|
|
|
|
|
|
|
|
OS Szabad Március 15-ét - A Szabad Demokraták nyilatkozata
"A Szabad Demokraták megütközéssel
fogadják azokat a terveket, amelyek a március 15-i ünnep
semlegesítésére és a tájékoztatás csorbítására irányulnak. Szabad
március 15-ét kívánunk, ahol mindenki a maga módján ünnepelhet. Az
irányzatokat a Fidesz-től a Demisz-ig egybemosó ünneplést éppoly
természetellenesnek és félrevezetőnek tartanánk, mint azt, hogy a
választásra készülő országban ne szólalhassanak meg a
képviselőjelöltek. Még nem érkezett el a közös ünneplések ideje: még
itt vannak a szovjet csapatok; nem szabad a sajtó, a rádió, a
televízió; még nem történt meg a rendszerváltás. A Szabad Demokraták
ragaszkodnak a demokratikus ellenzék hagyományos, demokráciát
követelő menetéhez. A szabad sajtó ünnepén különösen visszatetsző
volna, ha az ország a televízióból nem szerezhetne tudomást az
elhangzó beszédekről.
"
SZER, Magyar híradó:
Kőszeg:
ha úgy látják, vezessenek elő
"Végvári Józsefet megrovásban
részesítették, vagyis ugyanazt a büntetést kapta, amit a
lehallgatók. Tehát a lehallgatás és a lehallgatás leleplezése
egyenértékű dolog a jelenlegi katonai ügyészség szemében. Én ezt nem
így látom, és gondolom, hogy Végvári József ugyancsak fellebbez az
ügyészségi határozat ellen.
Független dolog ettől, ha nem is lehallgatási ügy, hanem az
állambiztonsági szolgálatnak, vagy a volt állambiztonsági
szolgálatnak az ügye. Létrejött a Nemzetbiztonsági Hivatal, de a
különböző információkból lehet tudni azt, hogy az állambiztonságisok
jelentős része itt kapott beosztást."
|
|
|
|
|
|
|
Választások előtt a Magyar Demokrata Fórum (1. rész)
|
1990. január 20., szombat - A Magyar Demokrata Fórum
választások előtti feladatairól rendeztek tanácskozást szombaton
Győrött, a Széchenyi István Közlekedési és Távközlési Műszaki
Főiskolán. Az összejövetelen mintegy 150-en vettek részt, döntően az
észak-dunántúli régióból, de érkeztek a választással foglalkozó MDF
aktivisták, választási bizottsági tagok az ország távolabbi
részeiből is. A konferencián osztrák és amerikai választási
szakértők voltak jelen.
Lezsák Sándor, az MDF Országos Elnökségének alelnöke megnyitó előadásában egyebek között arról szólt, hogy az MDF nemcsak a parlamenti, hanem a helyhatósági választásokra és az azt követő időszakra is készül. Kijelentette: a cél az, hogy az MDF az országgyűlési választásokon a legnagyobb százalékarányban győzzön és ezzel meghatározó erő legyen a Parlamentben. Lezsák Sándor megítélése szerint az MDF ereje abban van, hogy nem egy erős központot, hanem sok erős helyi szervezetet teremtett a városokban, a kistelepüléseken. Az MDF soraiban több mint 21 ezer tagot számlál, akik csaknem 400 szervezetben tömörülnek. A választási kampány indításának küszöbén óvta a tagságot a hisztérikus hangulatkeltéstől és bizalmat, derűlátást kért a következő időszak feldatainak megoldásához.
Pösze Lajos, az MDF kampányfőnöke a jelöltállításról, a választási propagandáról és azokról az egyéb tennivalókról beszélt, amelyek a helyi szervezetek előtt állnak. Kiemelte: az MDF fontos üzenete a választóknak, hogy van programja, amely véleménye szerint alkalmas arra, hogy egy sajátos magyar utat vázoljon fel az európai palettán. Ezzel összefüggésben hangoztatta annak fontosságát, hogy a képviselőjelöltek azonosuljanak az MDF programjával. Az MDF-et ezentúl egy konok radikalizmus jellemzi - mondotta -, amely távoltartja magát a szélsőségektől, de következetes. (folyt.köv.)
1990. január 20., szombat 18:13
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|