|
|
|
|
|
|
|
|
OS Szabad Március 15-ét - A Szabad Demokraták nyilatkozata
"A Szabad Demokraták megütközéssel
fogadják azokat a terveket, amelyek a március 15-i ünnep
semlegesítésére és a tájékoztatás csorbítására irányulnak. Szabad
március 15-ét kívánunk, ahol mindenki a maga módján ünnepelhet. Az
irányzatokat a Fidesz-től a Demisz-ig egybemosó ünneplést éppoly
természetellenesnek és félrevezetőnek tartanánk, mint azt, hogy a
választásra készülő országban ne szólalhassanak meg a
képviselőjelöltek. Még nem érkezett el a közös ünneplések ideje: még
itt vannak a szovjet csapatok; nem szabad a sajtó, a rádió, a
televízió; még nem történt meg a rendszerváltás. A Szabad Demokraták
ragaszkodnak a demokratikus ellenzék hagyományos, demokráciát
követelő menetéhez. A szabad sajtó ünnepén különösen visszatetsző
volna, ha az ország a televízióból nem szerezhetne tudomást az
elhangzó beszédekről.
"
SZER, Magyar híradó:
Kőszeg:
ha úgy látják, vezessenek elő
"Végvári Józsefet megrovásban
részesítették, vagyis ugyanazt a büntetést kapta, amit a
lehallgatók. Tehát a lehallgatás és a lehallgatás leleplezése
egyenértékű dolog a jelenlegi katonai ügyészség szemében. Én ezt nem
így látom, és gondolom, hogy Végvári József ugyancsak fellebbez az
ügyészségi határozat ellen.
Független dolog ettől, ha nem is lehallgatási ügy, hanem az
állambiztonsági szolgálatnak, vagy a volt állambiztonsági
szolgálatnak az ügye. Létrejött a Nemzetbiztonsági Hivatal, de a
különböző információkból lehet tudni azt, hogy az állambiztonságisok
jelentős része itt kapott beosztást."
|
|
|
|
|
|
|
Csengey Dénes az MDF elnökségének népszavazási bojkott- felhívásáról (3. rész)
|
- Az MDF tehát nem tartja szükségesnek, hogy a nép döntése is szentesítse a Parlament által már elfogadott törvényeket, amivel a népszavazást kezdeményező szervezetek érvelnek? - Nem, hiszen az említett három törvényt senki sem támadta meg. Senki sem vonta kétségbe a Munkásőrséget megszüntető törvényt, a munkahelyi pártszervezetek működését megtiltó parlamenti döntést, illetve azt a rendelkezést sem támadta meg senki sem, amely szerint az a párt, amelyik nem számol el a vagyonával, nem jegyezhető be és nem indulhat a következő választásokon. Mivel ilyen veszélyek nincsenek, én inkább egy kiélezett presztízsharcot látok a megerősítési szándék mögött. - Az MDF keddi döntése nem jelenti-e azt, hogy ezzel végérvényesen kettéválnak egyes ellenzéki szervezetek útjai? Helyreállítható-e egyáltalán az Ellenzéki Kerekasztalt eddig alkotó szervezetek stratégiai egysége? - Kétségtelen, hogy az MDF elnökség nyilatkozata feszélyezetté teheti az ellenzéki pártok egymáshoz való kapcsolatát. Ugyanakkor úgy vélem, hogy a politikai kapcsolatokat az igazán lényeges és fontos kérdésekhez való viszony határozza majd meg. Márpedig a parlamenti választások előtt minden ellenzéki pártnak közös érdeke, hogy azok ne halasztódjanak addig, amíg tönkremegy az ország. Ugyancsak közös érdek, hogy olyan sajtótörvény szülessen, amely a választási kampány idején valódi esélyegyenlőséget biztosít a különböző szervezeteknek a nemzeti médiák használatában. Ugyancsak életbevágóan fontos az, hogy a tulajdonreform szabályozásának kérdésében egy lehetőleg egységes állásponton lévő ellenzék és a most hivatalban lévő kormány az átmenet időszakára valamilyen megegyezésre jusson. Ugyanis ha ez nem sikerül, vagy a mostani kormány bukik meg, ami a jelenlegi helyzeteben az egész országnak rossz lenne, vagy pedig a privatizálás zajlik le ellenőrizhetetlenül, ami magában rejti annak veszélyét, hogy kezelhetetlen állapotok hagyományozódnak a következő kormányra. Ebből kiindulva én továbbra is látok reális lehetőséget az ellenzék együttműködésére, amire szükség van. (folyt.köv.)
1989. november 14., kedd 20:49
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|