges és annyi az autonómia, amennyi lehetséges - mondották.
A tanácskozás amerikai vendége, William R. Sweeney, egy washingtoni kampánymenedzser-intézet igazgatója a kampányszervezés tapasztalatairól beszámolva egyebek között arra figyelmeztetett: a választási kampányban résztvevők ne csak politikai ellenfeleikkel vitatkozzanak, idejüket inkább a választók meggyőzésére fordítsák.
A munka a délutáni órákban szekcióülésekkel folytatódott. Kérdésekre válaszolva Lezsák Sándor leszögezte: a lehallgatási botránnyal az MDF a választások szempontjából nem foglalkozik, ezzel kapcsolatos állásfoglalását nyilatkozatban közzétette. Annyit azonban hozzáfűzött, hogy véleménye szerint a Duna-gate ügy az egyébként is zaklatott belpolitikai hangulatot még zavarodottabbá tette abban az időszakban, amikor nagy szükség lenne a nyugodt légkörre. Egy másik kérdésre válaszolva rámutatott: a választások első fordulójában nem tervez koaliciót az MDF; egy későbbi esetleges koalicióról az április 21-i országos gyűlés küldöttei döntenek. (MTI)
1990. január 20., szombat 18:17
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|