|
|
|
|
|
|
|
|
OS Szabad Március 15-ét - A Szabad Demokraták nyilatkozata
"A Szabad Demokraták megütközéssel
fogadják azokat a terveket, amelyek a március 15-i ünnep
semlegesítésére és a tájékoztatás csorbítására irányulnak. Szabad
március 15-ét kívánunk, ahol mindenki a maga módján ünnepelhet. Az
irányzatokat a Fidesz-től a Demisz-ig egybemosó ünneplést éppoly
természetellenesnek és félrevezetőnek tartanánk, mint azt, hogy a
választásra készülő országban ne szólalhassanak meg a
képviselőjelöltek. Még nem érkezett el a közös ünneplések ideje: még
itt vannak a szovjet csapatok; nem szabad a sajtó, a rádió, a
televízió; még nem történt meg a rendszerváltás. A Szabad Demokraták
ragaszkodnak a demokratikus ellenzék hagyományos, demokráciát
követelő menetéhez. A szabad sajtó ünnepén különösen visszatetsző
volna, ha az ország a televízióból nem szerezhetne tudomást az
elhangzó beszédekről.
"
SZER, Magyar híradó:
Kőszeg:
ha úgy látják, vezessenek elő
"Végvári Józsefet megrovásban
részesítették, vagyis ugyanazt a büntetést kapta, amit a
lehallgatók. Tehát a lehallgatás és a lehallgatás leleplezése
egyenértékű dolog a jelenlegi katonai ügyészség szemében. Én ezt nem
így látom, és gondolom, hogy Végvári József ugyancsak fellebbez az
ügyészségi határozat ellen.
Független dolog ettől, ha nem is lehallgatási ügy, hanem az
állambiztonsági szolgálatnak, vagy a volt állambiztonsági
szolgálatnak az ügye. Létrejött a Nemzetbiztonsági Hivatal, de a
különböző információkból lehet tudni azt, hogy az állambiztonságisok
jelentős része itt kapott beosztást."
|
|
|
|
|
|
|
- A népszavazásról - 11. folyt.
|
- Magyarázatokról a törvény nem beszél, mégis ezt megtette az Országgyűlés, és bizony súlyosan félremagyarázta a kérdéseket. A harmadik kérdés esetében egyenesen egy csikicsuki helyzetet teremtett, amikor is a magyarázat úgy szól, hogy ha az állampolgár igennel szavaz, akkor elfogadja a parlament által már elfogadott pénzügyminiszteri beszámolót, ha nemmel szavaz - a pártvagyonról van szó - igen, ha nemmel szavaz, akkor pedig nem is kér beszámolót, elszámoltatást az MSZMP-ről. Ez azt jelenti, hogy az állampolgár akármit csinál, lemond az MSZMP elszámoltatásáról. Hiszen maga a pénzügyminiszter, mint korábban mondtuk, jelentette be, hogy ez nem végleges és nem teljeskörű. Én azt hiszem, ennél rútabbul nem is lehetett volna meghamisítani a szavazólapot, hiszen se az igen válasz, se a nem válasz nem fejezheti ki a kezdeményezőknek az akaratát. A kezdeményezők akarata szerintem arra irányult, hogy az MSZMP ténylegesen és valójában számoljon el a vagyonával, és ez még nem történt meg. - Még annyit tennék hozzá, hogy már úgy látszik ez a szokásos felállás, hogy egymást kiegészítgetjük, hogy hát ez a zárójeles magyarázat, ami a szavazólapon szerepel, ez azt hiszem példátlan a nemzetközi gyakorlatban. Nem tudom elképzelni, hogy bárhol is ezt meg mernék csinálni. Még egy diktatura sem meri talán megcsinálni, egy diktaturának is van annyi esze, hogy bőven rendelkezésére állnak szavazáson kívüli eszközök arra, hogy a lakosságot megpróbálja valamiről meggyőzni. - A népszavazás gondolatának ellenzői közé tartozik az MSZP is, amelynek belpolitikai osztályvezetője, Forgách Imre a Népszabadság múlt hétfői számában azt mondta, hogy az SZDSZ a népszavazás kezdeményezésével megsértette a háromoldalú tárgyalásokat, hiszen ott elkötelezte magát amellett, hogy nem tesz olyan lépéseket, amelyek a tárgyalás eredményét meghiúsítják. (folyt.)
1989. november 11., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|