|
|
|
|
|
|
|
|
OS Szabad Március 15-ét - A Szabad Demokraták nyilatkozata
"A Szabad Demokraták megütközéssel
fogadják azokat a terveket, amelyek a március 15-i ünnep
semlegesítésére és a tájékoztatás csorbítására irányulnak. Szabad
március 15-ét kívánunk, ahol mindenki a maga módján ünnepelhet. Az
irányzatokat a Fidesz-től a Demisz-ig egybemosó ünneplést éppoly
természetellenesnek és félrevezetőnek tartanánk, mint azt, hogy a
választásra készülő országban ne szólalhassanak meg a
képviselőjelöltek. Még nem érkezett el a közös ünneplések ideje: még
itt vannak a szovjet csapatok; nem szabad a sajtó, a rádió, a
televízió; még nem történt meg a rendszerváltás. A Szabad Demokraták
ragaszkodnak a demokratikus ellenzék hagyományos, demokráciát
követelő menetéhez. A szabad sajtó ünnepén különösen visszatetsző
volna, ha az ország a televízióból nem szerezhetne tudomást az
elhangzó beszédekről.
"
SZER, Magyar híradó:
Kőszeg:
ha úgy látják, vezessenek elő
"Végvári Józsefet megrovásban
részesítették, vagyis ugyanazt a büntetést kapta, amit a
lehallgatók. Tehát a lehallgatás és a lehallgatás leleplezése
egyenértékű dolog a jelenlegi katonai ügyészség szemében. Én ezt nem
így látom, és gondolom, hogy Végvári József ugyancsak fellebbez az
ügyészségi határozat ellen.
Független dolog ettől, ha nem is lehallgatási ügy, hanem az
állambiztonsági szolgálatnak, vagy a volt állambiztonsági
szolgálatnak az ügye. Létrejött a Nemzetbiztonsági Hivatal, de a
különböző információkból lehet tudni azt, hogy az állambiztonságisok
jelentős része itt kapott beosztást."
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZP Elnökségének november 10-ei állásfoglalása néhány időszerű belpolitikai kérdésről (1. rész) (OS)
|
1989. november 10., péntek - 1. A Szocialista Párt jelentős mértékben dinamizálni kívánja elméleti és propagandatevékenységét politikai jelenléte, arculata formálása érdekében. Ehhez nem csupán a politikai versenytársaktól való elhatárolódásra, hanem a párt stratégiai célja, a demokratikus szocializmus programjának pozitív kifejtésére van szükség. Az elvi tételek kifejtése mellett a közeljövőben a társadalmat foglalkoztató, napi kérdésekben is egyértelmű - baloldali elkötelezettségét kifejező - állásfoglalásokat kíván közzétenni. 2. Az Elnökség szükségesnek tartja, hogy a politikai egyeztető tárgyalásokon a nyilvánossággal és az erőszakmentességgel kapcsolatos megbeszélések tovább folytatódjanak. Az MSZP üdvözli az agrárkérdésekkel foglalkozó Nemzeti Kerekasztal létrejöttét, és a maga részéről tevékeny szerepet kíván vállalni annak munkájában. Az MSZP változatlanul konstruktív kapcsolatokat kíván fenntartani és továbbépíteni mindazon politikai erőkkel, amelyek betartják a Politikai Egyeztető Tárgyalásokon született megállapodásokat. Ugyanezen okból nem tartja elfogadhatónak, hogy a Kisgazdapárt, nem tekintve magára nézve kötelezőnek a szeptember 18-ai megállapodásokat, csatlakozott az SZDSZ-Fidesz népszavazási kezdeményezéséhez. Az MSZP figyelemre méltónak tekinti a Magyar Néppártnak a Nemzeti Megmentés Tanácsára vonatkozó kezdeményezését és kész tárgyalni arról. Egyben indokoltnak tartja a Tanács működésére vonatkozó közjogi, politikai és eljárási kérdések tisztázását: ezért kész a Néppárttal mielőbbi kapcsolatfelvételre. 3. Az Elnökség tárgyalt a november 26-ai népszavazás ügyéről. Az MSZP az aláírt megállapodásoknak megfelelően úgy ítéli meg: a jelenlegi, feszült gazdasági és politikai helyzetben a Magyar Köztársaság államfőjének legitimitását csak népszavazás alapozhatja meg, s az nem válhat a pártok közötti alkudozások tárgyává. Az MSZP felhívja pártja tagjait, a baloldali érzelmű választópolgárokat és mindenkit, aki a békés átmenet híve, hogy a november 26-ai népszavazáson a köztársaságielnök-választás kérdésében utasítsa el az SZDSZ és a Fidesz politikai kezdeményezését. Szavazzanak ,,nem,,-mel annak érdekében, hogy a nép, történelmünkben először, szabadon választhassa meg a magyar államfőt. Az ily módon megválasztott köztársasági elnök a néptől kapott közvetlen felhatalmazás alapján képes biztosítani a parlamenti demokrácia zavartalan kiépülését, az ország politikai stabilitását. (folyt. köv.)
1989. november 10., péntek 18:38
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|