|
|
|
|
|
|
|
|
OS Szabad Március 15-ét - A Szabad Demokraták nyilatkozata
"A Szabad Demokraták megütközéssel
fogadják azokat a terveket, amelyek a március 15-i ünnep
semlegesítésére és a tájékoztatás csorbítására irányulnak. Szabad
március 15-ét kívánunk, ahol mindenki a maga módján ünnepelhet. Az
irányzatokat a Fidesz-től a Demisz-ig egybemosó ünneplést éppoly
természetellenesnek és félrevezetőnek tartanánk, mint azt, hogy a
választásra készülő országban ne szólalhassanak meg a
képviselőjelöltek. Még nem érkezett el a közös ünneplések ideje: még
itt vannak a szovjet csapatok; nem szabad a sajtó, a rádió, a
televízió; még nem történt meg a rendszerváltás. A Szabad Demokraták
ragaszkodnak a demokratikus ellenzék hagyományos, demokráciát
követelő menetéhez. A szabad sajtó ünnepén különösen visszatetsző
volna, ha az ország a televízióból nem szerezhetne tudomást az
elhangzó beszédekről.
"
SZER, Magyar híradó:
Kőszeg:
ha úgy látják, vezessenek elő
"Végvári Józsefet megrovásban
részesítették, vagyis ugyanazt a büntetést kapta, amit a
lehallgatók. Tehát a lehallgatás és a lehallgatás leleplezése
egyenértékű dolog a jelenlegi katonai ügyészség szemében. Én ezt nem
így látom, és gondolom, hogy Végvári József ugyancsak fellebbez az
ügyészségi határozat ellen.
Független dolog ettől, ha nem is lehallgatási ügy, hanem az
állambiztonsági szolgálatnak, vagy a volt állambiztonsági
szolgálatnak az ügye. Létrejött a Nemzetbiztonsági Hivatal, de a
különböző információkból lehet tudni azt, hogy az állambiztonságisok
jelentős része itt kapott beosztást."
|
|
|
|
|
|
|
Lengyel áremelkedések
|
Varsó, 1989. január 2. kedd (MTI-TUD) - Január első
munkanapját az újabb áremelések bejelentésee jellemezte
Lengyelországban, bár a legtöbb, immár szabad áras termék fogyasztói
árát egyelőre csak ,,kostólgatják,, a vásárlók. A kenyér ára például
Varsóban a december véginek a duplája lett, egy kilogramm 2400
zloty, ami közel 30 forint.
A legkellemetlenebb keddi hír a lengyel falu számára, hogy az ország legnagyobb traktorgyára, a Varsó melletti Ursus duplájára emelte erőgépeinek árát, míg a varsóiak számára a taxisok szolgáltak újabb meglepetéssel, szintén megduplázva a tarifát. Egy kilométer 1000 zlotyba, azaz 12 forintba kerül ezentúl.
Az áremelkedési hullám hatása azonban csak néhány hét múlva válik érzékelhetővé, amikor ,,begyűrűzik,, az árakba az energiahordozók 4-5-6-szoros tarifa-emelkedésének hatása, az üzemanyagár kétszeresére emelkedése, az import alapanyagokon, alkatrészeken, fogyasztási cikkeken keresztül a zloty legutóbbi 30 százalékos leértékelése.
A drasztikus gazdasági programot előirányozó Mazowiecki-kormány tervei szerint januárban az infláció 45 százalékos lesz, majd fokozatosan csökken, egész évben 140 százalék köré várják. Az életszinvonal, a reálbérek csökkenése 20-30 százalék lesz és a termelés, a nemzeti jövedelem is vissza fog esni, ami mintegy 400 ezer munkanélküli megjelenését vetíti előre.+++
1990. január 2., kedd 18:25
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|