|
|
|
|
|
|
|
|
OS Szabad Március 15-ét - A Szabad Demokraták nyilatkozata
"A Szabad Demokraták megütközéssel
fogadják azokat a terveket, amelyek a március 15-i ünnep
semlegesítésére és a tájékoztatás csorbítására irányulnak. Szabad
március 15-ét kívánunk, ahol mindenki a maga módján ünnepelhet. Az
irányzatokat a Fidesz-től a Demisz-ig egybemosó ünneplést éppoly
természetellenesnek és félrevezetőnek tartanánk, mint azt, hogy a
választásra készülő országban ne szólalhassanak meg a
képviselőjelöltek. Még nem érkezett el a közös ünneplések ideje: még
itt vannak a szovjet csapatok; nem szabad a sajtó, a rádió, a
televízió; még nem történt meg a rendszerváltás. A Szabad Demokraták
ragaszkodnak a demokratikus ellenzék hagyományos, demokráciát
követelő menetéhez. A szabad sajtó ünnepén különösen visszatetsző
volna, ha az ország a televízióból nem szerezhetne tudomást az
elhangzó beszédekről.
"
SZER, Magyar híradó:
Kőszeg:
ha úgy látják, vezessenek elő
"Végvári Józsefet megrovásban
részesítették, vagyis ugyanazt a büntetést kapta, amit a
lehallgatók. Tehát a lehallgatás és a lehallgatás leleplezése
egyenértékű dolog a jelenlegi katonai ügyészség szemében. Én ezt nem
így látom, és gondolom, hogy Végvári József ugyancsak fellebbez az
ügyészségi határozat ellen.
Független dolog ettől, ha nem is lehallgatási ügy, hanem az
állambiztonsági szolgálatnak, vagy a volt állambiztonsági
szolgálatnak az ügye. Létrejött a Nemzetbiztonsági Hivatal, de a
különböző információkból lehet tudni azt, hogy az állambiztonságisok
jelentős része itt kapott beosztást."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - negyedik nap (1. rész)
|
1989. november 24., péntek - Az Országgyűlés pénteken reggel az általános forgalmi adóról szóló törvényjavaslat feletti vitával folytatta munkáját.
Még e napirendi pont tárgyalásának megkezdése előtt szót kért dr. Bölcsey György (Budapest, 63. vk.) és a Magyar Nemzet egyik ------------------- írására utalva a képviselők védelmét kérte az Országgyűlés tisztikarától. Úgy találta ugyanis, hogy az említett cikk valótlanságot tartalmaz, tendenciózusan megpróbálja lejáratni őt és néhány képviselőtársát. Az elnöklő Jakab Róbertné megígérte, hogy a kérdésre visszatérnek. Az általános forgalmi adóról szóló törvényjavaslat általános vitájához egyetlen képviselő sem jelezte hozzászólási szándékát. Ennek egyik oka az lehetett, hogy a plenáris üléssel egyidejűleg még tartott a reformbizottság - ugyancsak adó-témáju - megbeszélése, így több képviselő, aki előzetesen jelezte, hogy szót kér az általános vitában, még nem volt jelen az ülésteremben. A Tisztelt Ház úgy döntött, hogy megkezdi a törvénytervezet részletes vitáját. Elsőként dr. Buzás Józsefné (Szolnok m., 14. vk.), a ------------------ Jászárokszállási Hímző és Szőnyegszövő Háziipari Szövetkezet elnöke kért szót. Megismételve az adótörvény 1987-es elfogadásakor tett javaslatát, azt szorgalmazta, hogy a népi iparművészeti termékek esetében a jelenlegi 25 százalék helyett nulla legyen a forgalmi adókulcs. Mint mondotta, az elmúlt két esztendő alatt bebizonyosodott, hogy a magas forgalmi adókulcs a népi iparművészet elsorvadásához vezethet. Javaslata, illetve módosító indítványa indoklásaként hangsúlyozta: a népművészeti tevékenység nem azonos az ipari tevékenységgel, s így nem is a piac törvényei érvényesek arra. (folyt.köv.)
1989. november 24., péntek 11:29
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|