|
|
|
|
|
|
|
|
OS Szabad Március 15-ét - A Szabad Demokraták nyilatkozata
"A Szabad Demokraták megütközéssel
fogadják azokat a terveket, amelyek a március 15-i ünnep
semlegesítésére és a tájékoztatás csorbítására irányulnak. Szabad
március 15-ét kívánunk, ahol mindenki a maga módján ünnepelhet. Az
irányzatokat a Fidesz-től a Demisz-ig egybemosó ünneplést éppoly
természetellenesnek és félrevezetőnek tartanánk, mint azt, hogy a
választásra készülő országban ne szólalhassanak meg a
képviselőjelöltek. Még nem érkezett el a közös ünneplések ideje: még
itt vannak a szovjet csapatok; nem szabad a sajtó, a rádió, a
televízió; még nem történt meg a rendszerváltás. A Szabad Demokraták
ragaszkodnak a demokratikus ellenzék hagyományos, demokráciát
követelő menetéhez. A szabad sajtó ünnepén különösen visszatetsző
volna, ha az ország a televízióból nem szerezhetne tudomást az
elhangzó beszédekről.
"
SZER, Magyar híradó:
Kőszeg:
ha úgy látják, vezessenek elő
"Végvári Józsefet megrovásban
részesítették, vagyis ugyanazt a büntetést kapta, amit a
lehallgatók. Tehát a lehallgatás és a lehallgatás leleplezése
egyenértékű dolog a jelenlegi katonai ügyészség szemében. Én ezt nem
így látom, és gondolom, hogy Végvári József ugyancsak fellebbez az
ügyészségi határozat ellen.
Független dolog ettől, ha nem is lehallgatási ügy, hanem az
állambiztonsági szolgálatnak, vagy a volt állambiztonsági
szolgálatnak az ügye. Létrejött a Nemzetbiztonsági Hivatal, de a
különböző információkból lehet tudni azt, hogy az állambiztonságisok
jelentős része itt kapott beosztást."
|
|
|
|
|
|
|
Kinek a szövetségese az MDF? (1.rész) (OS)
|
,,... A futóversenyen sem annak szurkol a közönség, aki Adidas-melegítőben és szögescipőben fut, hanem annak, aki mezítláb.,, (Csengey Dénes 1989. november 11. Zalaegerszeg, Sportcsarnok) Amitől tartottunk, bekövetkezett. Úgy tűnik, a mezítlábas futó szerelést kapott a nagy szertárostól. A Magyar Demokrata Fórum új szögescipőiben szélsebesen felgyorsulva - hol jobbról, hol balról előzve - egyre inkább az élre tör, s a küzdelem hevében mind jobban kivörösödik. Nem egészen egy héttel ezelőtt a köztársasági elnök választásának kérdésében a Magyar Demokrata Fórum még tagjainak lelkiismeretére bízta a döntést. Zalaegerszegen ezzel szemben már ,,3 igen és 1 nem,, variációja mellett agitáltak törvénytelen elnökválasztási kampányuk során. S aztán következett november 14-e, kedd este... A rádióban, majd a tévében Csengey Dénes, a Demokrata Fórum Országos Elnöksége nevében drámai hangvétellel a népszavazás bojkottálására szólította fel az ország lakosságát. Tették ezt arra hivatkozva, hogy tagjaik és szimpatizánsaik pontosabb állásfoglalást várnak tőlük. A Magyar Demokrata Fórumnak szuverén joga, hogy tagjainak mit ajánl. A leghatározottabban tiltakozunk azonban az ellen, hogy egy anonim kisebbségre hivatkozva bojkottra szólítják fel annyi évi szellemi kolhoz után a demokrácia útján éppen csak elinduló országot. Most, amikor végre lényeges kérdésekben az emberek hangjukat hallathatnák, a Demokrata Fórum 40 esztendő felülről hozott döntéseit még eggyel megtoldani igyekszik. Míg a többi párt az ellenzék egységéért küzd, addig az MDF mind egyértelműbben az ellenzék megosztására törekszik. Ezek után a következő kérdések vetődnek fel: kinek az érdeke az ellenőrizhetetlen elnöki hatalom? Ki nem akarja visszavonhatatlanná tenni az Országgyűlés döntését a Munkásőrség feloszlatása és a pártok munkahelyi hatalma ügyében? S vajon miért nem akarják, hogy az MSZMP, illetve jogutódja egyértelműen és nagy nyilvánosság előtt elszámoljon a vagyonáról? Utolsó kérdésünk pedig az: kinek a szövetségese végül is az MDF? (folyt.)
1989. november 15., szerda 18:25
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|